14° Giornata: Parma – Milan / Ideje lenne nyerni, nem?

Végre levegőt vehetünk gondolhatnánk ránézve a heti meccsre, ezúttal nem egy topcsapat ellen kell játszani, de még a közhelyeken túl is egyértelmű, hogy nem lesz egyszerű a pármai látogatásunk. Utoljára kereken egy hónapja gyűjtöttünk három pontot, nézzük milyen esélyek várhatóak vasárnap.

Kezdjük ott, hogy mivel Pioli alatt egyértelműen jobb lett a játék, ezért itt az ideje az eredményeket is hozni, hiába nem lesz egyszerű ez a meccs, nálam elvárás a győzelem. Eddigi négy sikerünkből amúgy három a jelenleg kiesőhelyen lévő csapatok ellen volt (Genoa, Spal, Brescia), úgyhogy ja, ez még inkább kontextusba helyezi a már több mint 3 hónapja tartó katasztrofális szezonunkat. A vendéglátók nagyon korrekt idényt nyomnak eddig, 8. helyen állnak jelenleg, mindössze 2 ponttal a Napoli mögött, az xPTS vagyis a várható pontok mutatójukat is csak 0,62-dal teljesítik felül, ami azt jelenti nagyvonalakban, hogy nem csak mákolnak, hanem valóban jók és a megfelelő helyen állnak statisztikailag is. Hazai pályán különösen veszélyesek, 4 meccsüket behúzták az eddigi 7-ből, legutóbb például a Romát intézték el, de volt kiütéses győzelmük is a Genoa ellen, 5-1-re pofozták le a Grifonét. A három bukott meccsükből egy a Juve, egy meg a Cagliari elleni, azok meg mondhatjuk, hogy papírforma eredmények jelenleg – és például a szárdok ellen nem is játszottak rosszul – szóval a helyzet az, valóban piszok jók otthon, mi meg természetesen nem parádézunk idegenben sem.

Ami jó hír lehet nekünk, hogy 4 alapemberük sem lép pályára valószínűleg. Inglese és Karamoh komolyabb sérülések miatt a kereteben sincsenek ott, de a középpályán sokat játszó Scozzarella, és elöl pedig az eddig 8 meccsén 5 gólt lövő, remek szezont futó Cornelius sem fogják a vérnyomásunkat emelni remélhetőleg, maximum csereként. Viszont visszatér Gervinho a kisebb sérülése után, őt meg senkinek nem kell bemutatni, reméljük nem kell majd versenyt futnia vele Musacchionak, mert ha igen, akkor komoly gondjaink lesznek. Akikre figyelni kell még rajta kívül: egyrészt természetesen Bruno Alves, főleg ha a tizenhatos környékén kapnak szabadot (ugye az a tavalyi meccs), aztán az öreg Kucó szokás szerint szívét lelkét ki fogja tenni a pályára, és minden bizonnyal beárazza a középpályánkat, Kulusevski pedig talán eddig a legjobbjuk idén, 3 gólnál és 5 gólpassznál jár. Valószínűleg sima 4-3-3-ban játszanak majd, a múltkor változtatott ezen a felálláson D’Aversa, de az inkább csak Gervinho hiányának szólt.

Nálunk Duarte hosszabb időre kidőlt, Caldara pedig a primaverában lépett pályára tegnap, viszont lényegében ennyiben kimerülnek a hiányzók, mindenki megnyugodhat, Borini is ott van a keretben újra!!! Szerencsére Bennacer visszaveszi a helyét a csapatban, mindenki kedvenc argentinját a padra száműzve ezzel. Calhanoglu is ismét az elejétől fogva a pályán találhatja magát az eltiltása után, és Jack múltheti remeklése mellett ezt Paquetá szívhatja meg, ő nem lesz ott a kezdő 11-ben a hírek szerint. A védelem marad a megszokott, a középpályán az eddig említettek mellett még egy Krunic-Kessié harc zajlik a verőember pozícióért, én itt jelenleg egyértelműen a bosnyákot favorizálnám. Elöl Suso és Piatek továbbra is bírja Pioli bizalmát, előbbi még oké, mert továbbra sincs oda alternatíva igazán Rebic besülésével, a lengyel azonban nagyon formán kívül van, azt is olvasni, hogy amennyiben a téli szünetig hátralévő meccseken nem kezdi el termelni a gólokat, akár távozhat is januárban.

15:00 a kezdés, gyertek kommentelni, hozzatok valami tudatmódosítót is, hogy feldolgozható legyen az élmény. Így néznek majd ki a csapatok a Gazzetta szerint:

Tipp: Parma – Milan 1-2