Szegény Szintike # Milan 0-2 Juve

Sose néztem Szomszédokat, de valahogy mindig bennem volt mélyen egy tipikus epizód. Hogy Sári meg Piri megbeszélik az udvaron, hogy most már tényleg lemegy jövő héten az egész család Apajpusztára, és akkor lehet 4-kor kelni a kakassal és friss tejet inni a vödörből. Hisz annyi képeslapot küldött már Béla bácsi és Ilonka néni, csak az a fránya Pista postás, az a mindig spicces, kelekótya tökfej mindig elszórja, mert a hepehupás úton biciklizik, ahelyett, hogy igénybe venné (így!) a szolgálati Trabantot. Hisz akkor nem ihatna a Pali bácsi bögrecsárdájában a többi lump krapekkal. Közben Sanyika és Pistike hazaér a matekkorepról, és meglökik Lenke nénit, aki kivág erre egy másfélperces büntető komcsivénasszony monológot a mai fiatalságról. Bezzeg az ő idejében még a sínek között aludtak, és örült, ha a félnégyes nem járt, mert akkor negyed órával többet aludhatott. Akkor mi lenne, ha tudná, hogy a szemtelen lurkók már rég fent szipuznak, szegény hat éves Tomika technika felszerelését elsinkófálva. Közben megtárgyalják, hogy a tanító néni milyen mélyre behajolt valamelyik előtt, de a másik szerint nem volt szándékos, és a nővérének amúgy is nagyobb mellei vannak. Aztán egy jót kirókáznak az ablakon. Amiben Kutya majd jól eltaknyál, pedig már így is szétbaszta az ideg, mert nekiverte a Zsigulit a csuklóstrolinak. Azt a keserves, zsivány kurva hétszázát nekije! Olyan ez, amikor látod, hogy szaladgálnak előtted, és úgy látszik, mintha történne valami, de te tudod, hogy nem, és minden meg van írva előre. Hajtás után gyorsan mindenkit elengedünk a szünetre.A mérkőzés fullosan hozta az előzetes elvárásokat, a Boris tripláját leszámítva, ha azt ugyan komolyan vette valaki. Még az első tíz percben – amikor még mindenki éberen követi az eseményeket – kapunk egy oktatógólt, amiről még a hülyének is leesik, hogy osztálykülönbség van a 2 csapat között. Hogy nekünk az védekezés, hogy Duplasándor elvan a szélen, legalább nem akar beljebb jönni. Meg nekünk Mandzsukics hosszúra történő beindulásai lekövethetetlen gyorsasággal történnek. Persze ez előtt is, ez után is mindegy volt. Majd akkor leszünk valakik, ha Dybala mellettünk sem tűnik gyorsnak, Pjanic nem oszt ki 200 labdát, és Khedirát nem lehet majd ellenünk becserélni. De legalább Ronci így 34 felé közeledvén legalább már labdával nem hagyja le a mieinket, félpályáról legalábbis. Ezzel szemben meg nálunk ki is szervezte a játékot, őőőőő…. Ez nem bántás akar lenni, csak egyszerűen ennyire nyilvánvalóan az arcunkba kaptuk, még mindig mennyire mélyen vagyunk. 

 

 

Egyedül Hambit sajnáltam, de őt nagyon. Szegény ráfeszült erre az egészre, és a lehető legrosszabbul jött és jöttünk ki belőle (mondjuk legalább nem sérült bele). Kezdve attól, hogy kihagyta a félidő végén azt a fontosnak tűnő büntetőt (pedig nem volt az), folytatva azzal, hogy amellett, hogy épkézláb megoldás nélkül (na jó, egyszer kifejelt a szögletet) hozta le a meccset, szégyenszemre még ki is állították egy baromság miatt. Mindezt a régi harcostársai ellen, azzal szemben, akit a helyére hoztak, hogy szintet tudjanak lépni – immár nélküle. És akkor nem játszhat a Lazio ellen sem, pedig az tényleg nagyon fontos meccs lesz. A többiekről mit mondjak, Fajsz egyszer kitört merészen, de aztán hátulról lenyilazták, Suso csak tehetetlen szemlélő volt ezúttal, Alessio pedig itt már nem tehetett csodát. Most az, hogy a Grizzly fegyelmezetlen volt, és Martinoviccsal bomlasztották a rendszert, az hol hír?! Ebbe ennyi volt beletöltve, beálltunk a kötelező sorba, megkaptuk a kötelező pofonunkat, mehetünk tovább. De csak a szünet után. Úgyhogy most szusszanunk egyet, megpihen a blogmotor. A mákostészta liga után pedig mehetünk a Coccolinóhoz, akiket ütnünk kell a 4. helyért, csak egy ponttal mennek előttünk. Na, az lesz az a meccs. Addig is pihenjetek, menjetek szánkózni, igyatok forralt bort, pá! 🙂