°4 Giornata: Sassuolo-Milan 0-0 – #IdegenbenMégMindigJóAzX

Az, hogy mire, az már egy másik kérdés. A szezon végén majd erre is választ kapunk.

Elég lagymatag volt a meccs, sajnos nem pörögtük túl, a rotálás sem segített. Túl vidám biztos nem volt, de nagyon elkenődni sem érdemes. Pláne, hogy szombaton derbi és egyébként is heti két meccs. A mercato is hamarost zárul, bár az kérdés, hogy ez minket mennyiben érint. 

Bármennyire is nullnull, néhány vidámabb gondolat. Kjaer visszatért, egész rendben volt, mindenképpen jó volt látni. Maignan óriási tanár, ez a mostani tizenegyesbűvölés elsőrangú volt.  Adli bemutatkozott, egészen lelkesen, biztatón.

Nyugis mercatozárást mindenkinek, aki pedig betippeli, hogy ki lesz az új Thiaw, annak a szerkesztőség a Palletta d’Oro virtuális emlékéremmel fejezi ki elismerését.

°4 Giornata: Sassuolo – Milan / Szép emlékek

Egy éve még úgy íródott volna ez a poszt, hogy jaj megint megyünk az irritáló zöldekhez, kinek van ehhez kedve, akkora mumusok, Berardi megint mesternégyest vág stb stb. Most viszont már a lehető legjobb emlék jut eszünkbe róluk, pár hónappal a bajnoki cím után megint hasonlóan domináns teljesítmény kéne a Mapeiben a derby előtti önbizalom növelésnek. Szokatlan időpont, kedd 18:30-as kezdés, rövid beharangozó a tovább után.

Continue reading

Derűs szombat este # Milan 2-0 Bologna

Pajtások, ez nagyon kellemesre sikeredett, nagyon lazán, nagyon simán, nem túlságosan sokat kiadva magából gyakta le a Milan a Bolognát 2-0-ra szombat este. Nem nagyon volt itt izgalom, a kummantszekció ritkán ilyen csendes. CDK ügyes volt, Rafa végre megrázta magát a sok szidalom hatására, Zsír nagymester is elindította a gólgyártást. Most már el lehet mondani ennyi idő után, hogy az őszi szezon során a bajnokságban azért jellemző a csapatra, hogy magabiztosan és hatékonyan le tudja nyomni a közép- és kiscsapatokat, ennek láttuk egy nagyon szép példáját tegnap este. Hajtás után néhány momentum kiemelve a látottakból aki mindenre kíváncsi lenne, és a krumplilevesről azt gondolja, hogy legyen krumplileves, nem biztos, hogy jól jár velem!

Continue reading

°3 Giornata: Milan-Bologna – Derűre derű

A derűs Bl-sorsolás és a még annál is szórakoztatóbb tegnap esti Lazio-Inter után rajtunk a sor, hogy megmutassuk miből élünk. Forza kummantószekció!

Még szerencse, hogy lesz meccsünk is, ráadásul, ha minden jól megy, győztes. A játék továbbra is rendben, még akkor is, ha érződik a szezon eleji közhelyszótár. A bergamói x belefér, pláne, ha ma este tényleg nyerünk.

Erre pedig megvan minden esélyünk, a játék mellett a keret is majdnem teljesen fullos, csak Krunic és Ibra hiányzik. Cserében a védelem egyben, a Tonali-Bennacer páros nálam továbbra is nagyon-nagyon-nagyon magasan van. A támadó négyesben lehet váltás az első két meccshez képest. Első körben Leao. Neki nem ártana váltania és megközelítenie a tavaszi királykodást. Brahimra és Rebicre is ráfér a váltás, ugyanakkor itt a megoldás minden bizonnyal az lesz, hogy Brahim De Ketelaerévé, Rebic pedig Giroud-vá metamorfozál. A jobb szél akkora talány, hogy augurokra lesz szükségünk, hogy megtudjuk, a Megváltó vagy a bajuszhuszár kezd. A kiismerhetetlenség előnyei avagy hogyan kovácsoljunk előnyt a középszerűségből.

A Bologna továbbra is elég ergya. Arnautovic Unitedes transzfer sztorija óriási volt, így, hogy nem valósult meg, talán még annál is viccesebb. Támadóknál azért ott van még Barrow, aki tud kemény lenni és Sansone, aki tavaly megköszönte Radunak, mi meg neki. Szinyó még említésre méltó, jobbulást, gyógyulj meg!

Talán kezdő: Maignan, Calabria, Kalulu, Tomori, Theo, Tonali, Bennacer, Saelemaekers, De Ketelaere, Leao, Giroud

Tipp: Milan-Bologna 2-0 (Theo, Leao)

Megmondunk mindent is előre # 2022/23 szezonfelvezető


Minden, amit tudni szeretnétek az előttünk álló évadról. Meg az is, amit nem. Lesz-e hatósági áras vihar karácsonykor? Hány nap homofiszt kapsz januárra? Mikor lép fel Madonna legközelebb a Szigeten? Vajon a konyha melyik elérhetetlen zugába szart be a bezárt macska? Mikor lesz végre zöld első számú meze szeretett csapatunknak? Hajtás után inkább el se olvasd, csak görgess a végére, másold le a tételsort, és kummantold meg, hadd szórakázzunk mi is!!!

Continue reading

Atalanta – Milan 1-1 / #IdegenbenJóAzX

Minden mém ellenére, most valóban jó azért, legalábbis én így éreztem. Nem a régi már ez az Atalanta, de mi sem tündöklünk egyelőre tavalyi fényünkben, amiben sok meglepő nincs így augusztus közepén a második fordulóban. Ebben a meccsben most ennyi volt, és ezt se feledjük, hogy rosszul azért nem játszottunk, még akkor sem, ha tudott hiányosságok ismét felütötték a fejüket, szóval elégedettnek nyilván nem kell lenni, de nagyon csalódottnak sem, a tovább után mondom is miért.

Continue reading

Nyomokban zellerszárat, derítetlen tejsavósport és antilopspermát tartalmaz # Atalanta v Milan

Pajtások, rég volt már ilyen: augusztus közepére már lényegében lezárult a mercato, összeállt a csapat, alig vannak sérültek, bajnoki címvédőként utazunk a korábbi mumus Atalantához. Erősen tolerálható állapot. Na jó, esetleg beesik még egyméter kilencven lédig verőnéger az adott napi árfolyamon, meg Kalitka elmegy kölcsönbe a Sampba tanulni a helyi Mágustól, de ennyi. A vendéglátók felett 3 meccses győzelmi sorozatot tartunk nyilván, a még az átkosban minket folyamatosan leckéztető meg oltogató Gasperini mester is azt nyilatkozta a meccs apropóján, hogy a Milan a modell a pályán és a pályán kívül is, mi kell még? Hajtás után álom alapítási.

Continue reading

°1 Giornata: Milan-Udinese 4-2 – Folytatás következik

Akkor el is indult a szezon. Akkor nyertünk megint. Kezdünk ehhez hozzászokni. Jól esik.

Nyilván annyira nem kell túlgondolni, de ez így is elég örömfoci jelleget öltött. Még úgy is, hogy ennél mélábban nehezen kezdhettünk volna. Ahogy az első félidő legvégén is sikerült kapni egyet. De túl nagy izgalom így se volt, Brahim gyorsan odatette, Rebic bebiztosította. Külön funky, hogy kettejükkel kapcsolatban voltak kérdések, mennek-maradnak. Ez nagyon meggyőző volt. A két kapott gólt betudhatjuk a kánikulának, ez most bőven belefért.

Piolinak ezúttal is jár a pacsi, nem pánikoltunk a kapott gólok után és a győzelem mellett a játék is egész pofás volt.

Mister Singer ismét jókor utalt.

Kalulunak volt egy kegyetlen nagy blokkja az első félidőben. Szívderítő volt még, hogy rendszeresen megindult half-space-ben, ha sikeresen, akkor Bennacer zárt vissza a helyére. Nagyon úgy tűnt, hogy ezt gyakorolhatták a nyáron, mert elég tudatosnak és hatékonynak tűnt. Szóval itt Kalulu mellett jár az újabb pacsi Piolinak. Nagy szükség lesz ilyen apróbb upgrade-ekre a fejlődéshez, szintlépéshez.

Theo magabiztosan büntetett. Calabria szórakoztatóan harcolta ki, hogy aztán tanárian készítse elő Rebic elsőjét.

Bennacer továbbra is hihetetlen, hogy tudja megtartani es kihozni a labdát.

Ahhoz képest, hogy sokan már Milanellón kívül látták, Diaz és Rebic voltak a szezonnyitó legjobbjai. Nagyon vicces, nagyon pozitív.

De Ketelaere bemutatkozott. Csak röviden, de a kalapemelés így is jár. Pobegát utoljára 2018-ban láthattuk volna Milan-mezben, ha néztünk volna Primavera-meccseket. Origi debütált még, benvenuti.

A mercatóból még van bő két hét, sok pletykát, ám annál kevesebb igazolást várhatunk a héten. Cserében ott a vasárnapi Atalanta. Az ütős lesz, de amíg Ante velünk van, nincs mitől tartanunk.

°1 Giornata: Milan – Udinese / Rajtolunk

Eljött az idő végre, indul az új szezon, és bizony címvédésre készülünk, ízlelgessük még ezt egy kicsit továbbra is. Rögtön egy kellemetlenebb ellenféllel kezdünk, ezek a zebrák még a tavalyi menetelés során is megszívattak minket a San Siroban, mumusnak nem nevezném őket, de szoktak gondot okozni. Még többnyire mindenki a nyarat éli, a mercato nyitva, ez a szokásos felvezető meccs lesz a dögmelegben, úgyhogy komoly sziporkázást nem érdemes várni. Győzelmet viszont igen, a tovább után a szezon első beharangozója, előtte pedig egy képen a tegnapi nap kiváló híre.

Continue reading

Még hogy uborkaszezon!

De még milyen, azt a sistergős kutyaúristenit!!! Annyi a hír, hogy csak kapkodjuk a fejünket!!! Több itt a fordulat, mint a bajnokságban!!! Nem szeretnék nagy életbölcsességeket megosztani, de vidéken sokkal inkább túlélhető ez a fenenagy hőhullám, mint egy nagyvárosban!!! Pedig azt mondják, hogy a Kiskunság már most is félsivatag, lehet, de szerencsére még nem betonozták le!!! Így hát maradt erő egy hevenyészett és szedett-vedett miabánat van poszt megírására, hajtás után!!!

Continue reading