Egyéb kategóriaarchívum

Karcsi triplát írjátok be előre # Atalanta v Milan

Úriemberek, hát szóval ránk virradt ez a december szépen gyönyörűségesen, be is lepett minket a hó, de majdnem nyakig, ha nem olvadna annyira. Csak egy pár nap az ünnepekig, és annyi minden van, hogy csuhajja, agyporkoronghúzódásos vizsga meg egy jó kis, nem is kis utazás, ide-oda csámborgások a hegyekbe, meg van, hogy a harmadik karácsonyi vásárból érek csak haza. És akkor ehhez képest nekünk itt van ez a szeretett AC Milan futballcsapat, annyi minden széppel megörvendeztető mostanában, hogy nyílván széjjel vagyok agyig motiválva, hogy órákig bugázzam a háttéradatokat plusz majd persze a meccsre is üljek le időben, vigyem haza a céges gépet, és csiholjak elő valami kalóz sztrímet, amivel majd csak jól rábaszok egyszer (remélem azért nem). Most mit mondjak, tudom, hogy ez olyan, mint amikor a csöves veri magát, hogy de fasza gyerek, hogy ő megmondja, hogy piára kell, na ennek mintájára én is elmondom, hogy a hajtás után, hacsak a kummantoló urak nem váltják meg a világot, nagyjából zérus szakmai érték fog lenni található.

Continue reading

Milan – Frosinone 3-1 / Végre egy könnyed

Ezt most lehoztuk, ahogy kell. Az önmagában baj, hogy ennek külön kell örülni és kiemelni, annyira egyedi esetnek számít, de ilyen idők járnak errefelé. Ráadásul azért volt pozitívum szombat este bőven ezen kívül is, Bennacer visszatért 7 hónap után, Jovic végre labdába ért, és ha már ott volt két gólhoz hozzá is járult, Theo tolt egy Maldinit balról középre behúzódva, és pályára került megint egy 18 illetve egy 15 éves fiatal a meccs végén.

Continue reading

Lecce – Milan 2-2 / Ah shit, here we go again

Hagytunk mindenkinek időt, hogy elfelejtse ezt a csodát, úgyhogy most szépen fel is idézzük közösen, mert nincs is annál jobb terápia, mint közösen ventilálni. Hozzá vagyunk már szokva amúgy is ehhez a játékhoz, csak azt gondoltam volna, a PSG elleni győzelem most elviszi egy ideig a csapatot, nem így lett.A tovább után olvasni csak mazochistáknak javasolt, a posztíró figyelmeztet.

Continue reading

Hétköznap párizsi, hétvégén becsinyált # Milan v PSG

Fotó copyright: Somorjai László

Na faszikáim, csakhamar elérkeztek a böjtös napok. Ráfagy a dér a gatyaszáron lehümbörgő, csípősen maró foscsíkra. Egy kicsit darabos, kilátszik belőle némi megemésztetlen paradicsomhéj. Ha valaki emlékszik még a legrégebbi, hagyományőrző , Cagliari-csíkos baromfipárizsira. Egy kilós volt, baszott nagy, ormótlan lófasz. Azt hiszem, 350 forint volt a békebeli ára, de gyorsan rohadt, úgyhogy gyakran le volt árazva. Valami ciánszennyezéssel rózsaszínre mázolták, de ettől még nyilvánvalóan köze sem volt a húshoz. Csirkebél, csirketoll, csirkeszar, na ezek voltak benne főleg. Óriási konkurenciája az alsópolcos kutyakajáknak, gyermekkorom csemegéje. Ha betetted a hűtőbe, gyorsan elkomorult az a disznófaszrózsaszín. Úgyhogy sietni kellett vele, de szerencsére volt a kínálatban Nagyrománia méretűre fújt fujtós kenyérjellegű építési kötőanyag is asszem egy százasért. Az még dagadt is a gyomrodban, mint Csauszeszku álma a Tiszántúlról meg az 5 kilóméteres sávról. A testvértermék pöcskenőcs margarin árára már a fasz se emlékszik, de beindult vele a Dutra.

