Ütöttük őket is, magunkat is # Milan 3-2 Chievo

Urak, ez sem volt egy sima menet, de a lényeg, hogy meglett. A srácok addig próbálkoztak, amíg jó nem lett. A fáradság alaposan kiütközött a csapaton, az első félidőbe sikerült  a vezető gól után bealudni, 1-2 után meg beletelt egy kis időbe, mire megjöttünk a pislogásból. Fordulás után újult erővel rohamoztunk, ez előbb egyenlítést, a hajrában vezető gólt ért. Mivel a vendégek kapura sem lőttek a második játékrészben, csak attól a fránya „egy gól nem gól” szabálytól tarthattunk. Mivel azonban a Csacsik már minden makkot megettek addigra, sikerült behúznunk a meccset, még ha jóval szorosabban is, mint ami a játék képéből következett volna. Ezt most magunknak tettük nehézzé, szerencsére pont csak annyira, hogy még pont beleférjen. Az ATOMVONAT nem kérdez, csak zúz. Hajtás után rövid örömködés. 

Több kérdőjel is volt a start előtt a kezdőt illetően. Musacchiót sokan vártátok a kezdőbe, ha már egyszer Romagnoli nem játszhatott. Gatta azonban – mivel jó madarász – inkább a nagy öreg Fekete Gólyát részesítette előnyben. Kalinka kihagyása a kezdőből nem volt akkora meglepi, az, hogy a padra sem ülhetett le, már annál inkább. A Maestro elmondta, egyikük hozzáállásával sem volt megelégedve, ezért mellőzte őket. (Plusz látta előre, hogy kettőt fogunk kapni, egy ilyen meccsen pedig Kalinka már megfizethetetlen luxus.) Én azt mondom rendben van, legyen csak tekintélye az öltözőben. „Ha nem vagy jóban velem, fel is út, le is út” – ennél egyértelműbben nem lehet üzenni. Ja, hogy Zapkó művelt csacska dolgokat? Lehet, viszont amíg beáll a sorba, és hozza azt, amit elvárnak tőle, addig neki is helye lesz ebben a csapatban, tetszik-nem tetszik.

A meccset egyébként jól kezdtük, rögtön az elején sikerült megviccelni a Chievót egy lerohanós góllal. Lehet azt mondani, hogy sok „talált” vagy „szerencsés” gólunk van, viszont ilyen masszív jelenléttel az ellenfél tizenhatosán belül, ennyi érkezővel azt is lehet mondani, hogy mindent megteszünk azért, hogy szerencsénk lehessen. Calha egyébként kezd kellemes meglepetés lenne, onnan indultunk vele, hogy nulla jelenléte volt a pályán, eljutottunk odáig, hogy talán most ő volt a legaktívabb támadónk. Kiváltva ezzel a mostanában kevésbé villogó Jack vagy Suso szerepét is, legalábbis részben. No, ott hagytuk el, hogy bent figyelt a vezető gólunk. Aztán, mint szürke szamár a ködből, egyszer csak ott figyelt 2 gól is a vendégek neve mellett az eredményjelzőn. Mindkettőt védelmi rövidzárlat előzte meg, a széleken aludtunk el, testvériesen megosztozott a bűnbak hálátlan szerepén Borini és RR. Nem ehhez vagyunk szokva mostanában, remélem, nem is tér vissza a repertoárba ez a játékelem, amely egyébként mindennapos volt az elmúlt években.

A szünet jó szolgálatott tett, a Falkavezér irányba tette a kölykeit, ebből a darálásból már csak a mieink jöhettek ki győztesként. Vannak olyan meccsek, amikor a saját hibáink miatt duplán meg kell izzadnunk, a lényeg, hogy volt még annyi erő a srácokban, hogy a mi szájunk íze szerint alakítsák a mérkőzés folyását.  A veronaiak hótt gyengék voltak, nem volt benne a gól a játékukban, hálistennek mi is már csak előrefelé voltunk veszélyesek. A hétközi terhelést is figyelembe véve ez most belefért, szerencsénkre hátul nagyon szét voltak csúszva a vendégek, helyzetek garmadát tudtuk kialakítani ellenük. És mivel a márciusban még nem érik a birs, a végkimenetel nem is lehetett kérdés. Újabb győzelem, újabb 3 pont. Nem szeretek erről beszélni, de az a bizonyos BL-kvalifikáció azért tényleg elég rögös, jóval nehezebb, mint sokan gondolják, még úgy is számottevő a lemaradásunk, hogy mi most MÉG nagyon fent vagyunk, ők pedig MÁR kezdenek elmozdulni a nagyon lentről. A 6. hely   viszont egyre stabilabban a kezünkben van, nyilván ennek nagyon nehéz szívből örülni, de hát nincs mit tenni, ilyen katasztrofális andante  után extra kell a BL-hez. Most viszont 2 hét pihi, erőt lehet gyűjteni a hajrára, nem is mondom inkább, kikhez megyünk legközelebb. Addig is a VAR legyen veletek 🙂