DIAVOLI LIVE – Igenre várva

 

Nincs is jobb, mint lerakni a munkát pénteken, és rögtön azzal szembesülni, hogy centikre vagy a klubtörténelem utóbbi három évének legfontosabb igazolásától. Geoffrey Kondogbia egyetlen helyeselő szavára várunk a milannews-al közösen.

22:34 – Mára bezárjuk a témát, egyelőre egy dekával sem vagyunk előrébb, mint délután – konkrétum csak annyi, hogy Galliani és az Inter vezetése is ott sündörög Kondogbia körül.

21:14 – „Nem vagyok sem optimista, sem pesszimista. Nem fogok elmenni Montecarlóból. Inter? Csak annyit mondhatok, hogy a Juventus is érintett az ügyben.” – Galliani éppen ezeket mondta, majd a Juve csak egy kacajjal reagált, mi szerint ők is benne lennének a K-Dog bizniszben.

21:00 – Ez így hosszú lesz, a franciák a magasabb ajánlatot fogadják el a Sky szerint (ezt mondjuk valahol megértjük), és Galliani ajánlata után mindenképp meghallgatják az Interét is.

20:44 – Na jó, ilyen van?! Miközben Galliani a Monacóval tárgyal, addig Ausilio, a kuzinok sportigje a játékossal. Elképesztő.

20:12 – Úgy néz ki, tényleg derbi van K-Dogért: Ausilio is odautazott, és nem áll le – ugyanakkor az Inter Marseille-ben is érdekelt ma, ugye Imbala meg Mendy miatt, Alfredo Pedullá, a Skytól is ezt írja. Érdekes.

19:40 – Di Marzio is megerősíti, a tárgyalások elindultak a két fél között, nem várunk tovább. De egyébként miért is fontos ez a biznisz? Talán tényleg mutatna valamit, ha egy, nagy klubok által is üldözött palit sikerülne bezsákolni, még ha Doyenes rásegítéssel is.

19:29 – Na, végre valami! Galliani elindult Montecarlóba, ezt a legtöbb olasz portál úgy kezeli, hogy nem véletlen szállt repülőre az öreg. Közben a Tottenham is rányomult a franciára, de a Daily Express szerint a Milan van előnyben.

17:57 – Ja, hogy Galliani nem Monacóban van? Mert hogy készen áll az indulásra, amennyiben megjön a zöld jel, ami Kondogbia beleegyezését jelentené. Ezek tényleg így zajlanak?

17:44 – Egyébiránt ritka, hogy a milannewson LIVE legyen valami következmény nélkül, szóval várunk, mert fejlemény nem igazán van az utóbbi fél órában. Az álláspontok nem igazán mozdultak semerre, és relatíve kevés az infó is.

17:30 – Közben gőzerővel megy a meló arra vonatkozólag is, hogy meglegyen a lóvé a franciára: Birsa valószínűleg három millióért megy a Chievóba.

16:47 – Luca Marchetti, a Sky munkatársa is megerősíti a Milan jó pozícióját: „A tegnap esti vacsora jól sikerült, bár még nem volt igen Kondogbia részéről, de a Milan bizakodó lehet. Az Inter sem adja fel, de úgy érezhetik magukat, mint akik kikerültek a versenyből.”

16:31 – Hogy ki is az a Geoffrey Kondogbia? Egy 22 éves, francia védekező középpályás, akit 2013 nyarán vásárolt meg a Monaco, mintegy 17 millió fontért, jelenleg 15-re teszi az értékét a transfermarkt. Egy igazi vadállat a középpályán, aki nem ismeri a határokat, és bár azon a néhány meccsen, amin láttam játszani (pl. BL-ben) nem éppen ezzel tűnt ki, de a WhoScored jellemzése szerint imád cselezni, és jó százalékban be is jönnek a bringák nála. Gyengesége nincs, így lazán. Je suis Kondogbia.

16:20 – A legfőbb tárgyalások éjjel zajlottak, de relatíve kevés infó szivárgott ki róla: a Gazzetta dello Sport megerősíti: Kondogbia tulajdonképpen egy lépésre van a Milantól, 30 milliót fizetünk érte, és 3,5 millió eurót fog keresni évente. Ugyanakkor annak ellenére, hogy állítólag korábban megegyezett a Milan és az Inter, hogy békén hagyják egymást Kondogbia-ügyben, Mancinit nem érdekelte a roaming, vagy csak szimplán Vodafone-os, és megeresztett egy hívást Monacóba, hogy mi a helyzet.

16:08 – Elszoktunk attól az érzéstől, hogy már június közepén izgulnunk kell a mercatón: a francia védekező középpályás helyzete ugyanakkor visszahozza körünkbe mindezt. Galliani elutazott a hercegségbe, és remélhetőleg közösen ihatunk meg egy korty finom bort, mikor kimondja az igent Geoffrey. Posztunk folyamatosan frissül, tapadjatok az F5-re!