Continue reading

Fa hájjal kenjük meg a kukás feneket # Napoli v Milan

Pajtások, újabb meccsnap, újabb rangadó, újabb nagy kihívás. Az előző két szezon bajnoka csap össze ma este a Maradonában. A gólzsákot már egy hete csak ide tartogatjuk, ki fog szakadni!!! Legutóbbi két kirándulásunk kiválóan sült el, a BL-negyeddöntő visszavágóján egy zseniális Rafa-szóló után Zsíros által bevitt mattal egészen a meccs végig vezettünk, és kicsaptuk őket a BL-ből, mint a taknyot. A tavaszi bajnokin pedig lemostuk őket a pályáról, a 4-0 egy nagyon kiváló alázás volt, így ünnepeljetek scudettót, bolhás csürhe. Most úgy néz ki nálunk a történet, hogy súlyosan agyba kell nyakaznunk ezt a semmirevaló bandát. A hét nem érhet véget gólzápor nélkül, a kutya úristenit bele!!! Hajtás után hasonló ideológiai szemlélettel haladunk tovább.

Continue reading

2023 BL csoportkör #2 / PSG – Milan

Folytatjuk, szerencsére a hétvégi borzalmas meccset könnyen magunk mögött fogjuk hagyni – vagy azért, mert itt kikapunk, és kicsit lehet gongatni a vészharangokat, vagy azért mert jó eredményt hozunk, ami nagy lökést adhatna a csapatnak. A védelem előtt hatalmas teszt áll, a támadósor meg jó lenne ha végre nem hagyna ki minden épkézláb helyzetet, ahogy az első két fordulóban tették. Dollár már vár ránk, több ex Serie A játékossal együtt, csak nehogy úgy menjünk ki a pályára, hogy ez a Spezia elleni vasárnap délben kezdődő derby.

Continue reading

Összecsórt pfontok # Genoa 0-1 Milan

Jó estét, elvtársak, összefoglalóra föl, a betyár hétszentségit neki!!!

8 forduló után az AC Milan csapata vezeti a Serie A tabelláját, hasonló jóság utoljára 2022. május 22-én fordult elő, akkor a piros-fekete gárda megnyerte magát a scudettót is. Mosolyúr a sötét oldalról már lát valamit, legyen már igaza csórinak, a kutya mindenit!!! (Igazából rendes srác, lehetne Milán-drukker is!!!)

Úgy néz ki, ez is lehet egy olyan szezon, amikor van egy csapat, amelyik játéktudás alapján kimagaslik a mezőnyből, és van egy másik, amely mindegyiknél többre képes.

Hajtás után egy kis erőszakszex, Scooby Doo-s álruhás leleplezések, fasz tudja még mi. A nagy dolog az tegnap este volt, tőlem csodát ne várjatok!!!

Continue reading

Dortmund – Milan 0-0 / Nem elég

Felemás érzésekkel ültem neki ennek az összefoglalónak, mert idegenben a Dortmund ellen nem rossz az 1 pont (meg persze soha, hiszen #idegenbenjóazx), itt most viszont mégis kevésnek érződik. Voltak nagyon rossz teljesítmények, akadt néhány jobb is, de végsősoron leginkább az az 1-2 kimaradt nagyon nagy helyzet fog megmaradni nálam. A tovább után csapongó értékelés egy csapongó meccsről.

Continue reading

Milan – Lazio 2-0 / Két félidő története

Egy 90 percben csodálhattuk meg a csapat (szinte) legrosszabb és a (szinte) legjobb arcát, szerencsére ebben a sorrendben, így pedig végül magabiztos győzelmet húztunk be egy rivális(?) ellen. Gyakorlatilag tökéletes hetet zártunk, rotáltunk rendesen, nyertünk két meccset többnyire igen jó játékkal, az új igazolások remekelnek, így összefoglalót írni is hálás feladat, jár a pacsi Piolinak és a teljes csapatnak.

Continue reading

Kinyitott a Vegyesbolt, virágzik a Jácint # Cagliari 1-3 Milan

Urak! A világ nyolcadik csodája! Okafogyott betalál Pippo-emlékdíjasan, nem rossz. Bumfordi Lófaszcsík csölője 25-ről elsül, az se rossz! Zsuzsa bácsi szöglet után pippózik, az még mindig nem rossz! De az hogy Vegyeskereskedés kezd, jól is játszik, egészen emeletes statokat hoz, úgy, hogy idegenben vagyunk, hátrányba kerülünk, utána viszont játsszi könnyedséggel feltörjük a bunkerező kiscsapat védelmét, na ez már tényleg rendkívüli!!! Simán játszhat ő is, nem tud ő semmivel sem kevesebbet, mint a kihagyhatatlan totemállat Radesz Radovánovics, aki akkora sztár, hogy majdnem adott érte a Fenerbahce egyszer 5-öt, de aztán nem, vagy a hikomat hipszter Tamás báttya kunyhója, aki olyan girhes, hogy a déli szellő bedönti az oldalát. Na ez az kérem, ez az, hogy ezt is megértük elvtársak, azt a kutya mindenit!!!

Continue reading