Tenyérjóslás a szezon előtt

Pajtások, régi szokás szerint összeült az igazi szezonkezdet előtt maroknyi kis Szerkesztőségünk, hogy kipuhatoljuk, mi vár ránk az idén. Belenéztünk Radó tenyerébe, megszámoltuk Pista bácsi fején az évgyűrűket, megvizsgáltuk, Ibra melyik oldala mohásodik már – rajtunk ez nem fog múlni. Hagyományos forma szerint hármas kánonban kántáljuk, miért és hogyan leszünk megint mi a legjobbak. Gyertek, tegyétek hozzá a magatokét, aztán már csak várnunk kell szép nyugodtan a trófeákra!!! Hajtás után ki a madárbelekkel, tessék szépen velünk együtt nagyotmondani!!!! 

  1. Tegyük fel, hogy nem elég sárga egy pingvin csőre. Tudsz rá valamit javasolni?
    Csirko:
    Ráduplázunk


Harkness: Festéket, ha nagyon ragaszkodik hozzá…

k: Szerintem hugyozza telibe a kutyám, ha attól se, akkor ott már semmi sem segít.

  1. Új szezon, nálunk kevés változott, a riválisoknak azonban izgalmas nyaruk volt. Hogy látjátok az erőviszonyokat?

Csirko: Nagyon masszív. Kezdjuk ott, hogy szerintem iden is eleg jok leszunk, annyira, hogy meg a scudettoert is mehetunk. Az Inter nyilvan nagyon sokat vesztett Contevel, Lukakuval es Hakimivel, de meglepoen jol potoltak oket. Inzaghi nalam hihetetlen jo valasztas, a Lazioval eveken keresztul eron felul teljesitett, raadasul Contehez hasonloan a 3-5-2-t tolja, szoval az atallas sem lesz nehez. Dzeko meg ketsegtelenul a karrierje vegehez kozeledik, de iden meg boven latom, hogy van benne spiritusz. Szoval szerintem kozel sem lesz akkora a visszaeses, mint azt sokan varjak. A Juvehez visszatert Allegri, C viszont lelepett. Elvileg iden is ok a foeselyesek es tenyleg naluk van a legerosebb keret. Ott lesznek ok is az elejen, de nagyon remelem, hogy a vegere most is kevesek lesznek. Az Atalantat meglatjuk, mert azert az tovabbra is kegyetlen, hogy hogy kuldik. De ok is egybemaradtak, szoval minden bizonnyal iden is kemenyet mennek, Gasperini rulez. A Napoli Spallettivel eleg biztosra ment. O jo esellyel fog hozni egy eleg jo szintet es a keret is adott. A Lazional Inzaghi elvesztese nagy ervagas, viszont Sarri brutal lehet. Annyira, hogy nalam ok is ott lehetnek meg a vegen. A Roma pedig Mourinhoval probalkozik. Ott is egeszen hasznalhato a keret, de nekem meg igy is ez tunik a legkevesebbnek az elso hetbol.

Vagyis jo esellyel igazan izgalmas es szorakoztato szezon all elottunk, ahol van het eleg utos csapat, de kozuluk senki sem emelkedik ki tulsagosan.

Harkness: Kicsit félek, mert a mercatot ugyan nem húzta meg igazán egyik rivális sem a Román kívül, de a padon szerintem mindannyian nagyon jól választottak.  Inzaghi ahogy Csirko kolléga is írja tökéletes az Interbe, és szerintem amúgy is túlbecsülik a várható visszaesésüket az emberek, a Lukaku-Hakimi duó nagy veszteség, de elég okosakat igazoltak, a védelmük és középpályájuk meg brutális. A Juventus is egyértelmű, Allegri elképesztően nagy upgrade, össze fogja rántani őket, azt remélhetjük, hogy nem lesz igazi konzisztens gólszerzőjük. Spalletti azért jobb edző Gattusonál, szóval a Napoli is rendben lesz, de ők például tényleg nem is igazoltak egyáltalán. A Lazio Sarrival nagy meglepetés lehet, az első két meccsük egészen félelmetesre sikerült, meglátjuk vasárnap mit tudunk ellenük. Mourinho meg akármekkora mém is, meg nyilván rég nem topedző, simán el tudom képzelni, hogy a Serie A-ban valahogy nagyon meghúzza a Roma vele ezt az első szezonját, ne legyen így.  Az Atalanta meg Atalanta, szarul néztek ki az első két meccsen, de majd jön egy 15 meccses sorozat, ahol mindenkinek 5 gól rugdosnak és úgyis ott lesznek az élen. 

