Meg lettek ezek Leccéztetve rendesen. Klasszik 1-0, zérus kaput találó lövés, még egy kósza Leccorgó sem érte el Maignan kapuját. Masterclass. Mi 3.40 várhatóra kotortunk egyet, mivel a Sólyom szárnyalt, de ezért is 3 pont jár. A szezon fele már Leccengett, mi meg támadjuk a csúcsot 46 egységgel, ami ~2.2 meccsenként, ha a számológép nem hazudik. Tudnék ennél is többet mondani, de nem akarok. Idén a minimum a Maximvm.

A Máltai Szeretetszolgálat bojt a Mikulás sapkáján ahhoz képest, milyen vehemenciával osztogatjuk a téli tüzelőt a legelesettebbeknek idén. Kevésbé fáznak most már Genoában is, Fior pedig úgy dörzsöli a tenyerét, mint kisgyerek a cukorkaboltban. Persze teljesen érthető ez a jótékonykodás, 74 pont a cél, és szar lenne a 30. forduló után szimplán csak nem kiállni az aktuális ellenfél ellen, nehogy véletlen egyel is többet gyűjtsünk a szükséges minimumnál. Tovább után füstöl a paint, hullik a pont, én pedig olyan leszek, mint egy ADHD-s csivava, aki megtalálta a gazdi koffeintablettáit.

Urak! Bicsi-bocsi a nagyon megkésett harangért, 10:34-kor jöttem rá, hogy ez most az enyém. Vagyis pontosabban, hogy nem az öfit írom, hanem a harangot, de nem magyarázom tovább a bizonyítványt. Rövid ital felvezetés következik.

Megpróbáltuk a lehetségest kedd este Bergamo mezein. Három pontért mentünk, még ha a Rabló mongol nyilát most nem zúgathatta felettük és a vadakat terelő juhász Pulikutyája is rehabon van. Foghíjas a keret amúgy is, de ennyi sérültet nemigen bír el. Viszont nem az volt a legnagyobb probléma, de erről majd később. Tovább után elevenítsük fel, mit is láttunk.

Kellemes szerda estét mindenkinek! Kisség megcsúsztam ezzel a mélyértékeléssel, ugyanis egy maratoni költözésen vagyok túl, aminek vasárnap este le kellett volna záródnia, ehhez képest tegnap még ingáztam a régi és az új kégli között. De nem is ez a lényeg, hanem hogy megfütyiztük a regnáló bajnokot egy olyan meccs keretein belül, ahol a lőtéri juhászkutya nem mondja meg, hogy a tavalyi 8. helyezett abálta meg a címvédőt. tovább után elmesélem, amire még emlékszem.

Achtung! Achtung! Ez egy kummantfogó. Úgy érzem magam, mint a dán válogatott ‘92-ben, amit a strandról guberáltak össze, hogy mégiscsak dolog van. Még javában tart a nyár, nemsokára itt az Álomalapítás ünnepe, ilyenkor még bőven nem a meccsnaptárat szoktam bogarászni. Aztán jött a sürgöny, hogy ma játszunk. Tovább után bemelegítünk.

Na helo röfik! Lezártuk ezt a szezont is, megköpködtük a szerkesztőséggel a szokásos formátumban.
A koprodukció fent, a kérdéssor lent. Adjátok ki a kummantok között magatokból ti is, amit éreztek!

Pajtások. A kutyaúristenit neki, de nehéz egy szezon volt ez. Amikor egy tüzes augusztusi délután bevéstem magam a blogos köt.váll. táblánkba, hogy én írom ezt a Monza utánit, nagyon sok mindenre gondoltam – valószínűleg csak nőkre meg sörre -, de erre a bizonyára nem.