Sampdoria – Milan 1-4 / Zlatan – Hakan show

Most már mondhatni a szokásos könnyedséggel, magabiztossággal és szép játékkal hoztuk le az újabb kötelező győzelmet, elsősorban a címben említett két úriembernek köszönhetően. Egy tökéletes július tökéletes zárása, dicsérethalmazzal a tovább után, mert megérdemli a csapat és a Pioliball.

Gondolom abban mindenki egyetért velem, hogy ezt a meccset is egész egyszerűen jó volt nézni, kivéve mondjuk az első félidő 25-45. perce között, az tényleg olyan volt, mint egy szokásos nyári barátságos meccs. De egyébként domináltunk, szépen játszottunk, ziccereket dolgoztunk ki, annyira sokat, hogy szinte azt mondhatnám „csak” 4 gólt rúgtunk. Zlatan oktatott, Calhanoglu élete formájában játszik, és még sorolhatnám a többieket is, ahogy mostanság az már általánossá vált.

Mivel a Roma nyert, ezért biztossá vált a 6. helyünk, tehát selejteznünk kell majd az EL-ben, ez akkor lehet igazán kellemetlen, ha a Tottenhamet kapjuk meg, ott szar Mourinho foci ide vagy oda, nem mi lennénk az esélyesek. Valószínűbb persze, hogy csak utazgatni kell majd keletre, Ibra legalább lőhet pár ajándék gólt.

Álmomban sem gondoltam volna az újrakezdés előtt, hogy a szezon vége igazából azért lesz fájdalmas, mert annyira megy a csapatnak, hogy jó lenne még ezt nézni. Sőt, kifejezetten pesszimista voltam az induláskor, erre meg egy olyan hónapot kaptunk, ami nem csak az utóbbi 7-8 év szartengerében kiemelkedő, hanem még az azt megelőző szezonokban is egészen extra lenne, hát tegye fel a kezét, aki erre bármennyire is számított. Persze az igazi kérdés az lesz, amit már korábban is feltettem, hogy tudjuk-e ezt tartani a következő szezonra, vajon igazi tét mellett (mert valljuk be, az EL csoportkör vagy selejtező kérdéskör azért nem rak brutálisan nagy terhet a játékosok vállára), nem edzőmeccs szintű bajnokikon is így meg tudunk-e majd csapni egy könnyű ellenfelet, ha ez november-december környékén is hasonlóan fog menni, akkor tudom majd ezt teljesen elhinni Piolinak és a csapatnak. Mindenesetre álljanak itt a számok a júliusról: 6 győzelem, 3 döntetlen, 26 lőtt és 11 kapott gólt.

És persze bizonyos gyengeségek azért most is egyértelműek, csak ahogy az ilyenkor lenni szokott, a jó játék és a magabiztos győzelmek, na meg a sok-sok remek egyéni teljesítmény elhomályosítja ezeket. A csapat jobb oldalát komolyan meg kell majd erősíteni, plusz a védelem és a középpálya is minőségi cserejátékosokért kiált, talán ezek a legszembetűnőbb problémák jelenleg. Én 100%-ig bízom abban, hogy Maldini megint okosan fog igazolni, lenyomunk még egy szezonzárót a Cagliari ellen, aztán indulhat a buli.

Donnarumma: Két meccs kapitányként, két kivédett tizenegyes. Ez lehet a titkos fegyverünk a Juve elleni meccsekre. 7,0

Calabria: Kicsit mintha jobban teljesítene az utóbbi időben, de az eladása továbbra is esélyes szerintem. 6,5

Kjaer: Róla kaptuk a tizit, úgyhogy az amúgy szokásos magabiztosságát ez most lehúzza. Belefér. 6,0

Gabbia: Voltak jó pillanatai, de engem továbbra sem győz meg, sokszor bizonytalan, kérdéses szerelési kísérletekbe megy bele. Persze, fiatal még, de nem alapoznék rá elsőszámú csereként semmiképp. 6,0

Theo: Dinamizmus a kulcsszó, ahogy mindig. Gólt is lőhetett volna, gólpasszt is adhatott volna, de a szerencséjét úgy tűnik elhasználta a szezon első felében. 7,0

Bennacer: Kjaerhez hasonlóan kisebb hiba csúszott a megbízhatóan működő gépezetbe, a Samp gólja előtt ő adta el a labdát. Nyilván azért ez nem akkora tragédia 0-3-nál a 85. percben, pláne mivel egyébként abszolút rendben volt a játéka. 6,5

Kessié: Kijárt már neki egy lazább, szürkébb meccs. 6,0

Saelemaekers: Hasznos, hasznos, de még mindig fájdalmas látni, hogy labdával a lábán mennyire nem üti meg a szintet egyelőre, nekem ez most különösen szemet szúrt. Cserének jó lesz azért. 5,5

Calhanoglu: Brutális mit megy az utóbbi időben, jött a szokásos gól és gólpassz, az a befejezés különösen gyönyörű volt. Végre méltó a 10-es mezre, csak el ne kiabáljam. 8,0

Rebic: Egyszerűen nincs olyan meccs, amin ne hozná azt, amit mindig elvárunk tőle, fáradhatatlan letámadást, megnyert 1 az 1 elleni párharcokat, sőt általában még közvetlen hozzájárulást egy gólhoz, ez sem maradt el. 7,0

Ibrahimovic: Tőkéletes meccset játszott, 2 gól és 1 gólpassz, pedig engem nem lehet azzal vádolni, hogy elfogult lennék vele szemben, sokszor lehúztam egy-egy meccs után, de itt erről szó sem lehet, ennél jobb és hatékonyabb Ibrát nem is kaphatnánk. Reméljük marad még a tankban valamennyi a következő szezonra, szükségünk lesz rá, hogy reménykedhessünk a BL helyben. 8,5

Leao: Megint csak ráerősített arra, hogy neki csereként a fáradó védők ellen megy igazán jól. Ez azért egy olyan dolog, amiben jövőre szintet kell lépnie. A góljai mindig szép befejezések, most sem volt ez másképp. 7,0

Bonaventura: Elég csendes volt, persze 0-3-nál jött be, amikor már minden eldőlt. Adott egy gólpasszt a végén, de azért annak a nehézségi foka finoman szólva sem volt magas. 6,0

Castillejo: Persze, sérülésből jön vissza szépen lassan, de nem véletlenül írtam, hogy jobbszélső poszton mindenképp erősíteni kéne. 5,5

Paqueta, Biglia: Szerencséjükre és szerencsénkre keveset voltak csak pályán.

Összefoglaló: