°26 Giornata:Roma- Milan 0-2 – Penge

Kezd szürreálisan idillivé válni a helyzet Gattuso alatt, ezúttal egy magabiztos 2-0 Rómában, ahol nem sűrűn szoktunk nyerni. Ehhez jön, hogy továbbra is összeszedettek vagyunk, működött a letámadás, működött a védekezés, zsinórban ötödik meccsen nullázzuk az ellent és két fiatal saját nevelés lőtte a góljainkat.

Ez most megint telitalálat volt Rinótól. Az elmúlt hetekben többször nyilatkozta, hogy a védekezést akarja rendbe rakni, és ez elég jól sikerült. A játékosok jól mozogtak együtt, mindenkinek megvolt a világos feladata, aggresszív letámadás elöl, stabil, szervezett védekezés hátul. Amíg Rino első hat meccsén tíz gólt kaptunk, a második haton már csak hármat, majd az utóbbi haton csak egyet. Egészen impresszív a fejlődés, ráadásul a magabiztosság is érződik most már. A Bonucci-Romagnoli páros eléggé kezd összeállni, most Rómában is tudtak dominálni, ami nem kis szó. Rodriguez továbbra is magabiztosan védekezik és jól megy fel a támadásokhoz. És Calabria. Azt, hogy tehetséges, már látjuk pár éve. Azt, hogy nem mindig tudta kihozni magából, ami benne van, azt is láttuk már. Gattuso viszont nála is igen sokat segített, hogy viszonylag kiegyensúlyozottan jó szintet hozzon. A gólja meg egyenesen parádé volt, már az is egészen tanár volt, hogy ő tudott üresbe bemozogni és ziccerbe kerülni, a befejezés pedig elképesztő penge volt. Donnarumma a kapuban továbbra is atom, most még egy szellemes cselre is futotta a védéseken kívül.

A középpályáról és a támadókról is emlékezzünk meg, akik végig elképesztően keményen hajtották a Romát, úgy, hogy közben veszélyes támadásokat, konkrákat sikerült elővezetni. Cutrone tizennegyedik gólját vállalta a szezonban, szokás szerint egy jófajta Pippózást null-nullnál. Nagyon durván jól érkezik és egészen hatékony, hajtani pedig ő is széthajt. Suso némileg lehasználtnak tűnik, de így is ő tette oda az asszisztot az első gólhoz, ha pedig fáradtan is van benne meccsenként egy gól/gólpassz, nagyon jók leszünk. Jack és Kessié egyszerre robotolnak szét és tesznek hozzá a támadásokhoz is, elég brutálisak, csípem is őket rendesen. Kevéssé fun fact, de Kessié annyira lelkes volt most is, hogy Nainggolan fogát kirúgta.

Tényleg hihetetlen, de a római győzelemmel tíz 2018-as meccsünkből nyolcat megnyertünk és két döntetlen. Ehhez pedig van világos elképzelés, hogy mit akarunk játszani, és ezt le is tudjuk nyomni az ellenfél torkán. A túlzott elvárásoktól, értsd Bl-hely idén, óvakodnék, még mindig tetemes a hátrány és a többiek szerencsétlenkedésére is szükség lenne. Viszont, ha mi is tartjuk magunkat a csak a következő meccsre fókuszálunk hozzáálláshoz, még az is lehet, hogy valami egészen várakozáson felüli jön ki a végén.