Megtoljuk az öreg Milkát # Fiorentina v Milan

Pajtások, van miért visszavágnunk ma este. A milkások csúnyán elkenték a szánkat az ősszel, az volt a Jumpy-éra egyik legszánalmasabb epizódja, biztosan megvan még mindenkinek a 38 évesen gepárdot játszó Ribery alázása, hogy a csövesbánat Vince kárörömére már ne is utaljak. Azóta sok minden történt, azokból a mélységekből már kievickéltünk hála a Jóistennek, Stef brónak, meg Ibra királynak, aki mindenkinek apja ebben a hervatag bagázsban. Mind a hármuknak kőkeményen oda kell tenniük magukat, ha kell a 3 punti. Hajtás után rövid felvezető szavacskák.

Egy másik 13-as

Erősen háromesélyes a történet, így, hogy hozzájuk megyünk, semmi sem garantált, semmilyen kimenetel nem tudna meglepetést okozni. Mind a két csapat tragikus szezonkezdeten van túl – azzal a különbséggel, hogy mi azért alájuk feküdtünk, de ezt most mindegy – és most ott tartunk, hogy ha szerényen is, de mindkét társaság mászik felfelé a tabellán. Mi azért jobbak vagyunk, és meg is verjük őket, mert…

  • mi vagyunk a Milan
  • Ibra még mindig a legnagyobb király
  • Pioli szétüti Iachinit
  • Bence nincs eltiltva
  • Keszi mindenkit szétrúg
  • Gabbia kezd 
  • Theo beveri
  • Anti bácsi bebünteti a nyerőt
  • Giggio pedig megfogja
  • a lila egy SZAR

Ez az ufficsiále:
Milan (4-4-1-1): Donnarumma, Conti, Gabbia, Romagnoli, Theo Hernandez; Castillejo, Kessie, Bennacer, Rebic; Calhanoglu; Ibrahimovic. All. Pioli.

Gyertek majd, kummantsunk együtt parádés győzelmünkre!!!

Tipp: Fio 0-3 Milan (KesziKesziKeszi)