°23 Giornata: Inter – Milan / Derby, teher nélkül

4 éve nem nyertünk derbyt bajnokin, és bizony most sem nekünk áll a zászló sajnos. Az őszi sima vereséghez képest ugyan sokat változott már a csapatunk a jó irányba, az Inter pedig nincsen kirobbanó formában jelenleg, viszont a Juve szombat esti vereségével akár be is foghatják őket a tabellán, hogy ez inkább extra erőt vagy terhet jelent majd nekik, az kiderül. Ami biztos, hogy sokkal esélyesebbnek nálunk, pedig nem olyan rosszak az előjelek számunkra sem.

Kezdjük pozitívan a beharangozót, van ami mellettünk szól, vagy legalábbis amellett, hogy legalább egy döntetlenre jók lehetünk valahogy. És itt most nem csak arra az irdatlan közhelyre gondolok, hogy egy derby mindig más, és bármi megtörténhet. Az Inter hiába lépett szintet a nyáron, van amit egyelőre nem sikerült elhagyniuk, mégpedig azt például, hogy januárban egyszerűen behúzzák a kéziféket, ez idén ugyan már nem volt annyira súlyos, mint a korábbi években, de így is több pontot veszítettek az elmúlt 1 hónapban, mint az megengedhető lenne, ha bajnokok akarnak lenni, és a játékuk is erősen akadozós az utóbbi időben. Aztán még komoly hiányzókkal is számolniuk kell, Handanovic megsérült a múlt héten, és várhatóan most sem lesz még bevethető, Padelli ellen pedig azért jóval könnyebben lehet majd gólt szerezni. Lautaro szintén nem játszhat eltiltás miatt, nem nagyon kell magyarázni, hogy ez miért jó, klasszis lassan a csávó, ellenünk meg pláne jól szokott menni neki (emlékezzünk csak a tavaly márciusi meccsre). A harmadik hiányzó kulcsemberük Sensi lehet, de ő elvileg a padra már oda fog férni, addig is a jelenleg még visszafogott és beilleszkedési fázisban lévő Eriksen lesz helyette a kezdőben. Rajtuk kívül Bastoni a védelemben, a középpályán pedig Gagliardini és Borja Valero nem bevethető még, látszik tehát, hogy Conténak van gondja bőven. Nálunk pedig pont ellentétes a tendencia, Ibra, Kjaer és Bennacer is visszatér, gyakorlatilag nincs fontos hiányzónk, a legerősebb kezdővel állhatunk majd fel.

Pioli lehet variálni fog a formációval, és szerintem ez lenne a jó húzás. Ha maradunk a jól megszokott 4-4-2-nél, az Inter úgy szét fogja szedni a középpályánkat, annyira nem lesz senki nálunk, aki meg tudná állítani a Brozovic-Barella-Eriksen triót, hogy akár nagyon csúnya lehet a vége. Ezért is próbált ki a kopasz a héten egy 4-4-1-1-es felállást edzésen, ami védekezésben gyakorlatilag egy 4-5-1 lenne, így próbálná ellensúlyozni az Inter fölényét a pálya közepén, logikus megoldásnak tűnik, viszont még egyáltalán nem biztos, hogy így fogunk végül felállni. A kapuban nincs kérdés természetesen, Donna véd, előtte Romagnoli és Theo helye biztos, Conti-Calabra illetve Musacchio-Kjaer csata folyik a másik két posztért a védelemben. Samu, Kessié és Bennacer tuti kezdők, felállástól függően pedig Jack, Hakan vagy akár Rebic is lehet a bal oldali középpályás. Ibra sorsa elvileg a nap folyamán fog eldőlni, de egyértelműen az várható, hogy ott lesz a pályán a meccs elejétől fogva. A padról úgy néz ki Leao lehet a csodafegyver egy fáradó ellenféllel szemben a meccs vége felé.

A kuzinoknál tehát a kapuban Padelli, a védelmük az továbbra is nagyon bika, Godin – akit egyébként Bastoni már kiszorított a kezdőből, de ő ugye nem lesz most eltiltás miatt – De Vrij, Skriniar, nincs miről beszélni, erős trió, hozzáteszem a Godin-Theo találkozásokból azért bőven kijöhetünk jól, ha lendületből vezetünk támadást. A wingback a jobb oldalon Candreva lesz a hírek szerint, Young átkerül balra, középen pedig ahogy már írtam a Brozovic-Barella-Eriksen hármas várható, szintén nem gyenge névsor. Lukaku mellett Martinez hiányában Alexis Sanchez lehet ott, reméljük ő nem most fogja lehozni az első igazán emlékezetes pillanatát Inter mezben.

Nyilván mondani sem kell, micsoda lökést jelentene, ha valahogy sikerülne nyernünk ezen a meccsen, de ezt egyelőre nagyon nehéz elképzelni, akkora minőségbeli különbség van a két csapat között. Mentálisan erősebbek leszünk, mint ősszel, Donnarumma isteni formában véd, Theo sebessége komoly gondot jelenthet majd az Internek, Ibrából meg simán kinézem, hogy valahogy be fog találni egy ilyen meccsen, szerintem ezekben a dolgokban bízhatunk, hátha összejön egy meglepetés. Forza Milan!

Mi így kezdenénk: Donna – Conti, Kjaer, Romagnoli, Theo – Samu, Kessié, Bennacer, Rebic – Kebab – Ibra

Tipp: Inter – Milan 1-1