Alessandria – Milan // Egy (nagy) nulla

Fél lábbal a döntőben vagyunk, ez a jó hír. Konkrét rossz hír nincs, de tapasztalat elég. Hajtás után nincs dicséret, mert ezt a győzelmet magyarázni kell(ene)…

Tekintve az ellenfél erejét, és a közelgő derbit, Mihajlovic jogosan kevert egyet, jó nagyot, a kezdőcsapatán. Valószínűleg az elsőszámú szándék az volt, hogy ne kapjunk gólt, ennek érdekében egy szinte kezdő védelemnek szavazott bizalmat. Plusz minden olyan játékosa kezdett, aki már bevethető, és szüksége van meccsekre, vagy keveset játszik, és megszerette volna nézni élesben is. Gondolati síkon nem is volt gond, hisz ilyenkor az ember, jogosan, azt várná el, hogy ezek a játékosok mindent beleadva éljenek a bizalommal, és igyekezzenek megmutatni, hogy többet érnek. Vagy épp meggyőzzék a mestert a megfelelő fizikai állapotukról, ezzel megpályázva minél több percet a következő meccseken.

Ezzel szemben, a cserék felsültek, a fizikailag még nem kész játékosok pedig csak ezt bizonyították, és valószínűleg egyikük se fog kezdeni a derbin. Ami a tegnapi produkciójuk alapján nem is baj. Ha egy harmadosztályú csapat ellen nem tudnak különbséget jelenteni, az Inter, a Palermo vagy az Udinese ellen mit akarnak?

Mihajlovic ismét kiemelte, hogy nem vagyunk elég jók a befejezéseknél, ezért nem tudjuk eldönteni az ilyen találkozókat. Ezek a problémák pedig nem fizikai gondok, hanem pszichikai és technikai hiányosságok, amiket főleg az edzőnek kellene orvosolni. Az nem normális, hogy egy ilyen szintű csapatnak a sok kialakított helyzetből csak egy tizenegyesgólra futja. Vagy rossz döntéseket hozunk, vagy a jó döntést rosszul hajtjuk végre.

Az elődöntő odavágója végképp rámutatott arra, hogy Poli, Mauri vagy épp De Sciglio miért játszanak oly keveset, vagy épp semennyit. DS nagy reménység volt, de mára egy pontatlan, lassú, gyenge hátvéd lett belőle, aki jelen pillanatban a védelem egyik szélén sem rúghat labdába az ott szereplő vetélytársaival szemben. Antonelli tökéletesen bemutatta, hogy kell focizzon egy szélsőhátvéd.

A lényeg persze a megszerzett előny, mert ebből a tegnapi hígfosból nem ajánlatos túl messzemenő következtetéseket levonni, majd Montolivoval, Baccaval és Jackkel egész más lesz a csapat. Viszont aggasztó, hogy ahogy Balotelli, úgy Boateng sincs még olyan fizikai szinten, hogy kezdő lehessen. Sőt, Prince egészen aggasztóan játszott, messze a csapat leggyengébbje volt.

A visszavágó csak márciusban lesz, ami  csak egy szimpla formalitás kell legyen, aztán lehet készülni a döntőre, mert ha már ott vagyunk, kéne az a trófea. De ne szaladjunk ennyire előre, vasárnap derbi.