2020. október hónap bejegyzései

Európa-liga: Milan-Sparta Praha 3-0 – Pacsi

Itt fekszünk, vándor vidd hírül a spártaiaknak:

Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza

Ezt leszámítva is egész szórakoztató meccset kaptunk. Ahhoz képest, hogy az volt a terv, hogy rárotálunk és nyerünk, az lett, hogy rárotáltunk és nyertünk. Brutális, hogy mekkorát léptünk előre Piolival. Közben pedig nem csak az eredmények jönnek, hanem a játék is. A Sparta nyilván nem világverő, de ez nagyon sima volt.

Bennacer megint óriási tanár volt. Leao gólt vágott csereként. Dalot is nagyon nagyot ment. Ifjabb Maldini pedig ismét kapott pár percet. Kessie meg nem csak Presidente, de néha Capitano is. Presidente  Capitano Kessie vagy Capitano Presidente Kessie?

Vánnyadt maci # Milan v Sparta

Pajtások, folytatódnak a GumiMaci Kupa küzdelmei, most épp a veretes, és reméljük este 9 felé még inkább veretesebb Sparta Praha látogat a San Siróba. Bőven a who the fuck cares kategória alatt kettővel, főleg úgy, hogy már a szezon legelején látszik, hogy nem lesz erőforrásunk erre a sorozatra is. De azért csak menjen, amíg még tudjuk nyomni alapon Stef papi nem fogja túlrotálni az estét. A csehszlovákok egyébként nem lehetnek számottevően gyérebbek vagy fingatósabbak az íreknél, ugyanolyan gyógymeccsre van kilátás. Hajtás után 2 kiló FORZA, és gyertek majd!!!

Continue reading

Milan – Roma 3-3 / Keserű szájíz (?)

Őrült hétfő esti derbyt nyomtunk a farkasok ellen, nagy részben a bírónak hála, aki egészen elképesztően szarul vezette a meccset, mindkét oldalra brutálisakat tévedve. Kicsit lehet keserű a szájíz, mert háromszor is sikerült leadnunk az előnyt, na meg úgy egyébként is eleget tettünk a győzelemért, de a kapusok közötti különbség jelentős volt, így nem tudtuk behúzni a meccset végül.

Continue reading

°5 Giornata: Milan-Roma – Kellemes

Egészen meglepő, de úgy megyünk neki a Roma elleni hétfő esti meccsnek, hogy az eredménytől függetlenül a tabella élén találjuk magunkat. Kellemes.

Az Inter után újabb rangadón mutathatjuk meg, mit tudunk. Márpedig úgy tűnik, az utóbbi időben elég sokat. Ha minden szellemesen alakul, akkor még Fonseca búcsú meccsét is összehozhatjuk.

Az alap kezdőnkből csak Calhanoglu es Rebic hiányoznak. Mondjuk ők nagyon. Még úgy is, hogy Diaz egész pofásan küldte Glasgowban, Leao pedig a derbin. Ezt leszámítva viszont a védelem és Ibra a legerősebb lesz, ahogy a Kessie-Bennacer double pivot is.

A Roma is egész használható eddig, azt leszámítva, hogy a Verona ellen nem sikerült Diawarát rendesen benevezni, ezt pedig három pontjuk bánta. Továbbra is szórakoztató és fordulatos a Serie A.

Kessie duplára felkészülni, estére pedig Forza.

Talán kezdő: Donnarumma, Calabria, Kjaer, Romagnoli, Theo, Kessie, Bennacer, Castillejo, Diaz, Leao, Ibra

Tipp: Milan-Roma 2-1

Fűrészeljük a betonszart # Celtic v Milan

Pajtik, a csoportkörrel folytatódik a Gumimaci Kupa. Már a seli alatt életreszóló élményekbe szaladtunk bele, mi lesz még akkor most itt a csopiban, ahol összegyűlt ez a kiváló 48 csapat? A legminőségibb futballorgia, az biztos. Mivel nincs hirtelen halál, és eddig sem ez volt a legfontosabb megmérettetés, túl sokat kár várni ettől. Vagy nyerünk, vagy nem. A Celtic Parkban eddig összesen egyszer kaptunk ki, még 2007. október 3-án Kaká tizije kevés volt az ixhez is. Jellemző, hogy az akkori keretekből mindössze egy ember, a nagy lepkevadász, Zeljko Kalac aktív, minden reggel szembenéz veletek a Lipótiban. Hajtás után Ti jöttök!!! Continue reading

Inter – Milan 1-2 / Milano siamo noi!

Nehéz szavakba önteni, mennyire jól esett ez a derby győzelem most. Egy kicsit kezdett elfogyni a lendület az elmúlt hetekben, időtlen idők óta nem vertük meg az Intert (2016, egy jó Bacca, Alex, Niang trió valakinek??), a tabella pedig túl szépen nézett ki ahhoz, hogy igaz legyen. Adott volt tehát, hogy valahogy megint kiszopunk, februárban is sikerült sima nyert helyzetből összeomlani. Ehelyett az történt, hogy a Serie A legfiatalabb átlagéletkorú csapata megcsapta a legfőbb Juventus kihívó, másfélszer nagyobb értékű kerettel és 12 miliós fizetést kapó edzővel rendelkező riválist, úgyhogy továbbra sem kell felébrednünk ebből az álomból.

Continue reading

Öcsi kéri a sallert # Inter v Milan

Pajtások, ma este hattól rendet rakunk a családban, és kiosztunk egy jó nagy csattanós lángost a saját magát idegesítően túlexponáló, izgága kisöcsinek. Pusztán testvéri szeretetből, jobb lesz nekik tőle, ha segítünk a helyükre kerülni végre. 2016 óta tartozunk ezzel magunknak, éppen ideje volt már, hogy bekövetkezzen ez a nap is. Ide már a tockos nem elég, oda kell csapni istenesen. Hajtás után nem kegyelmezünk, max 6-0 után, mint anno Billy. Continue reading

Szezonfelvezető # 20/21

Pajtások, a Madonnina előtt összeült a Szerkesztőség, és megvitattuk, merre, hány méter, mire lehetünk jók ebben a szezonban. Nem lehet előre látni, a korona meddig engedi, hogy csapassuk a calciot, de egész addig, amíg csak lehet, higgyük el, hogy ez egy teljesen normális szezon, ahol még akár keresnivalónk is lehet. Elvégre emberemlékezet óta nem kezdtük ilyen elánnal a bajnokságot, és már-már legendás a veretlenségi sorozatunk, mely még mindig tart. Hajtás után beszéljük meg közösen!!! Continue reading

Kőkeményen speciálba # Milan 3-0 Spezia

Hölgyek, Urak, a múlt vasárnap már elég rég volt, node 2006 ősze annál inkább. Akkor is három győzelemmel kezdtük a szezont – mi sem természetesebb ennél, nyilván azóta se – akkor az első körben Pippo és Ricardo Oliveira (ő egyébként már 40, de még aktív a Coritiba színeiben a szamba 1-ben) góljaival legyaktuk a Coccolinót, a folytatásban See és Ricky találataival hengereltük fel a pármait, utána pedig Janku lova volt a díszkivilágítás az Ascoli ellen. Ilyen messzire kellett visszavenni az időben ahhoz, hogy hasonló sorozatot találjunk. Akkor a szezon nagyon jó lett, de nem úgy, ahogy vártuk, inkább a scudetto tűnt reálisnak, végül azt mondtuk, hogy na jó, maradhat a BL-serleg. Hajtás után még nem látjuk meg.  Continue reading