k: Nem gondolom, hogy kedvezően változtak volna. Egyetértek a kolléga urakkal, meleg lesz. A kuzinokat várom a legelejére, az a baj, hogy ésszel, de legfőképpen ambícióval csinálták azt, amit csináltak, magyarán nem simán kurva sok pénzért adtak el, hanem felháborítóan elmebeteg összegekért, a pótlások pedig, ha nem is egy az egyben, de ülni látszanak, plusz Pippo Jr tud annyit hangolni a játékukon, hogy az érintetlen és bitangerős középpályályuk több szóhoz jusson. Ők az új Juve, ők is belátták, hogy a saját identitásukkal kitörölhetik. Az a baj, hogy jól csinálják.  Szóval hozzájuk közelebb nem kerültünk. Az Atalantára kár is szót vesztegetni, megint ott lesznek valahol a négyben. A sittesek viszont nem fognak annyira feljönni, Maxi ide, Maxi oda, az a középpálya bizony maxigáz, az Öreg össze fog valamit hekkelni, de nem azonnal, és nem is lesz olyan üzembiztos. Kicsit úgy néznek ki, mint a milánói csapatok 10 éve, lerohadva és csövesen. Rájuk férne legalább 10 év megkúródás, de sajnos ott sokkal stabilabbak a fundamentumok, össze fogják magukat szedni. A kukások pont arra lehetnek jók, hogy visszajussanak a BL-be, a keret rendben van, összeszokott, stabil, Spalletti erre most rápihenhetett, a Stadio Diego Armando Maradona pedig vár lehet, ha eltakarodik a kenyera. Ami a római csibészeket illeti, remélem, velük nem árulunk egy gyékényen, mert akkor szopni fogunk. A Coccolino nekem vékonynak tűnik, tök mindegy, hány gólt rugdaltak össze az előszezonban, bár így legalább tudnak majd mit visszanézni. A kutyusok meg, először is, kiállítottak maguknak egy szegénységi bizonyítványt, bár minek, ez tényleg csak a belső megerősítésért kellhetett nekik. Azért az A nincs ekkora burleszk. 

De miért kééééékkkk???
  1. Mit lehet reálisan elvárni ettől a Milantól?

Csirko: Egy korrekt szezont. Jo lenne iden is a scudettoert menni, de ha az nem is lenne meg, a Bl-indulasnak meg kellene lennie. Meg akkor is ha a konkurencia is kemeny lesz. Bl-ben pedig brutal a csoport. Ez annyira nem faj, inkabb jo erofelmero. Siman benne van, hogy nem jutunk tovabb, de egy szerencsesebb-korbeverosebb helyzetbol meg jol is johetunk ki. Mindegy is, jo lesz visszaterni a Bl-be. Jatekban meg annyi javulast, hogy valamennyivel konzisztensebbek legyunk es a haromvedos ellenfelek ellen legyen valami elkepzeles.

Harkness: BL helyet igen, scudettot így nem, hogy a támadó középpálya kicsit lyukas maradt. Azért az mindenképpen előny nekünk a riválisokhoz képest, hogy Pioli maradt, nem kell új játékot tanulni, és az érkezők is többnyire kiegészítők, nem pedig kulcsemberek, erősen kell kezdeni tehát. A BL-ben meg tisztes helytállást, egy meglepően jó meccsel bónuszként a két nagy ellenféllel szemben, meg azt, hogy a Portot azért mindenképp előzzük be, és mókázzunk az EL-ben kicsit, legyen nyitva az a kapu is a BL-hez. A játék ugyanaz lesz, mint tavaly, ha nem szopunk be megint elképesztő mennyiségű sérülést, akkor inkább az őszihez fog hasonlítani, mint a február-áprilisihoz.

