Ha húsz év múlva megkérdezik, mondjak tíz bűnrossz meccset a csapattól, akkor bizonyára ez a kupameccs ott lesz abban a tízes listában. Ezen túl azonban még is nehezen lehet belekötni ebbe a történetbe, persze a tapsrudakat azért gyorsan leengedjük.

Nincs mit szépíteni, borzasztó volt az egész az elsőtől jóformán az utolsó percig, helyzetünk gyakorlatilag nem volt, és döcögött az egész rendszer – ha mondjuk hozzávesszük azt, hogy Kessie kiesése után aztán végképp felborult a system, akkor tulajdonképpen olyan nagyon-nagy tragédia nem is történt. A Lazio előtt sem záporoztak a ziccerek, töltöttek rendesen, de a távoli lövéseken kívül nem sűrűn tudták kijátszani a védelmet, és jelen helyzetben ez lehet a legfontosabb.

Mindettől függetlenül persze nem ártott volna némileg attraktívabb játékkal előjönni, de ha van meccs, amit be lehet áldozni a nemes cél érdekében, akkor ez pont az volt. Még ha ez a 0-0 nem is garantálja a kupadöntőt, de az elég hamar lejött, hogy mi ezen túl úgy nagyjából semmit nem szeretnénk, és ha igazán rosszmájú akarnék lenni, akkor nem is nagyon tudtunk volna. Annyira erre a 433-ra van beállva a keret, hogy mást nem is igazán lehet játszani, ráadásul a közepéről bármelyik háromlábúnk kiesik, azt bizony egy rehabos Bigliával tudjuk pótolni – a többi jelölt vagy csak azért van itt, mert egyelőre nem kellett senkinek, vagy maximum a labdák be- és kihordását bízza rá a szakmai stáb. Ez mondjuk nem biztos, hogy a legjobb irány, Montolivo vagy Bertolacci ezekre a 20-25 percekre azért használható lehetne – na de ez a középpálya-kérdés megfeküdte a gyomrunkat pár éve, szóval emésztgetjük még egy darabig.

Két hónap múlva lesz a visszavágó, addigra bizonyára eldől, hogy komolyan gondolhatjuk-e ezt a negyedik hely című dolgot, vagy legalább megmenthetjük a szezont egy kupagyőzelemmel – bármelyik eset is álljon fent, csak annyit kell tenni, hogy otthon legyőzzük a Laziót. Addig meg bízzunk abban, hogy a tüdők importszáma szaporodik a felezővonal környékén.