Coppa: Milan – Alessandria 5-0 // FINALE!!

A tegnapi szép győzelem, és az összesítésbeli 6-0 azt jelenti, hogy a Milan 13 év után újra olasz kupadöntőt játszhat május 21-én. Mihajlovic az odavágón tapasztalt masszívabb pihentetés után, a visszavágóra már egy olyan sorral állt fel, amelyik akár bajnokin is kezdő lehetne, és ennek meglett az eredménye, már az első félidőben minden kérdést eldöntött az ismét zseniálisan játszó Kucka vezérelte Milan. Az ellenfelünk kezdeti lelkes, kockáztató játéka nagyon nem ízlett az álmosan indító csapatnak, de komolyabb gond nélkül sikerült letudni ezt a néhány percet, aztán ébredés után úgy fociztuk le a sokkal gyengébb erőt képviselő Alessandriat, ahogy az illett.milaninfinale Sokan, köztük én is, főleg Menez miatt vártuk ezt a visszavágót, mert Niang sérülésével biztossá vált, hogy már nem csak csereként, hanem kezdőként is viszontláthatjuk a francia varázslónkat. Houdini nem okozott csalódást, előbb egy szépen kivitelezett akcióval kezdte meg a gólgyártást, aztán egy rutinmozdulattal húzta be a csapat harmadik gólját, fontos morál-, és formajavító perceket szerezve magának. A párjaként kezdő Balotelli már nem volt ennyire penge, elég sok labdát elvesztett, és nem tudott igazán hasznosan hozzátenni a játékhoz, de Ő nem az a fajta, aki egy ilyen meccsen maximális lángon pörög. Mihajlovic elégedett volt vele, így mi sem teszünk másként, pláne, hogy még gólt is szerzett.menezalessandria

Romagnoli rövidebb pihenője után újra kezdhetett, és látszólag jó döntés volt a Torino ellen is jegelni, mert a tegnapi friss, magabiztos játékára nagy szüksége lesz a csapatnak a bajnokság hajrájában. Nyilván egy olyan képességű védőnek, mint Ő, nem szabad gondot okozzon egy harmadosztályú támadó, de pont ilyenkor történhet meg, hogy esetleg lazábban kezeli az illetőt, és egy korai vendéggóllal akár egész más forgatókönyv mentén is alakulhattak volna a dolgok.
A többi védőnkre se lehet rossz szavunk, Zapata továbbra is nagyszerű formában van, a régi udinese-i önmagát idézi immár meccsek óta. Sinisa meg is jegyezte, hogy három annyira jó középhátvéde van, hogy elgondolkozott a háromvédős rendszeren. Valószínűleg ez a lehetőség komolyan nem merült fel, csak érzékeltetni akarta, hogy mennyire jó vagy épp rossz neki, mert nem tudja, hogy mikor kiknek szavazzon bizalmat a védelem közepén. Viszont ez a csapatra nézve csak jó, mert bármelyik védőpáros is kezdjen, kellő biztosságot ad a kapusnak, amit nem gondoltunk volna mondjuk pár hónappal ezelőtt, amikor a kapott gólok meccsenkénti átlaga 2-es közeli volt.romagnolialessandria

Hozzá kell tenni, hogy a remekelő védekezésünk épp annyira a középpályán is múlik, mint a jó védelmen. A négy középpályástól óriási melót igényelő 4-4-2 nagyon jól működik, mindenki tudja és teszi a dolgát, kivétel nélkül. És itt kell megemlítenem Kuckat, aki a nyár egyik legmegosztóbb igazolásából a csapat talán legfontosabb elemévé vált, mára kihagyhatatlan, és nagyon nehezen nélkülözhető a játéka. Az Alessandria ellen is beleadott mindent, amire szükség volt, és még annál is többet. Kétszer szerelt, volt négy labdaszerzése, öt(!!) sikeres csele, három kulcspassza, és egy gólpasszot is jegyez. A félidei háromgólos előny tudatában Mihajlovic le is vette a szünetben, lehetőséget adva Maurinak akit sokan a kezdőbe vártak.

Némileg keserű lehet a szájunk íze, mert nem értjük, hogy 4-0nál miért nem fért bele Locatelli vagy Crociata becserélése, de Mihajlovic knows. Helyettük Boatenget, és Baccat cserélte be a Mister. Boateng borzasztóan formán kívül van, még egy ilyen ellenfél ellen, ilyen eredménynél se képes a faultokon kívül bármit is mutatni, emellett borzasztóan pontatlan, kvázi háromból két passza nem csapattárshoz ment. Bacca a körülményekhez képest enerváltnak, és idegesnek tűnt, csúnyán el is rontott egy ziccert, ami nem szokása.balotelliboatengalessandria

Májusban tehát Rómában újra lehetőségünk adódik megnyerni az olasz kupát. Az ellenfél vélhetően a visszavágóra háromgólos előnnyel érkező Juventus lesz. Nagy csoda lenne, ha ez az Inter innen visszatudná fordítani a párharcot. Ha a csapat formája, és jó időszaka kitart májusig, talán lesz keresnivalónk a döntőben, pláne ha a Juve még kemény versenyben lesz a scudettoért, és esetleg a Bayernt is sikerül kiverniük.
Apró negatívum, hogy idéntől egy esetleges kupa ezüstérem még nem ér európai szereplést, tehát ha a Juventus nyeri a döntőt, és közben kvalifikálja magát a Bajnokok Ligájába, akkor nem a kupavesztes megy az EL-be, hanem a bajnokság 6-ik helyezettje. Ha marad a jelenlegi állás, tehát a Milan marad hatodik, az Inter ötödik, és a Milan nyeri a kupát, akkor mi megyünk egyből az EL csoportkörbe, míg az Inter az utolsó, azaz harmadik selejtezőkörbe.