k: Ha behozzuk úgy, mint tavaly, már óriási ászok voltunk. Májusban ennél sokkal többet szerettem volna, úgy tűnt, lesz rá lehetőség, hogy odabasszunk, de nem basztunk oda egyáltalán. De egy Jézuska Kupa azért megint jól esne, remélem, az elején megint meg tudjuk nyomni, aztán pedig sikerül újfent elkerülni a szabadesést. Azért a tavaly ősszel még volt egy bomba Ibránk, jó lenne, ha lenne egy erősebb időszaka, amikor meg tudná szórni magát idén is. Vannak kétségeim, de cáfoljon rám. A BL-ben amúgy meglepően jók lehetünk, az esélyesebbnek mondott csapatokhoz képest hamarabb tudunk talán formába lendülni, mondanám, hogy meglepetést fogunk okozni, de ha a Milan megcsinál valakit a BL-ben, az sose meglepetés. 

Szék
  1. Zsivány volt ez a mercato, a végére még a brazil Messi is beesett. Mennyire adtátok?

Csirko: Nyilvan minden megiteles kerdese, de en elegge adtam. Csiptem, hogy nem volt orult koltekezes, de azert igy is minusz hetvenben zartuk.

Tomori tavasszal bizonyitott, iden pedig folytathatja. Jol kezdett, ami kelleni is fog, eddig Kjaerrel nagyon utos parosnak tunnek. Kozel harmincba fajt, szoval annyira nem volt olcso, de ezzel egyutt is ez egy igen pozitiv igazolas.

Maignan eddig nagyon atomnak tunik, akar egy extra dimenziot is nyithat a csapatnak azzal, hogy tud focizni is. Arban is rendben volt.

Adlit elvileg iden igazoltuk le, gyakorlatban csak jovore erkezik. Ez nekem belefer, plane, hogy tehetseges, aztan meglatjuk, hogy mit hoz ki magabol. Nyolcert boven jonak tunik, aztan nyilvan jovore majd okosabbak leszunk.

Tonali veglegesitese nagyon adja. A tavalyi szezonja lassan indult, de szerintem tovabbra is hihetetlen sok van benne, fejlodik is. Raadasul o aztan igazan olcsoert erkezett, szoval ez nagyon kiraly.

Ballo-Touret meg nem lattam sokat jatszani, de kellett valaki Theo moge. O is csak egy lopotokos-adj-egy-otosbe volt. Meglatjuk, de ha nem is jon be, sokat nem bukunk.

Brahimot iden is kikolcsonoztuk. Tavaly is voltak jo meccsei, de eleg hullamzo volt a teljesitmenye. Idenre remelem szintet tud lepni, es Hakan hianyaban joval tobb meccset es felelosseget is fog kapni. Nekem ez is bejovos.

Az Ifjabb Megvalto eljovetele az ev sztorija. Ez mindenkeppen nagyon adas. Ha meg be is jon, akkor csak meg jobban orulok.

Bakayoko is ismeros. Kolcsonbe is teljesen jo, igy azert eleg mely az a belso kozeppalya.

Giroud hatalmas. Nagyon nagy kiraly, vele meg lesz jopar nagyon kellemes meccsunk.

Florenzit birom. Tudom, hogy nem ez a legcoolabb igazolas, de jo spiler. Azert van itt, hogy legyen melyseg Calabria es Saelemaekers mogott. Erre teljesen jo lesz, ha meg golt, golpasszt is hozza tudna tenni, egeszen funky lenne.

Pellegri is kolcson utan opcioval erkezett. Ezt a formulat nagyon csipi Maldini, amit meg is lehet erteni. Eloben tudjuk tesztelni a jatekost es ha tenyleg bejon, akkor le tudjuk igazolni. Pellegriben is van potencial, lesz egy eve, hogy megmutassa mit tud. Remelem sokat.

Nekem ez igy osszessegeben rendben volt, meg ha a tavaly ota meglevo fo hianyossagokat, a jobb szelsot es a tamado kozeppalyast nem is sikerult megoldani.

