Kedves Olvasók, a lehető legjobban sült el a „nyári szezon” utolsó meccse, ugyanis hazai pályán le tudtuk gyűrni 2-1-re a szárdokat. Nem győztünk nagyon, nem is játszottunk különösebben jól,  még azt se mondhatnánk, hogy különösképpen magabiztosra sikeredett ez a győzelem. Valóban, az egyébként masszív alsóházi Cagliari végig meccsben tudott lenni velünk, inkább kiemelkedő egyéni teljesítmény(ek) döntöttek, nem egy erős csapatjáték. De hát mást nem is várhattunk, végül is csak 7 (8) új igazolás szerepelt a kezdőben. Azt gondolom, ebből a nyár végi pár meccsből jobban kijönni nem lehetett volna, aztán a válogatott szünet után, az igazi szezon rajtjakor majd úgyis elválik, mennyire tudjuk felvenni a lépést a csapatépítésben előrébb tartó gárdákkal.

Amennyire emlékszem, a második fordulóhoz mérten kifejezetten tempós, hajtós meccset láthattunk, amit talán az is megerősít, hogy a 70. perc után már erősen kijött a srácokon a terhelés – egyeseket mintha a mosógépben kínoztak volna egy órán át, olyan meggyötörten mozgatták tagjaikat. Másik oldalról, csapatjátéknak ez a vasárnapi elég vékony volt, nem voltunk sem stabilak, sem konszisztensek, bizonyos játékhelyzeteket jól meg tudtunk oldani, hogy aztán percekre totál elveszítsük a fonalat. Ha innen nézzük, akár áldhatjuk is a sorsolást, hiszen olyan együttesek jöttek szembe a bemelegítő kanyarban, amelyeket lelkesedéssel és egyéni villanásokkal le lehetett nyomni. A lelkesedés – azt gondolom – mindenkin látszott, noha, csak azokat láthattuk, akik tényleg valójában akarnak még itt elérni valamit. Az újak evidens, hogy tepernek, hiszen pont ezért fizettek ki értük egy halom pénzt, valamint ne feledjük, elég komoly kiugrási lehetőség nekik a Milan., most ne feltétlenül Bonuccira gondoljunk.Ami meglepőnek volt mondható – lehet ám, hogy csak én gondolom így – hogy életjeleket mutattak a korábbi szezonok leszerepelt gárdáiból megmaradt „veteránok”, sőt, gyakorlatilag ők tartották itthon a pontokat. Suso varázslása talán kisebb esemény, benne ez mindig megvan, extraként pedig néhanapján még a jobbost is beveti. Montolivo viszont minden korábban elmondott rosszaságát megcáfolva, címétől megfosztott egykori kapitányként a középpálya legfontosabb tagja volt. Jól osztogatott, magához képest egész sokszor visszaért a labda mögé, sőt, volt egy óriási mentése is. Bravo, Ex-Capitano! Cutronét meg mindegy, hova soroljuk, új-e avagy nem, minél később hiszi el magáról, hogy már valaki, annál nagyobb esély mutatkozik számára egy kiugró karrierre.

Az újak közül még szinte senki sincs nagy formában, talán igaz,  most senki sem szeretné azt látni  a Montella-csapattól, hogy decemberig elvan a dobogón, utána meg zuhanórepülésbe kezd, Nyilván, egyéni belátás eredménye, mi éppen mit hogyan látunk, én akkor sem tudok elmenni amellett, hogy elég sokan már látják, kit kellene hozni a jövő nyáron, megvenni a mostaniak helyére. Igaz, erre aztán senki sem számíthatott, mégis, a realitás valahol ott van, hogy örülhetünk, ha felférünk a dobogóra, hiszen ahogyan mindenki láthatta, még egy Cagliari is keményen megizzasztott bennünket. Meglátjuk, mindenesetre innen már tényleg csak pofárára esni lehet.