Itt már a hogyan senkit sem érdekelt, csak az számított, valahogy tartsuk izzásban pislákoló reménysugarainkat. Nos, kedves Olvasók, ez összejött, készülhetünk a mindent eldöntő 90 percre. A képlet egyszerű, amennyiben kell 20 győzelem a 4. helyért, akkor mi nem rúgunk labdába. Ha elég 19 is, akkor viszont odaérünk. Előtte azonban még tekintsünk vissza nagyon röviden az utolsó hazai győzelmünkre, vele a mai idők Milan-ikonjának, Iggy fiunknak a búcsújára.

Érzelmes, korán jött búcsú

Iggy egy modernkori Milan-hős. Sok mindent tud: kaparni, teperni, törni-zúzni, tud sírni és nevetni, tud flegmázni és magából kikelve reklamálni, meg tud hatódni, és érzelmes búcsújával meg is hatni, és olykor-olykor még meg is villant, mint futballista. Nem véletlenül ez került a végére, és az is igaz, hogy nem véletlen ez az itt töltött 10 éve a nagycsapatnál, hanem kőkemény munka eredménye. Futott, zakatolt, mint a leghűségesebb juhászkutya. Még Leó csinált jobbhátvédet a szélvészgyors, ámde nem túlságosan pengés szélsőből, aki már azzal is ki tudta szorítani a menthetetlenül kiöregedett Zambrotta-Oddo-duót, hogy úgy zakatolt, ahogy a dicső elődök, csak tőle már az is elég volt, hogy fel is ért, vissza is ért, senki sem várta el tőle, hogy ő színezze a játékot. És onnantól kezdve mindenki megtanulta, hogy Abate gyors. Aztán teltek-múltak az évek, és noha megkopott az eposzi jelző, hősöm még mindig hozta magát, akár középre is be lehetett húzni. És most pont Leó nem akar hosszabbítani vele. Kár, én megadtam volna neki. Köszönjük, Iggy, jár majd a búcsúposzt, de nem bánnánk, ha el tudnánk odázni a megírását. 

Tazmán

A többit azt hiszem, felesleges túlragozni. Túl vagyunk már azon, hogy tudjunk lihegni azon, miért kell még a tét nélkül játszó biztos kieső ellen is ennyit idegeskedni. A lényeg, hogy Giggio megfogta, Imperátor odaverte, Patika pippózott, Tazmán pedig egy éve nem vert ekkora parádét. A SPAL ellen már tényleg a livescore lesz a döntő, nem mintha most ne lettek volna legalább olyan érdekesek a riválisok szenvedései, mint a sajátunk. Fújjunk egyet, aztán próbáljuk meg kiszurkolni valahogy 🙂