A San Siro ezen a hétvégén ünnepli a századik születésnapját – száz év azért szép kor, még egy betonteknő esetében is. Az ember ilyenkor már nem kér sokat. Legyen körülötte a család, egy torta, valaki kapcsolja le időben a villanyt, és lehetőleg ne jöjjön át a Benfica szerda este belehányni a virágágyásba. Márpedig nagyjából ez történt. De ma este szépíthetünk.
Az EL-nyitányon 2-0-ra nyertek a portugálok a San Siróban, ezzel Amorim elszenvedte az első vereségét Milan edzőként. Maga a vereség még nem világvége. A Benfica jó csapat, az EL pedig hosszú. Sokkal kellemetlenebb volt, amit a meccs a keretünkről mondott. Amoremio öt helyen változtatott a Lazio elleni kezdőhöz képest. Marco Silva közben kilenc helyen forgatta meg a Benficát, mégis a portugálok nyertek 2-0-ra. Vagyis kiderült, hogy van ám egy nagy keretünk, ami nem feltétlenül ugyanaz, mintha lenne egy mély keretünk. Zsuzsanna felkacag a pad árnyékában. Bondo nem kacag.
Szóval, a nagy keret olyan, mint amikor húsz ember áll a buszmegállóban. A mély keret az, amikor legalább tíz közülük tudja is, melyik buszra várunk. Nálunk egyelőre túl sokan nézik a menetrendet, vagy méginkább az egyetemista csajokat nyár végi lenge szerkójukban.
A Benfica ellen Pulisic, Gila, Moreira és Rabiot sem kezdett. A mai hírek szerint mindannyian visszakerülhetnek az első számú csapat közelébe. Sérült vagy eltiltott játékosa jelenleg nincs a Milannak (nálam mondjuk lenne egy életre eltiltott delikvens, khm). De ez legalább leveszi Amorim válláról a klasszikus edzői menekülőutat. Ma nincs kit hiányolni.
A bajnokságban ugyanakkor nincs különösebb katasztrófa. Négy forduló után veretlenek vagyunk, két győzelemmel és két döntetlennel, nyolc ponttal. Ez az a különös állapot, amikor matematikailag minden rendben, de az olasz sportsajtó már fél kézzel keresi a „CRISI” betűtípust.
Ehhez jön ma a Lecce, ami papíron pont megfelelő gyógyszer lenne. Az utolsó öt bajnokit mind megnyertük ellenük, összesen 12-2-es gólkülönbséggel. Négyen gólt sem kaptunk. A Lecce 2006 óta nem verte meg a Milant a Serie A-ban. 20 éve hol voltatok? Na ugye! Magyarul minden adott egy kényelmes Milan-győzelemhez.
A tapasztalt olvasók ezen a ponton már ellenőrzik, hogy van-e otthon elég alkohol, hurkazsír, vagy fentanil.
Tavaly idegenben 2-0-ra nyertünk, a San Siróban viszont csak a 76. percben sikerült feltörni őket, Füllkrug góljával lett 1-0. Mekkora csatáróriás!
Valami hasonló kínlódásnak azért most sem örülnék. Az elmúlt hetek egyik visszatérő motívuma éppen az volt, hogy az első félidőket úgy kezeljük, mint egy Teams-meeting első húsz percét. Mindenki jelen van, csak még senki nem csinál semmit. Ebben amúgy van némi statisztikai alap is. A Milan mind a hét idei bajnoki gólját az utolsó harminc percben szerezte, és az utolsó kilenc Serie A-meccsén mindössze egyszer talált be az első félidőben. A Lecce viszont az idei hét kapott góljából ötöt az első fél órában szedett be. Ez olyan, mint amikor találkozik az az ember, aki mindig fél órát késik, azzal, aki fél óra után hazamegy, avagy kinyomja a Teams-t. Ma este valakinek ez rosszul fog esni.
A friss Gazzetta szerint Maignan előtt Gila, De Winter és Pavlovic kezdhet. Középen Modric és Rabiot jöhet, Pulisic pedig először lehet kezdő ebben a szezonban. A legfrissebb várakozás Saelemaekerst teszi mellé, elöl pedig marad Ramos. A bal oldal viszont bizonytalan sajnos. A Gazzetta ma délelőtt Estupiñánt (sic) jósolta kezdőnek, miközben más friss előrejelzések Moreirát várják oda. Epina kezdése a Lazio után számomra nagyjából olyan lenne, mintha egy étteremben ételmérgezést kapnék, majd vasárnap visszamennék megkérdezni, hogy maradt-e még a kagylóból. Langyosan. Moreira nem lett két gól után automatikusan Roberto Carlos. De legalább gyors, direkt, és amikor elindul, történik valami előrefelé. Egyelőre nekem ez elég erős szakmai érv. De felőlem kezdhetne ott Emmanuelson, vagy Mesbah, esetleg Constant, azzal is jobban ki tudnék békülni.
Pulisicnek egyébként kimondottan fekszik a Lecce. Öt Serie A-meccsen öt gólt lőtt nekik. Ha van megfelelő pillanat visszatérni a kezdőbe, akkor egy százéves San Siro, egy enyhén ideges edző, egy 2-0-s európai pofon és a kedvenc ellenfél együtt egész jó csomagnak tűnik.
És akkor Ramos. Öt tétmeccs után egy gólnál jár, az utolsó három találkozón nem talált be. Ugyanakkor Párizsban is rendszeresen lassan kezdte a szezonokat, majd 14, később 19 gólig is eljutott. Vagyis még nem kell kihívni hozzá a papot, de a piócás ember nálam már speed dial-on van.
A 9-es mez továbbra is nehéz. Főleg nálunk, ahol lassan külön pszichiátriai diagnózis lehetne a „Milan-centercsatár szeptemberben” (FX mester, ez külön cikkért kiált!).
Ma nem kell csodát tenni. Csak gólt rúgni. Lehetőleg többet is. Lehetőleg úgy, hogy a 73. percben ne azon gondolkodjunk, Camardát, Cissét vagy Maignant küldjük-e fel második centernek.
Tipp: 3-0. Pulisic, Ramos, Ramos.
https://x.com/SempreMilanCom/status/2101642535160709438
És végezetül, minden kedves AI árt értőnek sok szeretettel, egy pont a mai internet doomscrolling végére:
