Támadnak a varánuszok # Milan v Torino

Pajtások, még felocsúdni sem volt időnk a szombat esti hullámvasutazásból, máris itt a kezünkben az újabb jegy a soron következő kanyonozásra. A hétköziek általában bolondosra sikerülnek, ha ehhez hozzátesszük, hogy mostanában mi már a hétvégén is hisztérikus, operába való futamokat taposunk a szép zöld gyepbe, nos, akkor most sem számíthatunk semmilyen nyugalmas, kiszámítható, racionális történetre. Ki tudja, mikor fog a VAR visszajátszani egy két perccel azelőtti jelenetet, kikockázva a dimenziókapu megnyílását, és most majd megadják Muntari gólját a torinóiak ellen? Vagy egyszerűen csak a pályára szabadul egy hasmenéses mammut, nehezebb, hatalmasabb, tekintélyt parancsolóbb, mint az az 50 tonnás monstrum, amely tegnap este sasszézott le az M5-ön. Ezekre úgysem lehet felkészülni, vagy bírja az ember gyomra, vagy nem. Szívem szerint azt mondanám, Zsír büntessen be egy duplát az első fél órában, aztán 15 kommenttel szenderegjük át az estét, de hát mikor lesz ebből bármi is. Hajtás után rövid felvezetés.

Lebegő kőművesek

Na, akkor adjunk neki egy gyorsat! Nyilván mindenkinek hiányzik ez a hétközi, főleg ennyi sérüléssel. Mindegy, le kell tolni, ugyanúgy jár érte a tre puntika. Házunk táján olyan túl sok hír nincs, ha azt nem vesszük, hogy Theo hivatalosan is felépült a tyé variánsból, ott lesz a padon, Stef be fogja dobni, remélhetőleg nem 0-2-nél tüzet oltani a 30. percben. Sőt, Keszi is visszatér, egyenesen a kezdőbe, de hogy vele mi a bánat volt, hát, a franc se tudja már számon tartani ezeket. Egyébként meg semmi extra, in Tatarozó Sándor we trust, minimum hármat rúgni kell ma is, gyerekek. Szóval, Sankó előtt Roma Zsuzsi. Dávidka átballag a bal szélre vadóckodni, a helyén Anulu porolhat fel s alá. A középpálya Tonhal-Keszi, előttük Széle és Rafaelló, tízesben ismét Radó boldogtalankodhat. Zsír meg centerben mutasson már valamit, azt a kutya istenit mostmár! A padról megmentőként beszállhat Ibra, Kastély, de akár Mirinda is. Ne erőltessük annyira.

Az ellenfél Juric-csapat, ismerjük és nem túlságosan szívleljük ezt a típust. Szinyó már belengette a kezét szombat este, itt akkor most a másik jugó, hátha majd neki összejön, gondolja. Agresszív, masszív, levegőben erős, kontrázós, az elejét megnyomós. Ezek szerintem nélkülözhetetlen kellékek most nekünk kedd estére. Legutóbb mondjuk gurítottunk nekik egy hetest, ez ma is összejöhet, de akkor 4 kapott alatt se állunk meg, az fix. Tenisz vagy vízilabda, ez a ma este nagy kérdése.

Mindegy, a lényeg, hogy mocskoljuk be valahogy az újabb wint az ellenőrzőnkbe. 

Tipp: Milan 7-5 Torino (ZsírZsírZsír, Dávidka, 3 Belotti öngól)

Gyertek majd, kelleni fog a szokásos kiforzázás!!