Mert nincs hova, nincs miért, de főleg azért, mert így jobban jársz. Túl pozitívan jöttünk ki az elmúlt néhány hétből ahhoz, hogy ne kezdjünk el újra hinni abban, hogy most majd tényleg. Mert megvertük a Napolit, aztán pontot csentünk az Olimpicóból, ledúrtuk a Real Madridot, Cerci zsákban, a sorsolásunk is kedvező, csak két pont a harmadik hely, és a Lazio sorsolása… CSATT!!! A legót eldobod, a légvárad nem kell! Ha középcsapat vagyunk -és igen, sajnos azok vagyunk- akkor el kell fogadnunk, hogy olyan nincs, hogy hosszútávú tervezés, olyan nincs, hogy kötelező három pont. Változó körülmények közötti kisebb-nagyobb sikerrel járó evickélés, az, ami van.
Persze mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha folyton nemzetközi sztárcsapatokkal kellene megmérkőznünk. Ott van például a Real Madrid – tavaly ők nyerték a BL-t, most ősszel tropára vertek mindenkit. Elvileg elég jó csapat. Persze úgy könnyű, hogy mi nem indulunk a BL-ben, a klubvébén, meg a La Ligában. Jó, akkor nézzük meg, mit tudnak! Hát annyit, hogy 4-1-es vezetésünknél összebarkácsolnak egy alamizsnatizit, hogy ne 4-1-re kapjanak ki, hanem 4-2-re. És akkor ezek nyertek tavaly. Jó, persze, nyerni mindig jó, de egy idő után unalmas lenne az egész. Beteszi Pippo az egész ősszel jegelt Niangot meg Pazzinit, rögtön gólt rúgat egyik a másikkal. Simán gólkirályt csinálhattunk volna Torresből is, csak már nincs itt. Vicces persze, de hol ebben a pláne?
Nem a Milan maradt le Európáról, hanem Európa maradt le a Milanról.
Csakhogy. A Cesena, az Empoli, a Genoa az már rögtön másik történet. Mindjárt vannak kudarcélmények. Hopplá. A Sassuolo az nem Real Madrid. A Sassuolo az sokkal inkább Genoa, esetleg Palermo vagy valami hasonló. Úgyhogy, ha már úgy alakult, hogy ebbe az utcába sétálunk bele holnap, akkor tudjunk róla, és öltözzünk melegen. De hát ettől szép az élet. Igazi kihívások kellenek, nem permanens gálázás.
És akkor visszakanyarodnék a bevezetőhöz. Valóban, reménykedésre feljogosítónak tűnhetnek az elmúlt hetek, mintha tényleg kezdene összeállni a védekezés, mintha megint lenne támadójátékunk, mintha faszán pörögne a mercato. Én meg azt mondom, hogy köszönjük meg a jóistennek, hogy ilyen szép lett a december vége, és hagyta nekünk, hogy egy picit örüljünk. Az a baj, hogy minden, minden nagyon esetleges.
A Napoli meg Roma meccseket hadd ne idézzem most föl, de akkor egy csöpp mercato. Cerci. Tavaly bőven 10 fölött volt a kanadai táblázaton egy kontrázós középcsapatban, amely rá volt kihegyezve. De. Ősszel nem futballozott, lehet, hogy van rajta néhány kiló. Lehet, hogy akkora hasa van, mint a lakodalmas kutyának. És ha ez nem lenne elég, a Don levágatta a szakállát. Ha benne volt a családfájában a Hétszűnyű Kapanyányimonyók, akkor megszívtuk.
Ha igazak a híresztelések, akkor Berlusca egy egészen konkrét ajánlatot kész megfinanszírozni a római prima puntáért. Aki egyébként pont azért padozik jelenlegi csapatában, mert Rudi Garciának nincsen az A-tervében prima punta. És akkor jöjjön ide, mert Pippónak sincs. Ez aztán a koncepció!
Térjünk rá a várható összeállításra! Diego Lopez helye megkérdőjelezhetetlen, oké. A védelem. Bonera bármit csinálhat a pályán, a szereposztó díványon verhetetlen. Igen, de most tényleg lesérült. Most az a legvalószínűbb, hogy Alex-Zapata lesz középen, Rami pedig kihúzódik a jobbszélre. Mattia De Scigliót pedig nagy szeretettel üdvözöljük balhátvédben, sok idő után újra. A középpályánk egy picit trottyos lesz (Poli-Montolivo-Essien), de mondjátok nyugodtan, hogy de Jong nélkülözhető. (A röplabdához egyébként kétségkívül alacsony.) A támadótriót Bonaventura, Menez és SES alkothatják. A padról biztosan be fog szállni Cerci és Muntari, de a többiek is reménykedhetnek.
És akkor a Susu. Nem tőlük kell félni, hanem saját magunktól. Egyszerűen nem tartunk ott, hogy azt mondhassuk, hogy fix a három pont egy Serie A tucatcsapat ellen. És akkor a tavalyi nyúzásról még egy szó sem volt. Ha az a meccs nem int bennünket kellő visszafogottságra, akkor semmi. Nem vészmadárkodni akarok. Nem is a saját csapatom ellen beszélek. Azt akarom, hogy nyerjen a csapatom. De. Már túl sokat csalódtam bennük ahhoz, hogy felüljek a mesevonatra.