Váratlanul, mondhatni derült égből villámcsapásként ért ez a derby, a vele együtt járó beharangoztatási kötelezettséggel együtt. Még a hét elején elvállaltam, mert jó fiú voltam, aztán kiment a fejemből, és most utolért. Juventus-Milan. És nem akar megmoccanni az a bizonyos. Az elmúlt két hét hullámvasútja norvégokkal, Fülöppel, Párizzsal, meg a szokásos hétköznapi húsdarálóval zárójelbe teszi ezt az ötszázforintos pezsgőlocsolást. Mert odaírhatják egy olyan kép alá, amelyen Mihajlovic, Montolivo és Abate ülnek egy asztalnál, hogy ‘top-flight classic‘, de én inkább a Dacia Sanderót reklámoznám az illető urakkal, vagy a Lehel téri nejlonzacsis csokis nápolyit, bár annak nem kell reklám, az eladja magát. És igen, nyugodtan a szememre lehet vetni, hogy  ezzel a múltba révedős, mindent leszarozós, százszor elcsépelt olcsó fogással megúszom az „érdemi elemzést”. Hajtás után nincsen érdemi elemzés. 

Juventus-Milan. Nem igazán érdekel, hogy mi lesz a vége. Ha kikapunk, akkor elintézem egy vállrándítással. Ha nyerünk? Hát, azt is. Pedig nagyon régen nem nyertünk, ha csak a szokásos augusztusi fütyi kupás bohóckodásokat nem számítjuk ide. Mostanában oda-vissza elverik a seggünket. Tavaly is, tavalyelőtt is. Utoljára még Allegrivel vertük őket, 2012 őszén, egy utólag szezonfordítóként elkönyvelt mérkőzésen, egy irtó mázlis Robinho-tizivel. Gondolta volna Robinho? Gondolt valaha Robinho bármikor bármit is? Ha minden igaz, az új építésű, mostanában planetáriumi hangulatot árasztó építményben eddig mi csak kikapni tudtunk. Valószínűleg megvan ennek a maga oka, valami mély-mély átok.

Ennek a posztnak arról kellene szólnia, hogy micsoda „történelmi” lehetőség előtt állunk. Hogy végre valós esélyünk van arra, hogy megverjük a Juventust, idegenben. És akkor megfordul a széljárás, jobban mondva, elhal az ellenszél, és összeáll a csapat, az utálatos zebrahorda pedig mögöttünk marad. Kiskutya kócos faszát.  Ez a Juventus egy szar. Nem a Conte-féle 102 pontos triplabajnok, de még csak nem is a tavalyi BL-döntős gárda.  Kőkemény ki-ki meccset játszanak mindenkivel, legyen az Torino vagy Empoli. Akkor már akár velünk is, nem? Hátha. De nem, nem okozna kielégülést. Idegenben 2-0-ra a Bayernt? Pazar. Oda-vissza 1-0-ra a Manchestert? Fenséges. Scudetto 7 év után? Gyönyör. De hol van ezektől ez a Juventus? Mondjuk ki, sehol sincsen.  Lehetne persze kicsit mérlegelni, meg kis örömöket keresgélni, de ez nem áll jól egy Milan-szurkolónak. Mondjuk ki, ez a Juventus nem áll jól a Milannak. Másik oldalról, ez a Milan nem áll jól a Juventusnak, de ez nem újdonság, sajnos.

De ha már ezt dobta a gép, akkor nézzük meg, miből élünk. A Juventus jobb, erősebb csapat, mint a mienk, ezt a hülye is tudja. De mögöttünk vannak a tabellán, ez így november közepén erősen ciki, summa cum laude szegénységi bizonyítvány, nekik. De mondom, az ő játékosaik tényleg faszábbak, és náluk azért tényleg pislákol némi remény, hogy valamikor egyszer összeállnak. Bár, így végignézve a keretüket, csak két olyan játékosuk van, akit tényleg irigylek tőlük. Az egyik Buffon, a másik Barzagli. Utóbbit csak a padra jelölik. (Vajon ők kit irigyelnek tőlünk? Jó vicc.) Ők most nyilván arra bazíroznak, hogy ez a két hét kellett nekik. Hát, ha már megadatott, akkor éljünk vele, szomorítsuk el őket, és rántsuk le őket magunk mellé a szarba.

Ami a mieinket illeti, nem a legjobbak az előjelek, de volt már rosszabb is, bőven. Nem lesz Bertolacci, hüpp-hüpp. Végre a padra kerül De Sciglio, erősen kijárt már ennek az elkényeztetett hülyegyereknek, talán észbe kap, ha még tud olyat.  Visszatér Bonaventura, aki olyan borzalmasan hiányzott az előző meccsen.  És lesz Niang is, akit bár sokan leszólnak, abban a gyerekben igenis futball lakozik, még ha két jó megmozdulásra is futotta tőle legutóbb. Donnarumma srác pedig tovább csiszolhatja azt a pofátlanul impozáns, ehhez a csapathoz a legkevésbé sem illő statisztikáját. A többi nyolc Abate, Alex, Romagnoli, Antonelli, Kucka, Montolivo, Cerci és Bacca. Hát, olyan, amilyen. Én nekem az nem is elég, hogy nyerjünk, én azt akarom, hogy kirángasson a csapat ebből a nyűgömből. Na, dobjál hatost golyóval, Mihajlovic, te anyaszomorító!!!