Az eredmények, a mutatott játék, a hullámzó teljesítmény, azaz a szimptómák alapján a Milan, mára, középcsapattá süllyedt. Viszont a vezetőség, és a szurkolók többsége ezt nem akarván belátni, hűen hiszi, és próbálja bizonygatni, hogy nem, a Milan még mindig topcsapat. A tegnapi játéknak nevezett förtelem is ékes bizonyítéka középszerűségünknek, mert hiába nullázuk le a Napoli, Roma duót, közben négy pontot bezsebelve, ha rá pár napra, elvileg frissebben, 1 pontot összegzünk a félelmetes Sassuolo, Torino páros ellen. Emberhátrány ide vagy oda, ez a csapat nem játszhat így, telefosott gatyával senki ellen sem. Hajtás után dühöngés, és nem csak.

Idegenben jó a döntetlen, pláne ha egy félidőt emberhátrányban toltuk, ilyen és ehhez hasonló szürke kifogásokkal is indíthatnám az összefoglalót, eltakarva és feledve minden vélt és valós problémát a csapat körül. De nem tudom tovább hitegetni magam, Inzaghi Milanja nem érdemli meg, hogy jövőre a Bajnokok Ligájába kalifikálja magát. Bármennyire is szeretném újra ott látni a csapatot, nem valóak oda. Mit akar az aki a liga egyik leggyengébb támadósora ellen rögtön a korai, ámde törékeny, vezetés után behúzódik és bekkel, mint anno szebb napjainkon Allegri a Barcelona ellen? Hol van a gyilkos ösztön, ami Pippot olyan játékossá tette, amilyen volt? Miért nem támadtunk okosan, és próbáltuk meg lezárni a meccset egy újabb góllal? Miért félünk nagycsapatként játszani, ha annak tartjuk magunkat?

Mi történt De Sciglioval és El Shaarawyval? Inzaghi érkezésével nem csak én gondoltam úgy, hogy na végre, jött egy olyan edző aki dolgozott már fiatalokkal, tudja kezelni őket, megbízik bennük. Csalódtam, csalódtunk. Cristante elhúzott, a két válogatott reménység pedig olyan szinten formán kívül van, hogy már mi magunk sem szeretnénk a pályán látni őket. De akkor, hogy jönnek formába ha nem játszanak? Fogalmazódik meg mindenkiben a jogos kérdés. Előbb Pippo a fejeikben kell rendet rakjon, ami egyelőre nagyon nem sikerül. Itt van az aktuális példa, DS esete. Értékelhetetlen teljesítmény a Sassuolo ellen, oké, megvan értve, sérült volt. A Mister erőlteti, berakja a Torino ellen is, ezúttal viszont jobbhátvédként, gyűjtsön önbizalmat, Darmian (akit ugye nem kell bemutatni?) bohócot csinál a squadra azzurra balhátvédjéből, aki annyira nem bírja a megaláztatást, hogy idő előtt lelép tusolni, méretes szarban hagyva csapatát. Pippo lép, leveszi a totál érthetetlen módon pályán lévő Niangot, érkezik Abate és a catenaccio.

Volt egy taktikánk, amivel levertük a Napolit, és pontot csentünk Rómából. Biztos emlékeztek, Ancelotti szarrá verte vele Európát. Na, ha ez olyan jól működött, Pippo miért ragaszkodik ennyire a szélsőkre támaszkodó 4-3-3-hoz? Mert van ezer meg egy szélsője? Rakjon be belőlük egyet, melléje Bonaventurat, eléjük Menezt. Mögéjük mehet Montolivo, De Jong és Poli és garantálom, hogy jobban gyűlnek a pontok. Szinte ugyanaz lenne, mint a tegnapi, csak éppen nem, mert zártabb, szervezettebb lenne csapat.  Nyilván utólag és a fotelből a legkönnyebb okoskodni, mert Ő van ott az edzésen, és Ő kell meghozza a döntéseket. De akkor se értem, hogy a jelenlegi kényes helyzetben, amikor mindennél nagyobb szükség van a pontokra, és az összeszedett jó teljesítményre, hogy engedi meg magának, hogy egy bevált taktikát lecseréljen. 

Regényeket lehetne írni csak a közelmúlt hibáiból, de ez most nem az a poszt. Kanyarodjunk vissza kicsit a meccshez, mert ha tegnap este mondjuk 0-2-vel behúzzuk a három pontot, lehet ha én most örömódaszerű valamit kanyarítok ide. 
Már a kezdőcsapatot látva elégedetlenkedhettünk, hiszen nem pont a nehéznek minősített torinoi gyepen kellene Niangnak lehetőséget adni, hogy először kezdjen az idén. Gyanús, hogy nagyon elszeretnénk passzolni a newcastle-i francia légiónak, de akkor is érthetetlen. Az ifjú francia annak rendje és módja szerint nem is okozott pozitív csalódást, kb. semmit nem tett hozzá a meccshez. Hacsak nem számítjuk ide, hogy majdnem eltörte Moretti jobb lábát, amiért ha Rocchi kicsit szigorúbb ki is rakhatta volna. Ezt a csodálatos produkciót pedig figyelhette a padról, jobbról balra, Cerci, El Shaarawy és Pazzini.

De Sciglio hogy kezdhetett az egyértelműen jobb formát, és magabiztosságot mutató Abate helyett? Pipponak látnia kellett volna, hogy valami nincs rendben a sráccal, sem fizikailag, sem mentálisan. Kemény meló lesz újra válogatott szintű hátvédet faragni belőle.

A második félidei teljesen tudatos bekkeléssel nekem semmi bajom nincs, talán megpróbálhattuk volna kicsit többet, és hasznosabban tartani a labdát, de legalább igyekeztünk. A védelem egész jól mozgott, és a középpályások is jól zárták a folyosókat. A sors iróniája, hogy pont akkor és úgy kaptuk az egyenlítő gólt, amikor a legjobban fejelő középhátvédünk (Alex) beállt. Érthetetlen, hogy a rögzített helyzetek nagymestere, Vio, mi a szőrös herezacskóért lett idehozva, ha az égvilágon semmilyen látszata nincs a csapaton a munkájának. Nem kell semmilyen specialista légy, hogy rájöjj, Gilket, a Torino legveszélyesebb és legjobb fejelő játékosát külön figyelemben kell részesíteni. Egyébként egészen fantasztikus a Toro kapitánya, aki az utolsó három hazai meccsükön 4!! gólt szerzett.

Pontokat és értékeléseket osztani teljesen felesleges. Diego Lopez mindenhol és mindenkinél egyértelműen a meccs legjobbja volt. Talán az egyetlen világklasszisa ennek a hanyatló csapatnak. A francia védőpáros, Montolivo, De Jong, Jack és Menéz voltak talán még azok akik az átlag felett próbáltak tenni valamit a győzelemért. Előbbiek a pontos védőmunkájukért, utóbbiak talán csak a harcosságukért, mert ők is pont úgy megsínylették DS kiállítását, mint a csapat egészében.

Kedden a szezon első Olasz-kupa összecsapásán újra a Sassuolot látjuk vendégül a San Siroban, és reménykedünk, hogy ezúttal is nem bukta lesz a vége. Valószínűleg Cerci először lesz kezdő a Milanban, úgyhogy azt is érdemes lesz nézni.

https://dailymotion.com/video/x2egc8j