Harkness: Az előző posztokban olvasható bő lére eresztve a véleményem, röviden: rendben volt, de kicsit csalódás.

k: Csatlakozom Harkness kollégához, a csalódás jó szó, csak nem kicsit, hanem eléggé. Pont azt az ambíciót hiányolom a mieinkből, ami a sintereknél megvan. Ők az első helyért mennek és kész, pedig simán jó pénzért biztos tudtak volna még eladni, mégsem tették. Mi meg osztunk, szorzunk, kis pénzből barkácsolunk. Persze az Elliott egyáltalán nem Don Berlusconi, egyébként jól csinálják, amit csinálnak, és vissza is fogjuk sírni őket, de ettől még basszák meg. Kettő luk volt a kezdőben, ebből ennyit sikerült betömni: nulla. Ettől még Dikaz egy óriási czukor, és imádom, hogy hozzánk igazolt Messi, de főétel nélkül a desszert nem desszert. 

Ikon!!!
  1. KesziKesziKeszi lejáró szerzije okozza talán most a legnagyobb fejtörést a Casa Milanban. Lécel vagy csókolgat?
    Csirko: Csipnem, ha maradna, de nem hiszem. 

Harkness: Marad, 7-7,5 millió körül végül. De én annyira unom már ezeket a drámákat a napi 8 millió egymásnak ellentmondó hírrel és a szurkolók hergelésével, hogy igazából hidegen hagy jelenleg, most az a fontos legalább januárig, ami a pályán történik, más nem érdekel.

k: Ha már így tele lettünk mezzalákkal, miért nem lehet neki azt mondani, hogy kisfiam, emelünk rajta, beleteszünk egy 30 milcsis kivásárlási záradékot, amit ligán kívüli klub lehívhat a nyáron, szépen aláírod, vagy irány a lelátó. Imádom a palit, rengeteget köszönhetünk neki (és ő is a Milannak), de az sem állapot, hogy rendszer lesz belőle, hogy ingyen hagynak itt minket az egyébként legjobb korban lévő húzóembereink. Legyen már rend.

  1. Fel tud érni Poppea megkoronázásához egy trinidadi szoprán?

Csirko: Csak, ha Dwight Yorke edzette.

Harkness: Nem, csakis egy svéd és egy szerb duettje San Remoban.

k: Szoprán? Van, amikor a kevesebb több.

  1. Tényleg Dikaz fogja “irányítani” a csapatot?

Csirko: Nagyon ugy tunik. Es lehet, hogy ennek meg orulni is fogunk. Van benne spiritusz.

Harkness: Inkább Bence és Tonhal. De részben mindenképp, csak bírja is, ha pihennie kell akkor egy 4-4-2-őt vizionálok elöl a két nyuggerrel, széleken Ribivel és Szélével, mert ők beleteszik a védekezést is, a fejemben egész jól működik a dolog.

k: Inkább hamis kilences a tag, de nem az az igazi irányító véna. Nincsenek meg azok a forgatásai, keresztlabdái, amik bizony nagyon ültek Kebab jobb napjain. Meg talán nem is játszik be akkora területet. És ez nem tud majd nem hiányozni. Ő inkább a vonalak között kavar, kurva jók a beindulásai, zsugái, cselei. Ez is ülhet, csak más stílus. Nagyon úgy néz ki, erre tettük most fel a házat – lássuk. Azért “A” tervnek egy egész szezonra elég kevésnek tűnik. De majd Messivel ketten megoldják, jobbat nem tudok.

Joggal reklamálta már mindenki, nem húzom tovább
  1. Mire számíthatunk a 40 éves Ibrától?

Csirko: Sok okossagot, nehany meccset es San Remot.

Harkness: Valószínűleg kevés meccset, de azokon lesz néhány jó pillanata, egy 10 gólt csak összehoz valahogy. Az meg libabőr lenne, ha ennek a tényleg dicső visszatérésnek a megkoronázásaként egy teltházas San Siroban hazai derbyn győztes gólt szerezne, nem láthattuk ugye ilyen meccsen a covid miatt.

k: A 10 gólt én is nagyon adnám, meg jöhetne pár piros is, legyen tánc. Ijesztően kontrasztos volt az ősze és a tavasza, nagyon bízok benne, hogy most visszavált a kapcsoló. 

