A nápolyi melós iksz után jön öt olyan meccs, amit nem lepődnénk meg, ha mindet behúznánk – jó, persze még ez sem biztos, hogy sok mindenre elég, de ezt itt le is állítanám. Egyelőre van stabilitás meg d#, aztán hogy ez egy ilyen igencsak letört szarvú Torino ellen konkrétan mit fog érni, arra talán öt öregasszony sem tudja a választ. Arra meg pláne nem, hogy mi az, amit elvárnak Mihajlovicstól.
Annak ellenére, hogy hoztunk egy teljesen vállalható pontot Nápolyból, valahogy mégsem azok a címek jönnek vissza, hogy a szerb egy olyan helyen tudott eredményt elérni, ahol azért relatíve keveseknek szokott, és az utóbbi 14 meccsünkből mindössze kétszer kaptunk ki – ebből mondjuk a Bologna elleni hazai az kifejezetten kemény volt, de hát megesik, hogy a csiga elesik. Miközben celebrate Berlusconi van, ugyanis a Presidente 30 éve vette át a csapatot (ebből az alkalomból majd egy különleges, erre a meccsre ; alkalomra készített mezben fog játszani a csapat), a közben kijelentette, hogy neki nyártól Emery kell meg Ibrahimovics – ami mondjuk nem is elítélendő ötlet, mert jelenleg ők egy polccal fentebb vannak a mostani garnitúrához képest, csak mondjuk ezt lehet, hogy nem szokták harsogni szezon közben, főleg nem akkor, amikor úgy tűnik, hogy nem csak lejtmenetben képest száguldani a szekér. Az meg mondjuk külön pech lehet, hogy lassan az öltözőt is képes megnyerni magának Miha, legutóbb Abbiati és Abate állt ki elég komolyan a Mister mellett – ami persze nem garancia semmire, de valamit meg mégiscsak jelent.
Szóval ebben a hangulatban kellene leverni a Torinót szombat este: nem azt mondom, hogy lehetetlen feladat, de pont ezek a meccsek azok, amik a jelenlegi Milannak nagyon nem ízlenek. Egy nem túl atomerős csapat eljön a San Siróba, nyilván bekkel az első pár percben, aztán felméri, hogy mi teremhet neki aznap estére – dominálni meg még ha tudunk is, de általában meddő a dolog. Nagy kérdés lesz, hogy Montolivót hogyan sikerül majd helyettesítenie Bertolaccinak, még ha a capitano nem is a támadások alfája és omegája, de ligaszinten is baromi jót nyújt. Valószínűleg úgy jövünk ki belőle a legjobban, ha a Nápolyban inkább szürke, mintsem jó teljesítményt nyújtó Montolivo ki tudja magát pihenni jövő hét végéig, nélküle azért az Alessandria sem hinném, hogy megoldhatatlan lenne a kupa visszavágóján hét közben. Ami még izgi, Luiz Adriano megint kimaradt a keretből, pedig a kínai piac is bezárult már, szóval azt sem lehet mondani, hogy óvnák attól, hogy egy makacs tyúkszem miatt ne tudja leigazolni a Gouangzhou Evergrande. Van viszont Kuco, akinek rendbejöttek a dolgai – Miha pedig erősen gondolkodik, hogy a három bástya közül melyiket hagyja ki hátulról: szó se róla, jelenleg az Alex-Zapata, az Alex-Romagnoli és a Romagnoli-Zapata sem tűnik rossz megoldásnak hátra, mi mondjuk a középsőre voksolnánk, már csak a kisebb közös tapasztalat miatt is.
Tekintve, hogy a többiek össze-vissza ütlegelhetik egymást a hétvégén (Juve-Inter, Fiorentina-Napoli, és hogy a visszapillantóba is nézzünk, Lazio-Sassuolo), már csak ezért is baromi jó lenne rápörkölni a Torinóra – Venturáék egyébként sem szárnyalnak mostanában, viszont elrontani képesek bármit, szóval nagyon izgi lesz, hogy mit kell majd nyújtania a Milannak ahhoz, hogy nyerjen. A Napoli ellen túl hátrahúzott íj valószínűleg nem ismétlődik meg, szóval csavarni kell a balanszon.
Várható kezdő:
Donnarumma – Abate, Alex, Romagnoli, Antonelli, Honda, Bertolacci, Kucka, Bonaventura, Bacca, Niang.
Tipp: 2-0