Régen a Milan futballozott, a Juventus nyert, az Inter pedig egyiket sem. Mostanra ez némiképp megváltozott – a Milan és a Juventus egyiket sem, az Inter pedig mindkettőt, csak megjelenik az apró betűs kikötés, hogy nehogy norvég legyen az ellenfél. Láttunk már sok nézhetetlen közeli örökrangadót, és ez is jó eséllyel egy lesz a sok közül. Ha minden igaz, az utolsó 4 csörte közül 3 gól nélkül végződött, én amondó vagyok, most sem számítok nagy csillaghullásra. Anno a Fradi-MTK-kat eladta Lipcsei Péter és Illés Béla, ezeket a posztmodern olasz csúcsderbyket viszont még mindig rejtély, mi viszi a hátán, ha egyáltalán. Max mester világosan kijelölte a célokat, hét pont kell öt meccsen. Céltudatos profik vagyunk, ezért nem kezdünk el felelőtlenül lövöldözni a dobogós helyekre. Ennek megfelelően, és mert a rabruhásoknak is elmegy a döntetlen, minden előjel a minimális kockázatvállalás felé mutat. Hajtás után röviden felvezetjük ezt a kiváló mérkőzést.

Pajtások, elérkeztünk a szezon véghajrájához, már csak 6 forduló van vissza. Mostanra minden illúzió szertefoszlott, és az egész szezon egy matematikai feladvánnyá absztrahálódott. Bármi áron bent kell lennünk a TOP 4-ben. Az ötödik helyezett Como és a hatodik helyezett Roma előtt is 5 ponttal állunk, vesztett pontokra tekintve. Mindezt úgy, hogy nekik már csak 5 meccsük lesz, ergo a délután folyamán növelhetjük előnyünket 6 vagy akár 8 pontra is. Utóbbi esetben, riválisaink 100%-os teljesítmény mellett sem remélhetnének merészen, ugyanis a tetemes ponthátrány, a hátra lévő kevés számú forduló mellett még az egymás ellenik is nekünk kedveznek. Ezért hát, a soron következő rangadó tétje, hogy teszünk-e egy nagy lépést a jövő évi BL-szereplésért, vagy továbbra is nyitva hagyjuk a kérdést.

Mármint a bajnoki ábrándjainknak. Maxi az elején megmondta, hogy a cél, hogy visszatérjünk Európába. Nem vitt minket tévútra, reméljük ez olyan sallangmentes lesz, mint amilyennek most tűnik.

A meccset magát nem láttam, ilyen hülye kapitalista vívmányok miatt, mint a „munka”. Azért sajnálom kicsit, őszintén kedvem van idén meccset nézni, minden szemkifolyatós, néhakiszopós jellegevel együtt. Idén legalább eredmények vannak, ahogy BB kolléga is megfogalmazta a harangban.

Ennyit kívántam hozzafuzni, ugyanis ezt a posztocskát is Szentendréről pötyögöm. Aszonták, kikerül egy versem a Folt kávézó ablakába, és nem vertek át. Aki esetleg erre jár, ugorjon be. Ha vagytok olyan elvetemültek, ITT még tudtom tőlem olvasni kortárs dolgokat. Forza Milan!

Pajtások, hintem is az etikett szabályai szerint:

Pavlovic gólja.

A Torino megpróbált futballozni, tehát nem nyerhettek.

Páratlanul izgalmas, fordulatos mérkőzés, szájkhó triller.

Puff.

Hajtás után saját értelmezésben.

Mivel a Főnök megmondta, hogy végre megkönnyebbülhet és nem kell most már kérdéseket kapnia a scudettoról, megértem, ha nehéz ügy motiválni magunkat a forzázásra, látjuk a játékosoknak sem megy túl jól…mindenesetre hajtás után átvesszük, hogy hol tartunk vagy hol nem.

Boldog Nőnapot mindenkinek, aki ma tartja! Ennek örömére megrendezik a Madonninát! Ezen fog eldőlni a bajnokság. Megcsapdossuk az Intert és olyan leolvadást fognak produkálni tavasszal, mint az osztrák csapatok ’49-ben. Készül a második csillag, a serlegre már el is kezdhetik graírozni a nevünk.

A célfutball megöli a futball célját.

Krémesen habzó Borsodi a vasárnapi ebédhez.

A Cremo tudja, hogy kell megverni a Milant.

De egyelőre 0-0.

Idegenben jó az x.

Ha az ötösre ívelnek, a szar is megáll bennem.

Forza, gyerünk előre a 76 pontért!!!

MaxAllegrit hoztam el az útra.
Milan – Parma egynulla.

A majonézes öntetet pedig a VAR-szobában kavargatják. Na, elég volt a gusztustalankodásból, hisz oly szép nap is ez. Teljesen véletlenül ránéztem a szerkesztőre, pont 400 publikált posztom volt bent. Szóval ez lesz a 401. A másfél éves Népsport meg diavoli.hu-s tevékenységemmel együtt nem lehetek már olyan messze az 500-tól! És még születésnapom is van! Szóval, minden adott hozzá, hogy megkoronázzuk ezt a kis kellemes hétvégét egy léleksimogató Allegriball-etüddel. Érkezik a Parma, a San Siróban mindig kemény dió egy ilyen alsó-középkategóriás céh. Valahogy vezetést szerzünk, utána semmi, aztán a ködből egyszercsak egyenlítenek, és még az a jobbik forgatókönyv, amikor a szépkorú Modric bátyó beveri a győztest a 90-ben, és akkora gólörömöt csap, mintha vb-döntőben meccselne a kis Horvátország kapitányaként, vagy El CLassico BL-döntőt húzna be. Ő az elemi futball, a Mengyelejev-tábla oszlopos tagja. Ha van az a Delacroix-festmény, amely a Szabadságot megszemélyesíti, akkor a Futballról szólót Modric nélkül nem lehet elképzelni. Minden további csak Allegri jól megszokott, telibevert, savanyú húgyszagú calciója. Hajtás után rövid felvezetés.

Faszik! Itt akkora kavarodás van, hogy ezt a pótló meccset is sikerült besuvasztani a BL csörték közé. És ez nem csak a fiainkat zavarta össze, a szerkesztőség – amúgy tökéletes rendszerben működő – feladatkiosztási gépezetébe is homokot szórt, szóval nekem is le kellett csekkolni, hogy merre az arra. És mit ad isten, ebből a tegnapiból enyém az öfi, ami nyilvánvalóan teljesen felkészületlenül ért. Azért megpróbálom megszakérteni a látottakat.