Üdv és csáó mindenkinek szurkolótársak! Jó olvasást a bemutatkozó búcsúposztomhoz, René vagyok. Későbbiekben Buddy művésznéven olvashatjátok a cikkeimet, ha meg nem jön be, megyek vissza a balettba ugrálni… Viccet félre téve, hajtsatok remélem kedvelni fogjátok ami összejött.

Apák, bizonyára olvastátok, hogy Csirko mester szögre akasztotta a bakancsot, és ez bizony nem csak azért szomorú, mert itthagyott minket, hanem azért is, mert eddig sem voltunk egy nagylétszámú szerkesztőség — 3 fő — na ebből sikerült lesorvadni két főre, ami már annyira kevés, hogy el kéne rajta gondolkodni, hogyan vigyük tovább a boltot, a szokásos elé-mögé formátum nem tűnik tarthatónak. Épp ezért, szeretnénk feltölteni az egységet friss erőkkel. Hajtás után írunk egy pár szót, hogy s miért lenne ez óriási buli 2-3 jobb tollú figurának — szerencsére itt mindenki az.

Apák, nem minden nap kapunk vendégposztot, és most nem is akármilyet. Molnár Krisztián barátunk tollából olvasható az alábbi remekmű, minden, de minden, ami a mercato szempontjából releváns. Fogadjátok speciálisan sok szeretettel legyetek szerencsések az egész életetekben!!! Krisztián kolléga is + a sok boldogság és gratulációk a második kisfia születéséhez, reméljük, nagy milanistát farag belőle is!!!

Kösz mindenkinek az elmúlt tizenkét évet. Atomkirály utazás volt!

Már érlelődött egy ideje. Egyre nehezebben ment. Aztán Maldini kivágása volt az utolsó csepp a pohárban. Vagy inkább vödör víz.

Még pont jókor kezdtünk 2010-ben, bajnoki címmel nyitottunk. Hogy utána jöjjön a lassú, de biztos lepusztulás. Közben elképesztő játékosok, változó vezetőség és a lecsúszás. Aztán Maldini visszatért és egy olyan keretet épített fel, hogy bajnoki cím, Bl-elődöntő és négy abszolút elit spíler a keretben. A lelkesedés valamelyest visszatért. A tavaszt sem éltem meg olyan gyászosan, a Bl-menetelés nagyon felhúzta.

Nem akartam első felindulásból felborítani az asztalt, de azóta sem lett jobb. Egyszerűen nem érzem, hogy mitől lenne ez az én csapatom, mármint a megszokás hatalmán túl. Elveszett, vagy csak eltörött valami. Nincs kedvem, energiám végig nézni a következő évek irgalmatlan mélyrepülését.

Még így is szerencsés vagyok, mert a bloggal tizenkét évem elszelelt, de havi kétszáz kommentre rendszeresen telt. Kösz mindenkinek, aki olvasott, kommentelt!

A blog természetesen nem áll le, Krasnaja és Harkness vigyázó tekintete a biztosíték.

Kösz még egyszer mindenkinek!!!

Csirko Pasek

Na, miről is kéne írni? Legszívesebben kitörölném a picsába az egészet. Amikor belekezdtünk az alábbi kérdőív kitöltésébe, akkor még épp hogy csak elküldték Maldinit, de még élt a Don, és még szó sem volt arról, hogy Tonhalat elűzik Newcastle-be. Azóta minden nappal csak egyre szarabb, és ez olyan szinten aláássa a motivációt, hogy mindig találok kibúvót, miért csúszik ez a poszt még egy nappal. Ehh, és közben ott volt a szezon, ami ugyan kimondottan nem volt jó, de legalább még nem kevésszer egészen szar is. Na de nem siránkozok tovább következzék a szokásos kérdezz-felelek, hajtás után pedig ne légy rest, válaszolj a negyvenmilliós kérdésre tenmagad is — RIP Vágó István.

Continue reading →

Minden nappal egyre inkább megkésett ez a poszt, inkább ma megírom, mert holnap, lehet, tovább bővül ez a lista. De tekintsük ezt a posztot úgy mint referenciát további, nagyszerű posztokhoz, amelyek érdem szerinti terjedelemben kifejtik mindazt, ami ide csak fél sorban vések fel. Ja, milyen volt a Verona ellen? Semmi, csak az átlagos, találtunk egy gólt, Dikaz harcolta ki, Zsír értékesítette a tizit, aztán a szokásos cserék után és közben kaptunk egy szottyadt egyenlítést, utána meg meddő gyömöszölés, a végén meg Rafa kétszer is villant, szemkápráztató módon. Hajtás után képeskönyv képek nélkül. Azt egyébként már nem tudom, melyik kummanttárs jegyezte meg, hogy a Verona ballagási egyenruhába öltözött, ez a galléros valami tényleg úgy nézett ki. De nagyon jó volt, na.

Continue reading →

Hölgyek-urak, egy felemás szezonon vagyunk túl, és elérkeztünk a végéhez. Nem nagy baj ez, hogy végre zárhatjuk ezt az évet, elfogytunk nagyon, változtatásokra van szükség, új arcokra a csapatban, úgyhogy ez a mercato most létfontosságú. De előtte még letudjuk ezt a 90 percet, az előző két évvel ellentétben most nem lesz semmilyen izgalom az utolsó fordulóban, a BL hely bebiztosítva, lötyögünk egy kicsit és ünnepeljük, amit és akit lehet.

Fel lehet lélegezni, úgy tűnik megcsináltuk a BL-t. Egyszerű nem volt, kellett hozzá szerencse, érdemelni nem biztos, hogy megérdemeltük, de ez mind nem számít, mert létfontosságú volt odaérni. Bebiztosítani ezt pedig pont a Juventus ellen tudtuk, egy elképesztően unalmas és színvonaltalan meccsen – ez persze nagy meglepetéssel nem szolgált nézve a hónapok óta tartó “játékunkat” illetve az ellenfél padjára tekinte a futballmazochizmus védőszentjét Allegrit megpillantva minden értelmet nyert. Azért kiszurkoltuk, ellenük mindig jó, így meg a szezon sem nagy bukás.

Végéhez közeledik a bajnokság, és papíron a szezon legkönnyebb meccse következik nekünk, a liga leggyengébb csapata ellen, hazai pályán. Friss még a BL zakó, a bajnokságban nyújtott teljesítmény meg január óta kritikán aluli, úgyhogy az a minimum, hogy itt ma lássunk valami szórakoztatót is, és futballra emlékeztető momentumokkal örvendeztessen meg bennünket a csapat.

Pajtások, hát ezt is letudtuk. Nem volt jó, de cserébe vége lett. Nyilván, ha visszanéznék egy-két forrást, akkor részletesebben vissza tudnám adni, de nem hiszem, hogy erre van igény. Nálam biztosan nincs, annak ellenére, hogy a BL-elődöntő mégiscsak piros betűs ünnep a mi kis szerény évkönyveinkben, azért az lehorgasztó, hogy még csak május idusa, és már a 4. Madonninát buktuk el az évben, gólt sem rúgva. Lealázva most mondjuk pont nem lettünk, szóval még ez volt a legjobb mind a négy vereség közül. Zseniális. Köszönjük szépen az ilyen legjobbakat. Hajtás után röviden sommázunk.