Milan – Juventus 1-3 / Felejtsük el

Van ez így, szar érzés kikapni a Juventustól, de nekik ez gyakorlatilag egy must win meccs volt, ha bele akarnak még szólni a bajnoki címért folytatott harcba, nekünk meg belefért a vereség is, még akkor is, ha így oda a szép veretlenségi sorozat, oda a meccsenkénti két gólos sorozat, és fel is zárkózott ránk kicsit a mezőny. Részemről bosszankodás tehát nem igazán van, hajtás után értékelés ennek szellemében.

Tegnap tényleg a jobban játszó csapat nyert, efelől nincs semmi kétség, nem bírtuk el az egyszerű minőségbeli különbséget ezen a meccsen, nyilván már az megmutatta a keretünk mélységbeli hiányosságait (és a rengeteg sérülést/betegséget persze), hogy Gattuso legendás Fiorentina elleni meccses kezdőjét megidézve Calabriát tolta fel Pioli a középpályára Kessié mellé. Ez a dolog egyébként nem is sült el rosszul, nem csak a gól miatt lehet azt mondani, hogy Calabria helytállt ebben a szerepkörben. Aztán elég ránézni a cserékre, nálunk egyedül Diaz jelenthetett volna valamekkora impactet, rajta kívül 3 fiatal illetve a már szinte elfelejtett Conti jött be a, a túloldalon meg pár 40 milliós arc (Arthur, Kulusevski), egy 25 milliós (McKennie), egy 20 milliós (Demiral), na meg Bernardeschi, de őt persze mondjuk ne nagyon számítsuk komoly futballistának. A “ha” kezdetű mondatokba nem akarok itt most belemenni, remélhetőleg tavasszal majd jobb meccset tudunk játszani ellenük, teljes kerettel mindkét oldalon.

A lényeg most az én olvasatomban az, hogy itt egy ennyire tescos csapat ellenére nem csak mi, de még ők is elhitték, hogy komoly esélyünk van nyerni a meccsen, azt hiszem nem kell megmagyarázni, ez mekkora eredmény, és milyen változás az elmúlt évekhez képest. És egyébként voltak kifejezetten biztató periódusaink is a meccsen, főleg az első félidő második felében, be tudtuk szorítani a Juventust, a presszingünk az ilyen tekintetben két legfontosabb emberünk, Rebic és Saelemaekers nélkül is egész jól működött. Apropó Széle, ha a csapat már nem is veretlen, ő továbbra sem veszített Serie A meccset, mióta 1 éve leigazoltuk, maradjon ez csak így a szezon végéig.

Helyzeteink is adódtak tehát, de nem lehetne azt mondani, hogy nagyon komolyak, a 0,9-es xG elég harmatos, főleg ha azt nézzük, mennyi kapuralövésünk volt, egyszerűen egyik sem volt igazán minőségi kidolgozott ziccer, sok-sok átlövéssel próbálkoztunk inkább. Pozitívan kiemelni  Kebabot, Leaot és Calabriát lehet szerintem, negatívan meg Castillejot, aki egyszerűen jobb csereként beállva, akkor tud lökést adni a csapatnak, Haugét, akire nagy volt a kabát ma, ez látszott, és sajnos Theo Hernándezt, akinek vezérré kellett volna előlépni egy ilyen meccsen, ehelyett Chiesa megette őt, és a támadásokhoz sem tudott a szokásos módon hozzájárulni.

És akkor még a végére a bírókról pár szót, mert direkt nem szoktam velük az összefoglalóban foglalkozni, most némileg kikerülhetetlen a dolog. Szerintem a gólunk előtt faltolt Kebab, tehát ja, el kellett volna venni, viszont ugye Bentancur tök egyértelmű második sárgája elmaradt a második félidőben. Theo lerúgta párszor Chiesát, valahogy nem kapott sárgát, pedig kellett volna, a legvégén meg egy tizenegyest nem fújtak be a javunkra. Szóval igen, szar volt a bíró, de az erős, hogy szándékosan minket tolt volna meg, és erről elég is ennyi, mert általában csak parttalan vitához vezet.

