Kopipészt // Verona-Milan

Erre lenne szükségünk, de minden arra utal, hogy a Veronának jóval fontosabb ez a mai meccs, mint a hétközi kupacsörte.

Szerdán ugye nagyjából minden smakkolt, és tekintve, hogy várhatóan (szinte) ugyanaz lesz a kezdőnk, nem is várhatunk mást játékban – ha sikerül hasonlóképp lesimázni, az lenne maga a terv megvalósulása. Csakhogy a Verona alighanem ezt másképp gondolja: kicsit az volt az érzésem a kupán is, hogy ezt nagyjából direktbe’ feladták, főképp, hogy idénről még egy Udinese-Juventus kombó van nekik.

Nyilván a futball ennél bonyolultabb játék, mintsem hogy kérjünk egy ismétlést, meg olyan túl sok nagyon sima győzelmünk nem is akadt az idén, szóval meglepő lenne, ha egymás után kettő összejönne – de ez talán abból a szempontból is árulkodó lenne, hogy most akkor Montellával volt-e a legnagyobb baj, vagy sem. Mindebbe a leginkább ugye szintén a szerdán történtek köphetnek bele, mert hogy a drapi bekavart kicsit, az szinte 100%, függetlenül attól, hogy mit nyilatkoztak az érintettek.