A lehető legjobb termelői mézzel öntötték le azt a madzagot, amit egészen eddig húztak előttünk: Carlo Ancelotti visszajövetele, 120 millió költhető euró, hangzatos tervek – erről mind olvashattunk az elmúlt hetekben, azonban egyelőre ez a kártyavár kezd összedőlni, bár durva lenne, ha nem lenne alatta még álló talapzat. Közben tartottak egy régiós választást is, ami talán sok mindent megmagyarázhat.

Nem túl nehéz összerakni azt a Berlusconitól valószínűleg nem messze álló taktikai felfogást, ami a hétvégi választásokon csúcsosodhatott ki: ugyanis a régiós választásokon Silviónak és pártjának minden szavazatra szüksége lett volna, hiszen ezzel újra erősnek mutathatta volna magát az olasz politikai életben, ehhez pedig nem jött rosszul az, hogy a sajtó egyre inkább arról kezdett el cikkezni, hogy Berlusconi újra saját erejéből építi fel a Milant. Visszahozza azt a Carlo Ancelottit, akiben azt az edzőt tisztelhetjük, akire utolsóként kivétel nélkül az összes rossoneri jó emlékkel gondol vissza, rögtön előkerül temérdeknyi pénz, amit a mercatóra lehet költeni, új stadion, saját projekt, satöbbi – mindez jól láthatóan próbálta erősíteni az utóbbi években meggyengült Berlusconi szerepét. Azonban az olaszok többsége úgy tűnik, hogy konkrétumok híján el tudta hessegetni a lila felhőket a szemei elől: mert hogy ebben túl sok konkrétum nem volt, repkedtek a nevek, de azon kívül, hogy Galliani tényleg kiugrott Madridba, ahol Carlo mellett az Atletico képviselőivel tárgyalt (az mondjuk elég vicces hír volt így a sokadalomban, hogy Mandzukicsért bekínáltunk egy kölcsön + opciót, az Atleti meg visszadobott rá egy cirka 25 milliós igényt), sok kézzel foghatót nem láttunk, hallottunk. Ez egy alapvetően nem rossz terv volt, de arra nagyon kevés, hogy tényleg érjen valamit a választók, és mondhatjuk a szurkolók szemében, mert jelenleg talán nem hogy egy lépéssel előrébb, de inkább hátrébb vagyunk.

Carlo a twitteren: „Köszönöm a Milan érdeklődését. Nehéz volt nemet mondani egy olyan klubnak, amit ennyire kedvelek. Pihennem kell. A legjobbakat kívánom nektek!”

Minő meglepetés, hogy a rossz eredményeket hozó választás után, ahol Berlusconi Forza Italia-ja csupán Liguriában tudott nyerni, és a hét régióban mindössze a voksolók tíz százaléka szavazott az egykori kormánypártra. Kedden este pedig Carlo Ancelotti bejelentette, hogy köszöni szépen, de nem térne vissza. Nem nehéz összerakni, ez a válasz már megszületett a múlt héten, mikor kint volt Galliani, hiszen semmi új fejlemény nem történt az ügyben, egyszerűen csak nem akarták a választások előtt nyilvánosságra hozni, így lehetett még egy kicsit tűzben tartani a népet keddig, sőt, szombatig, hiszen az eddigi hírek alapján szombaton lehet meg az új vezetőedző személye. Miközben a jelenlegi edzőnek, Filippo Inzaghinak még élő szerződése van a klubbal, akinek fapofával közölték, hogy bocs öreg, de most elmegyünk tárgyalni az utódoddal, hátha összejön. Értem én, hogy szereti a klubot Pippo, de bennem ezen a ponton lett volna annyi, hogy köszi – aztán más kérdés, hogy miben egyeztek meg a két okossal.

Az világos, hogy az első lépés a vezetőedző személyének eldöntése kell, hogy legyen. Annak semmi értelme, hogy már úgy kezdjék a közös munkát, hogy az új trénernek ahhoz, hogy meg tudja valósítani azt, amit szeretne, szüksége lenne még három játékosra, de erre már esély sincs. Az, hogy végül ki lesz a befutó, kvázi lehetetlen megjósolni: valahol érezhetjük úgy, hogy mindegy, hogy ki, de azért én Mihajlovicsból nem kérnék, Montelláért nem árt megjegyezni, hogy csengetni kell, hiszen élő szerződése van a Fiorentinával (miközben még Seedorfot mindig fizetjük, és ha  megy, akkor Inzaghit is), Sarri teljesen lutri, bármennyire is nagyot játszott az Empolival, Emerynél valószínűleg helyén lesznek a dolgok Sevillában, ha már bejutott a BL-be a klubbal, és puff. Conte még két évet kér a squadránál, Donadoni pedig eddig elég hektikusat nyújtott, ezzel pedig el is érkeztünk oda, hogy jövőre is Filippo Inzaghinak hívhatják a Milan edzőjét. 2016 nyaráig van szerződése, meglátjuk, belerázódik-e, kap esetleg egy kis erősítést is – most még legyintünk, de egyáltalán nem lehetetlen forgatókönyv. Ha hiszünk annak, hogy itt ebből szombatig döntés lesz, akkor új név nem igazán fog felmerülni, és Di Matteón kívül olyan túl sok szabad préda nincs is, persze itt az a kérdés, hogy tényleg akkorát tudnánk-e javulni egy edzővel.

Ez viszont nagyban függhet attól is, hogy mennyi az igaz mindabból, amit a 120-150 millió euróról írtak: mert ha ezt az életben nem fogjuk elkölteni, akkor majd hogy nem mindegy, hogy ki fog leülni a padra. Nyilván Conte jobban összekapná a társaságot, de hosszabb távon elkerülhetetlen egy nem elhanyagolható befektetés, és nem megbántva azokat, akik eddig ingyen jöttek, de nem ebben a kategóriában kellene nézelődni. Ott is lehet találni gyémántokat, de általában rendesen porolni kell, és csak bizonyos szögben ragyog igazán – persze tetszhet ez is, nem csak a 16 karátos drágakő, de valószínűbb, hogy a csajod is azt viselné a nyakában szívesebben, mint azt, amit előbb meg kell törölgetni, hogy láss is belőle valamit.

Nem véletlen csitultak az esetleges tulajváltással kapcsolatos hírek sem, viszont ez, hogy Ancelotti mondott egy udvarias nemet, elindíthat valamit. Mint ahogy jelezhette volna azt is, hogy itt valóban komolyak a szándékok Berlusconi részéről, amire persze még bőven van ideje rácáfolni, és nem is feltétlenül Ancelotti egyébként személyes okokból való döntését kell okolni mindezért, de az utóbbi évek Silvio Milan-politikája után erős meglepetés lenne, ha Ancelotti helyett sikerülne egy komoly kaliberű edzőt és csapatot felrántani önerőből másfél hónap alatt. Mindenesetre nem volt rossz terv, de ez most nem jött össze.