Felbőg a blogmotor # Milan v Torino

Váratlanul, és teljesen ütemtelenül, mint ahogyan Kaká eltette a hosszúba a kővé meredt van der Sar mellett 2007 áprilisában, elindulnak a Seria A 2024/25-ös küzdelmei. Az EB és az olimpia bőven szolgáltatott rá lehetőséget, hogy lebontsuk, és felhígítsuk magunkban a tavalyi, igen tömör élmény-képződményeket. Ettől még nagyon meleg van, és főleg nagyon korán. Na de, ha már nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy megnyissam blogunk 15. szezonját, akkor igyekszem a magam öreges módján, ha nem is kivágni a rezet, de nem feláldozni a lökhárítót, ahogyan azt tették itt néhány perce bizonyos roppant meggondolatlan fiatalemberek, felhajtva oda, (és főleg olyan rössel) ahogy és ahová egyáltalán nem kellett volna.

Az úriember szórakozását az AC Milan, a képeket a Gencraft szolgáltatta

 

Kezdjük ott, hogy Fonseca. Még mindig csak próbálom elkezdeni kifundálni, hogy mit gondolok róla, de nem jutottam messzire. Kezdésnek megnéztem a klubhonlapra illusztris helyre feltöltött, 23 perces sajtótájékozatóját, Itt azért álljunk meg, tavaly nem egyszer még egy zanza sem fért fel az akkori Mistertől, na de ha nem vagy a klubholnap, a klubhonlap is tesz rád magasról. Szóval. Fonseca eléggé semmilyennek tűnik, és ez nem is baj, Carlo sem tett anno mély benyomást (rám, mondjuk miért is fecsérelte volna erre az erejét  világ egyik leglustábbnak tűnő embere). Néha még keresi az olasz ragozást, vagy akár a kiejtést, portugál szavakat is kever a képletbe – ez is teljesen jó, Lipcsei Péter óta tudjuk, hogy nem elég egy nyelven tudni portugálul. Azt mondja egyébként, hogy nem tud azonosulni a fado portugál nemzeti zenével és tánccal, mert az melankólikus, ő meg energikus, na ez tetszik, a melankólia, na az most tényleg nem hiányzik, a 46 fokban meg teljesen tájidegen is. Kommunikációja a legpozitívabb, teljesen és töretlen hit, ambíciótól szétrobbanó keret, nem hiányzik semmi és megyünk a scudettóért. Úgy legyen! Gyorsak vagyunk, Loftus pedig mediano és trequartista egyszerre. Pavlovic és Reijnders nem kezdenek. Nagyon sok játékosa van, több is, mint akit be tud tenni a csapatba, a több játéklehetőségért valakik menni fognak, Fofánán túl több érkezővel nem számol. Új szél, friss levegő, csak jól jöhet, a mutasd meg, Paolo, miért hoztak ide!

Amikor fordul a kocka, és az állatkert akar igazolni

Mindeközben Kalulu fiunk vonakodik igent mondani a húgyos zebrák ajánlatára, hiába hívta fel a Cikóriák pótkávéja, vagy nevezzük Moldova György után Fekete Csillag Népkávénak, ami zaccból készült, és a végén már csak a zacskót árulták, amiben a már korábban lefőtt zaccodat gyűjteni tudtad, hogy újra le tud főzni. Én megértem, ki akarná magát ezekkel összecidázni. Nehéz persze a modern futballban nemet mondani, ha már megitták reád az áldomást, és a pénzsóvár ügynököd is (vélhetően) véres szemekkel bődül rád, amikor hezitálsz alákrampácsolni. Én (lehet egyedül) szurkolok Neked, ennél sokkal jobbat érdemelsz!!!

Írjunk valamit a meccsről is, nem?

Óriási csillaghullások voltak a bikáknál, fájó szívvel búcsút mondtak a fékezhetetlen Ricardo Rodrigueznek, ugyanis lehetetlen volt nemet mondani a Betis elutasíthatatlan ajánlatára – €0. Buongiorno is elköltözött délre, érte azért befutott holmi rongyos 35,000 rongy. Djidji is elment, pedig az mindig jó, ha van otthon. Érkező oldalon nyilván belső védő, Coco, csak nem Francesco. Új edzőnek meg Vanoli a Veneziától egyenesen, akivel feljutottak, de mint azt láthassuk, van olyan nézőpont, amely szerint Torino előrelépés Velencéhez képest. A legjobbat meg majd elfelejtem, leigazolták Antonio Donnarummát a Padovából, még az is lehet, hogy megduplázza A ligás pályára lépéseit, de nem holnap. Okosabbak lettünk? Várjál, várjál. Annyit tudok még ehhez hozzátenni, hogy lehet megállunk holnap Topolyán dinárt váltani, ha üzentek valamit Lazeticnek, szóljatok.

Nálunk úgy néz ki, „marad” a 4-2-3-1,  Tomori mellé Gabbia logikus választásnak tűnik. Éles nyelvvel azt is fröccsenthetném, hogy Gabbia van annyira stabil, hogy elbírjuk a roppant hebrencs ánglust, de nem teszem. Bal széle csakis Theo, mindenféle alsó polcos vodka gáláns visszautasítása mellett Calabria a kapitányunk. A kétfős középpályát Bennacer és Loftus-Cheek fogják dominálni. Ha minden igaz, összeáll a nagy kvartett, azaz Chukwueze, Pulisic, Leao, Morata támadóhenger. Sok minden kijöhet belőle, és ennek részhalmaza az is, hogy jó lesz. Ja igen, Mike Maignan még mindig a kapusunk, remélem, nem a tavalyi kiadású.

Ha valakinek hiányoznak hülyenevek, akkor ne hiányozzanak, mert azt a nagyívű fogadalmat teszem, hogy nem veszem őket elő addig, amíg komolyan tudom venni a szezont. Ettől függetlenül bűnözni mindig is ért.

Ez így augusztus közepén inkább lesz még felkészülési meccs. Nem lesz nagy haddelhadd, félgőzzel is megcsapjuk ezt a gránátos vendégcsapatot. Ami nagyon rendben is lesz, szükség van a lelkesítő győzelmekre.

Addig meg, ha lemaradtatok volna róla, feltétlen tekintsétek meg Fx nagyívű Giroud-búcsúposztját!

MIlan 4-0 Torino (Chukwueze, Pulisic, Leao, Morata)

Gyertek majd, forzázzunk együtt a szezonnyitón!!!