Engem valahogy tényleg nem ütött meg annyira ez a vereség, készen álltam rá, érkeznie is kellett már előbb-utóbb, most meg minden adott is volt hozzá sajnos. Szerintem ha fejben ez most nem fogja meg a sok fiatalt (nem kellene), valamint Bennacer, Rebic, Széle és Ibra is visszatér, akkor nem leszünk nagy gondban, addig valahogy ki kell húzni, és remélhetőleg Maldiniék is aktivizálják magukat a piacon egy kis erősítés reményében.

Pontok:

Donnarumma: Amit meg lehetett fogni, azt meg is fogta, a gólokról nem tehetett. 6,5

Dalot: Láthatatlan a meccs nagy részében, volt egy nagyon jó lövése, meg az is tény, hogy nem az ő oldalát szedte szét a Juve, Ronaldo például elég csendes volt egész végig. 6,0

Kjaer:
Rá szintén az érvényes, hogy nem az ő oldalán okozott komoly problémákat az ellenfél, viszont a 3 kapott gól miatt azért nehéz azt mondani, hogy a szokásos módon irányította volna a védelmet. 6,0

Romagnoli:
Theo gyalázatos teljesítménye miatt elég nagy teher nehezedett rá, nagyobb hibát a harmadik gólnál vétett, ott kijött a mostanában gyakran látható nagy gyengesége, a sebesség hiánya. 5,5

Theo:
Az egyik leggyengébb meccse a szezonban, nehéz rá komolyan haragudni a korábbi hősies teljesítmények után, de itt ma komoly csalódást okozott. 5,0

Calabria:
Kurva nagy gólt lőtt, és ahogy írtam feljebb, teljesen korrekt volt. végig. Azért nem egy Kimmich, szóval inkább ne keljen itt nézni többet. 6,5

Kessié:
A melót belerakta ma is, de másra nem is maradt energiája. Ami nem meglepő, a bal oldal Theoval és Haugével teljesen erőtelen volt védekezésben, és Calabriának is rendszeresen be kellett segítenie persze. 6,5

Castillejo:
Nagyon súlytalan (no pun intended) volt szegény, néhány kisebb lehetőséget meg eltökölt, nagy részben amiatt, mert a jobb lábát nem igazán tudja használni. 5,5

Calhanoglu: Nagyot ment ma is, 5 kulcspassz, 6/6 jó hosszúpassz, 4/4 sikeres csel, nem egyszer lépett vissza Bennacer helyére és indította a szélsőket, ennél többet nem lehet kérni valakitől, akiről pontosan tudja az ellenfél, hogy őt kell kivenni a játékból egy ilyen meccsen. Lövésekkel is becsülettel próbálkozott távolról, ezek mondjuk nem voltak igazán veszélyesek 7,0

Hauge: Megilletődöttnek tűnt, amivel nincs is gond, ez volt az első komoly rangadója, ráadásul az első meccse kezdőként. A gólunk előtt nagyszerűen indította Leaot, ez volt a pozitívum tőle. 5,5

Leao: Az első félidőben úgy tűnt, hogy komolyan előlép, folyamatosan veszélyt jelentett, majdnem lőtt egy csodálatos gólt, kiosztott egy gólpasszt, ilyennek akartuk látni. Aztán a másodikban gyakorlatilag teljesen eltűnt, és csak egy műesésre futotta tőle. 6,5

Díaz: Nem hozott sok energiát és veszélyt a padról, de már az egész csapat kicsit megtört akkor a második góltól. 5,5

Conti/Kalulu/Maldini/Colombo: Nyilván nincsenek azon a szinten, hogy ilyen meccseken játszanak, de mást már nem lehetett behozni a vége felé.