  1. Stef ismét komoly feladat előtt áll. Felnő hozzá? Min fog ez múlni?

Csirko: Stef igazi Maestro. En megadom neki, hogy mar felnott. Azzal kezdte, hogy jo csapategyseget epitett, kialakitott egy hatekony, a csapat erossegeihez illeszkedo taktikat. Az elso teljes szezonjara a jatek tovabb javult, az eredmenyek jottek, megvolt a szintlepes. Az idei elso ket meccsbol nyilvan tul sok kovetkeztetest nem lehet levonni, de masszivak voltunk, az elsot lehoztuk a kapott gol nelkul, a masodikon pedig olyan elso felidot lattunk, amilyet csak ritkan, a jatek hihetetlenul egyben volt. A Bl-csoport ilyen szempontbol nagyon jo erofelmero lesz, de szerintem ott is lesz par meglepoen pozitiv meccsunk.

Harkness: Szerintem igen, a tavalyi szezon után egyszerűen nem mondhatom azt, hogy nem bízom benne. Tudjuk mit várhatunk tőle, a játékosok menedzselésében egészen kiváló, a kerethez az alapjátéka nagyon passzol, az alkalmazkodásban vannak gondok inkább, de hátha abban is javulni tud a bővebb merítési lehetőséggel. A sérüléseken sok fog múlni, tavaly is főleg azok miatt esett szét nagyon az egész. Aztán persze az is fontos lesz, hogy tudja-e kezelni, ha esetleg belefutunk egy-egy nagyobb vereségbe, vagy rosszabb szériába, mert itt a BL meccsek miatt lesznek necces szakaszok.

k: Jó kérdés. Ha egy meccsre kellene edzőt választani, szinte verhetetlen, van egy üzembiztos mesterterve, megvan az összhang a játékosaival, azt játszatja velük, amivel ők is könnyedén azonosulnak, azt gondolom. Viszont ha elromlik ez a bizonyos, akkor nem nagyon látszik a B-terv, igaz, ebből az anyagból nehéz is bármi mást kihozni. Ettől még most úgy tűnik, elöl vagyunk vékonyabbak, a középpályánk pedig acélosabb, mélyebb, mégis, 4 támadót és csak 2 középpályást tesz fel. Ez akkor lehet releváns feltevés, ha megint beüt a leolvadás, akkor tud-e valami újat kitalálni, valahogy csavarni egyet a szövésen. Fel van adva István úrnak a lecke, lesz mit forzázni idén is!!!

Még szerény is azzal a karfasztávval
  1. Kedvenc ma reggeli cikked a Borsból?

Csirko: Bors neni, bors, gombolyu, de gyors.

Harkness: Something something SOROS! 

k: Nem tudtam meg, mi várjak Kiszel Tünde 2022-es naptárjától.

  1. Atletico Madrid, Liverpool, Porto – ezeket dobta a gép a BL-ben. Ti hallottatok már róluk valamit?

Csirko: Nem jatszom felkaru rabloval. Mindenesetre funky lesz. Megint Bl, atom meccsek, amibol par igazan jol is alakulhat. Szoval relax and enjoy.

Harkness: Csak azt tudom róluk, hogy mindegyiknél több BL címünk van. Amúgy jó lesz ezt nézni nagyon, gyakorlatilag számolom vissza a napokat szeptember 15-ig nagyon rég volt ilyen. És ha ki is kapunk, jó tanulópénz az elit ellen. Azt is várom, hogy a Serie A-t nem követő emberek felfigyeljenek egy-két játékosunkra fasza teljesítmények után, Theo, Keszi stb esetén simán lehet ilyen.

k: Az ilyen esetekre szokták mondani, hogy ősszel csak a púder megy még a BL-ben. A tetves matracos bandára, a patkányképű vezérükkel az élen mondjuk haragszom, undorító volt az a bizonyos meccs. De hol van azóta a gusztustalan Diego Costa vagy éppen a helyi Jumurdzsák? Sehol. Egy nyamvadt BL-trófeát nem tudtak még összeszedni a történelmük során. Ez egy nyertes csapat, tényleg? A Poolnak már visszavágtunk 2005-ért, bár azt sose lehet megbocsátani, magunknak. Arról ne ők tehessenek, hogy nyertünk nekik egyet. Amúgy meg, nézem ezt a Premier Ligát, a csúcsok csúcsát, nálunk ezzel a pontszámmal most tévében néznének bármit is. A Portó az meg max a púposokra jelent veszélyt.

