Viszlát, Vérmackó!

Búcsúzik az újhullámos Milan első veteránja – ezt is megértük, pajtások. 2012-es érkezésekor Oddo árván maradt mezszámát vette magára, hogy most ki fog rá lecsapni, ugyan ki mondaná meg. Korszakokat kötött össze. Akik elmentek azon a nyáron, azokat nem lehetett pótolni. Zapata sokadik volt az “ingyér nem rossz” igazolások között, bánatunkra, vele már nem lehetett behegeszteni a hajón tátongó óriási lékeket. És most hét év után itt hagy minket, egy olyan helyzetben, amikor még bőven meglett volna a helye a csapatban. Ha már így döntöttek odafent, hát, akkor nem marad más hátra, mint összegezni a szerethető, de legalább annyira esendő Zapkó mackó milánói kalandjait. 

Szívvel-lélekkel

Le sem merem írni, hogy kinek a helyére igazoltuk anno, annyira hihetetlen. Biztosan akkor is az volt. Talán emlékeztek, évekig az Udine oszlopa volt a csávó, és egy borzalmasan sikerült villareali kitérő után sikerült kölcsönben visszacsábítani a Csizmára, amolyan klasszik Gál Jani bácsisan. Abban az évben novemberig borzalmasak voltunk, utána viszont összeállt Zapi az azóta is emlegetett Mexesszel a védelem tengelyében, nélkülözhetetlen szerepet játszva ezzel a nagy feltámadásban és a bravúros bronzéremben. Emlékezhettek rá, akkor még az volt a szokás, hogy a Bajnokok Ligájában is vitézkedik a csapat, ennek megfelelően ott is megmutathatta tudását a Fekete Párduc. Egyik legemlékezetesebb  megoldása a Barca elleni 2-0-ra megnyert nyolcaddöntőben a Boatengnek adott gólpassza volt, amiről senki sem akarta elhinni, hogy nem kéz volt, és a csodával határos módon engedték el a rigók. Innen viszont már csak lefelé volt, neki és a csapatnak is. 

Tipp: 2-2 a Chievo ellen a 86. percben

A 2013 őszén összeomlott, és azóta is csak vergődő Milannak totemállata volt ez a cingár csámpás kolumbán. Pedig minden fizikai képessége adott volt ahhoz, hogy topcsapatban játszhasson. Erős, magas, gyors, ügyes – tényleg csak az volt a baj, hogy úgy viselkedett a pályán, mint egy zárlatos vasaló – sosem tudtad, kit csap meg a következő pillanatban. Pedig, pedig és csak pedig, egész estés youtube mozikat lehetne csinálni az ellentmondást nem tűrő, ugyanakkor szabályos közbelépéseiből, bátor, de tiszta becsúszásaiból, bravúros utolsó emberes mentéseiből, sőt, hamisítatlanul pengés megindulásaiból is. Csakhogy, csakhogy és csakhogy, ha azt mondta népi bölcsesség, hogy nem szabad kétszer egymás után betenni a csapatba, akkor az csak rosszat jelenthet. És igen, csak úgy sorjáztak a bénázásai, lemaradásai, meccseket eldöntő ordai hibái. Miért? Igazából a kérdést sem értettük, mert mindig azon ment a hüledezés, az után ezt most hogy?! Van-lehet erre válasz?!

Csak a szépre

Ha nem is ő volt a világ legmegbízhatóbb belső védője, sokunk szívébe belopta magát csupaszív hozzáállásával, lelkesedésével, szerénységével. Tette a dolgát, megszokta, hogy ha háromszor kezdő zsinórban, akkor lehet, hogy be sem kerül a csapatba a következő hónapban. Utolsó évében már elég kevés játékperc jutott neki, noha semmivel sem tudott kevesebbet mint a favorizált szerepét élvező Musacchio. Mackó, itt bizony elfértél volna még, de most mégis az a döntés született. hogy folytasd a Genoában. 

Zapp, köszi szépen!

Kedvenc emlékek vele kapcsolatban?

Én nyitok  ezzel.