Örülni még tanulnunk kell / Milan-Verona 3-0

Egyetlen drapi felülírja a Milan idei legsimább győzelmét: kár, hogy ez előfordulhat, de valahogy mintha senki sem tudná jól kezelni a helyzetet.

Röviden a meccsről, mert sajnos nem arról beszélnek a klub kapcsán, hogy egy korrekt összeállításban lesimázta a továbbjutást a Verona ellen – amit persze lehet érdemként kezelni, de nem biztos, hogy érdemes, más részről viszont ha valamelyik, akkor ez a meccs mindenképpen olyan volt, amiből maximálisan jól jöttünk ki. Könnyed játék, egy percig nem forgott veszélyben a továbbjutás, és úgy néz ki, Cutrone nem csak a tizenhatoson belül használható, még ha azért valószínűleg már a vasárnapi bajnokin is komolyabban meg kell(ene) izzadnia egy hasonló teljesítményért. Teljesen rendben volt az, ami a pályán történt, Kessiebe kellene valahogy még egy kis célzóvizet juttatni, aztán a 433-al ez szépen beállhat, ha hoznak a télen még egy szélsőt, vagy kettőt, mert Suso god modja sem tart ki májusig.

Viszont ami a pályán kívül zajlott, az okozza most a legnagyobb gondunkat: szerencsétlen elszólás? Miért tesz ilyet Raiola Donnarumma akarata ellenére? Vagy konkrétan akkor ki mond igazat? Mert hogy a kályhától kezdjük, az volt, hogy Raiola annyit elkummantott, Gigio kvázi lelki terror hatására írta alá azt a szerény, de még éppen tisztességes szerződést, ami évi 6 millió eurót jelent számára az érettségi után, és egyben a maximum idén bólyának használt testvére is megdobja még egy millió euróval a családi költségvetést. Elképesztő, micsoda nehézséget jelenthetett ez – miután a komplett Milan-tábor ellene fordult, valahogy nem esett nehezére aláírni ezt a papírt – vagy mégis? Ha már belement ebbe a játékba, már pedig nyáron nagyon úgy tűnt, hogy beleállt, akkor ez eső után köpönyeg, barátocskám, ha Donnarumma lelécelt volna a nyáron, nem mondom, hogy nem sajnálta volna senki, de erre jelen helyzetünkben abszolút nincs szükségünk – és nagyon olyan helyzetet sem tudok mondani, amikor mégis lenne erre igény.

Csakhogy. Mirabelli és Gattuso is megvédte a srácot, aki nagyon úgy tűnik, hogy nincs tisztában azzal, hogy ha kiír valamit facebookra, az nem csak úgy poén, hanem azt úgy figyelik is – hogy komolyabbra forduljunk, ha mond valamit az ügynöke, azzal nem csak a saját, hanem védence nevében is beszél ám. Szóval ha igazak Mirabelli szavai (és itt engedtessék meg, hogy inkább Raiolát tartsam egy spekulánsnak), mi szerint Donnarumma soha nem jelezte a klub felé, hogy menne, és imádja a klubot, és csakis egy bizonyos úriember csinálja a show-t, akkor bizony végtelenül egyszerűvé válik a képlet. Ne legyenek fenntartásaink Raiolával szemben, a csávó úgy tűnik, pontosan ráérzett, hogy Gigio egy végtelenül egyszerű gyerek, akit arról is meg lehet győzni, hogy a nap nyugatról jön fel, ha elégszer mondogatod neki, erre pedig tudatosan rá is játszik. Ha egyszer el tudta érni, hogy 18 évesen a bajnokság top 5 legjobban fizetett játékosa legyen, miért ne tudná elrendezni, hogy a világ topjában is ott legyen? Hol a határ, amit már nem fizetnének ki neki? Soha sem tudjuk meg, ha nem próbálunk elmenni addig! Lehet még maradt két millió a Milan zsebében! Raiola semmi másban nem érdekelt, csak az üzletben, és mint tudjuk, sok pénzből lehet még többet csinálni, tehát ha most, egy 2021-ig élő szerződéssel valaki kivásárolná Gigiót, azzal lényegesen nagyobbat szakíthatna, mint tavaly, amikor egy évvel az akkori élő szerződése lejárta előtt próbált machinálni.

Az ügynökök a mai futball velejárói, pontosan tudjuk, Raiola hol helyezkedik el ebben a piramisban. Viszont erre a szituációra pontosan kettő megoldás van: vagy eladjuk Donnarummát minél hamarabb, és ettől az egész problémától megszabadulunk – nyilván ez lenne a fájdalmas megoldás, viszont az nagyon nem játék, hogy egy ügynök rángassa a teljes klubvezetést egyetlen játékosa kapcsán, és igazából valahol az isteni csoda határán állhatunk, hogy ebből még nem lett bérfeszültség az öltözőn belül, de nem mernék rá megesküdni, hogy ennek az egésznek nem volt kihatása a játékra. Donnarumma testvére keres annyit, mint Suso, Bonaventura harmadannyit, mint a nagytestvér, akárcsak Romagnoli vagy Montolivo – rendben van, hogy tehetség, meg húsz évre megoldja a kapusgondunkat, de na. A másik opció, a maradás mellett az, hogy azonnal megszakít minden kapcsolatot Minóval: nyilván ez sem úgy megy, hogy ír neki egy sms-t, hogy arrivederci, de talán a Raiolán kívüli kör, aki még a kapus mellett van, tud rá úgy hatni, hogy belássa, ebből csak így tud kijönni. Nem hinném, hogy ennyire jó színész lenne, hogy ilyen hatásosan megjátszaná, hogy őt mennyire zavarja ez a történet, már pedig ha ez így van, akkor mehet a PSG-hez, vagy a City-hez, teljesen mindegy, ennek a történetnek soha nem lesz vége. Nyilván összetettebb ez a kérdés, de nagyjából ez a két kifutása lehet, viszont a bökkenő ott van, hogy Bonaventurának és Abaténak is az ügynökök pápája viszi a dolgait, szóval az eddigiekből kiindulva itt aligha egy sima szakításról lenne szó.

Viszont ennek gyorsan véget kell vetni valahogy, mert az elég világos, hogyha Donnarumma tényleg klubot akar váltani, akkor sem ez az érdeke, hogy kvázi vasvillával üldözzék el Milánóból. Egy gondolat erejéig kitérve a szurkolókra: nem a legelegánsabb, amit tettek, persze, de azt hiszem, az olasz ultra társadalmat “ismerve” ez még nem is volt igazán durva. A nyár túlzottan közel volt, van még ahhoz, hogy el lehessen felejteni, ha pedig valaki címert csókolgat, és hűségesküt tesz, majd segget csinál (vagy csináltatnak) a szájából, akkor ne csodálkozzon, hogy ez nem mindenkinek tetszik. A meccs előtti fütty talán túlzás volt, de a többi csak a színigazság: olyat sem nagyon lehet hallani, hogy a testvért megdobják még évi egy millával, mert miért ne, és a döntés még mindig Gigio kezében van. Nem ő van Raioláért, hanem pontosan fordítva, de persze ebben a helyzetben nem a showmantől várjuk, hogy ezt megértse.