  1. Mi lesz az erősségünk idén? Az se baj, ha 16-18 dolognál is többet tudsz írni!

Csirko: 19 dolog. Csapategyseg. Hatekony jatekrendszer. Presszing. Maignan. Calabria. Kjaer. Tomori. Theo. Kessie. Bennacer. Tonali. Saelemaekers. Brahim. Leao. Rebic. Ibra. Giroud. Csigateszta.

Harkness: Theo atomreaktorja, Bence-Presidente duó, Szék-Ibra-Zsír rutinja, Raffaelló+Tonhal berobbanása, Stef nagy kopasz feje és Singer papa bírókra félretett zsebpénze. Mindenkinek hármas szorzója van, szóval bőven 18 felett vagyok!!4!

k: Most soroljam fel a rendszeresen mindent is kiforzázó lelkes kis különítményt? Nem teszem, mert nem ittam. Egyébként pont hét éve vagyunk itt a taccs.hu-n, „ideiglenes lakhelyünkön”, óriási köszönet Hanta úréknak, rajtuk nem fog múlni.

  1. És lesznek esetleg és teljesen váratlanul gyengeségeink is?

Csirko: Csak a szokasos, limitalt mennyiseg es minoseg jobb szelsoben es AMC-ben. Vagy Messias tenyleg megvaltja a vilagot. A presszing miatt feltolt vedovonal es Maignan jatekossaga miatt is fogunk par eleg idetlen golt kapni.

Harkness: Nem. Ha kikapunk és rosszul játszunk esetleg, azt is pont úgy akartuk, mert már unalmas volt nyerni, reményt kell adni a többieknek is.

k: Fasz kérdés, az mindig jön magától.

Nyilván
  1. Házi gólkirály?

Csirko: Giroud

Harkness: Mondok egy merészet, és Raffaello. Ennyire hiszek benne, de ne röhögjetek ki nagyon májusban, legalább bevállaltam.

k: Messi.

  1. Pontszám 38 kör után?

Csirko: 83

Harkness: Tavaly 79 volt, idén legyen minimum 80.

k: 79,5

  1. Annyiféle dinnyét lehet venni. De melyik a jó?

Csirko: Gorog. Es nem csak azert, mert palindroma.

Harkness: Csak és kizárólag a görög, semmi más.

k: A czeczey shárga.

Valaki itt gólkirály lesz!!!

És akkor a kérdéssor:

  1. Tegyük fel, hogy nem elég sárga egy pingvin csőre. Tudsz rá valamit javasolni?
  2. Új szezon, nálunk kevés változott, a riválisoknak azonban izgalmas nyaruk volt. Hogy látjátok az erőviszonyokat?
  3. Mit lehet reálisan elvárni ettől a Milantól?
  4. Zsivány volt ez a mercato, a végére még a brazil Messi is beesett. Mennyire adtátok?
  5. KesziKesziKeszi lejáró szerzije okozza talán most a legnagyobb fejtörést a Casa Milanban. Lécel vagy csókolgat?
  6. Fel tud érni Poppea megkoronázásához egy trinidadi szoprán?
  7. Tényleg Dikaz fogja “irányítani” a csapatot?
  8. Mire számíthatunk a 40 éves Ibrától?
  9. Stef ismét komoly feladat előtt áll. Felnő hozzá? Min fog ez múlni?
  10. Kedvenc ma reggeli cikked a Borsból?
  11. Atletico Madrid, Liverpool, Porto – ezeket dobta a gép a BL-ben. Ti hallottatok már róluk valamit?
  12. Mi lesz az erősségünk idén? Az se baj, ha 16-18 dolognál is többet tudsz írni!
  13. És lesznek esetleg és teljesen váratlanul gyengeségeink is?
  14. Házi gólkirály?
  15. Pontszám 38 kör után?
  16. Annyiféle dinnyét lehet venni. De melyik a jó?