csirkopasek összes bejegyzése

Búcsúposzt

Kösz mindenkinek az elmúlt tizenkét évet. Atomkirály utazás volt!

Már érlelődött egy ideje. Egyre nehezebben ment. Aztán Maldini kivágása volt az utolsó csepp a pohárban. Vagy inkább vödör víz.

Még pont jókor kezdtünk 2010-ben, bajnoki címmel nyitottunk. Hogy utána jöjjön a lassú, de biztos lepusztulás. Közben elképesztő játékosok, változó vezetőség és a lecsúszás. Aztán Maldini visszatért és egy olyan keretet épített fel, hogy bajnoki cím, Bl-elődöntő és négy abszolút elit spíler a keretben. A lelkesedés valamelyest visszatért. A tavaszt sem éltem meg olyan gyászosan, a Bl-menetelés nagyon felhúzta.

Nem akartam első felindulásból felborítani az asztalt, de azóta sem lett jobb. Egyszerűen nem érzem, hogy mitől lenne ez az én csapatom, mármint a megszokás hatalmán túl. Elveszett, vagy csak eltörött valami. Nincs kedvem, energiám végig nézni a következő évek irgalmatlan mélyrepülését.

Még így is szerencsés vagyok, mert a bloggal tizenkét évem elszelelt, de havi kétszáz kommentre rendszeresen telt. Kösz mindenkinek, aki olvasott, kommentelt!

A blog természetesen nem áll le, Krasnaja és Harkness vigyázó tekintete a biztosíték.

Kösz még egyszer mindenkinek!!!

Csirko Pasek

°37 Giornata: Juve-Milan – Egy talán még annál is szellemesebb meccs

Csellel, gánccsal, mind nem elég,

a negyedik te magad légy!

Akkor el is érkeztünk a szezon utolsó idegenbeli meccshez, egyúttal az utolsó derbijéhez. A negyedik hely egészen közelinek tűnik, de teljesen biztosak csak augusztusban lehetünk. Ha és amennyiben.

Az biztos, hogy van miért tepernünk. A negyedik helyen túl a lelki békének is jót tenne egy juverés így a szezon végére. Itt már értelemszerűen nincs hova spórolni, szóval jöhet a Maestro szerinti legerősebb. Talán a Thiaw-Kjaer és a Saelemaekers-Messias lehet kérdés.

A túloldalon minden bizonnyal hatalmas a feszültség, meglátjuk, hogy ebből mi sül ki. Mindenesetre Theo már nagyon várja a meccset, lesz itt látvány bőven. A Forza legyen veletek!

Talán kezdő: Maignan, Calabria, Thiaw, Tomori, Theo, Tonali, Krunic, Saelemaekers, Diaz, Leao, Giroud

Tipp: Juve-Milan 0-4 (Théo, Bernard, François, Hernandez)

°36 Giornata: Milan-Sampdoria 5-1 – Megmosolyogtató ötös

Derűre ború, borúra derű,

Giroudra Brahim, gyomorke serű.

A szezon végéhez érve nem csak a türelem, de a meccsek száma is csökken. S mivel a tét nem kevés, kedvem sem setét. Ennek megfelelően egész jól szórakoztam szombaton, szinte számolatlanul szakajtottuk a gólt. Akkor is, ha nbkettő keleti csoport. Még Quagliarella se fájt. Hol Giroud mesterhármas van, ott Giroud mesterhármas van. Leao pedig továbbra is Leao.

Ami még ennél is szellemesebb lehet, hogy a hétvégen egy nagyon mérges Juve ellen megyünk. Abból még egészen klasszikus röhögés is kisülhet. A végén pedig egy kiesés ellen küzdő Verona biztosíthat minket, hogy a sorozat utolsó epizódja méltó az egész évad hullámvasutazásához.

Bajnokok Ligája: Inter-Milan – Feltargia

Letargia lett itt úrrá,

sebaj lejjebb is van, hurrá!

A mindenszar érzést valahol értem. De közben ott a kérdés, mennyire reális ettől a kerettől azt várni, hogy a bajnokságban és a Bl-ben is feszítünk. Erre az elődöntőzésre is tizenhat évet kellett várni, a következő nem tudom mikor esedékes, de nem hiszem, hogy hamarosan. Szóval ennyi jutott, pár év múlva pedig ez lesz az a szezon, amit visszasírunk Giampaolo Juniorral vagy Brocchi öccsével a padon. Addig legalább van még egy Bl-elődöntő.

Tipp: Inter-Milan 0-3 (tüzijáték, füstbomba, petárda)

°35 Giornata: Spezia-Milan – Zsenge

Zsenge harang, zsenge kezdő,

Pár nap választ el csak keddtő’

Mindeközben együttérzek mindenkivel, aki szarul éli meg ezt a szezont. Mondjuk én tizenhat éve nem láttam Milanos Bl-elődöntőt, szóval nekem még így is bőven rendben van. Pláne, hogy meglepődnék, ha megint összejönne a közeljövőben, így megy ez.

Tipp: Spezia-Milan 0-1 (Maignan)

°31 Giornata: Milan-Lecce – Folytatás következik

A Bl-továbbjutás után a Lecce ellen folytatjuk. Reméljük a lelkesedés kitart.

A sorsolásunk elég szélsőséges, játszunk három közvetlen riválissal, a maradék öt meccs pedig az utolsó öt ellen. Kezdésnek érkezik a Lecce, akik az elmúlt hat meccsen egy pontot szereztek. Láttunk mar ilyen helyzetben kellemetlenséget, de talán a mai nem ilyen lesz.

A kezdőben túl nagy változást nem várok, az eltiltott Calabria helyett jó eséllyel Kalulut. Egyébként Maignan varázsol, Kjaer-Tomori radíroz, Theo megszalad, Tonali elosztja, Krunic előrelátja, Diaz megoldja, Bennacer lekészíti, Leao csodát tesz, Giroud befejezi, Pioli megtapsolja, mi pedig egy kellemes vasárnap esti szórakozással lehetünk gazdagabbak. Jó szórakozást!

Talán kezdő: Maignan, Kalulu, Kjaer, Tomori, Theo, Tonali, Krunic, Diaz, Bennacer, Leao, Giroud

Tipp: Milan-Lecce 3-0 (Giroud, Giroud, Giroud)

Bajnokok ligája: Napoli-Milan 1-1 – 16 év

Után ismét Bl-elődöntő. 20 év után pedig Madonnina is egyben. Fantastico!

Ahogy a beharangban Harkness felvezette, az egy gólos előnnyel nagyon szigorú visszavágóra volt kilátás. A Napoli jött is, mint a meszes, próbálkoztak is lelkesen, de vagy a védelem, vagy ha ők nem, a szerintem már tényleg a világ legjobb kapusa Magic Mike megoldotta. Egyszerűen valami egészen elképesztő. Az, hogy lábbal mennyire jó és ez mennyit ad hozzá a játékhoz, már az érkezésekor várható volt. De közben olyan reflexei vannak, úgy olvassa a játékot, annyira ruganyos, úgy irányítja a védelmet, hogy azt öröm nézni.

Aztán jött Giroud, de a gól nem nagyon, a tizenegyes után is volt egy óriási kimaradt ziccere. Még szerencse, hogy Leao annyira jó arc, hogy kiosztotta a szezon asszisztját. Fejedelmi.

A második félidőben tovább próbálkozott a Napoli, de ez továbbra is mezőnyfölényt és pár félhelyzeten kívül inkább optimista kísérleteket jelentett. Nem csak Osimhenen volt Tomori és Kjaer, de Krunic folyamatosan rázárt Kvarára, így Calabriával karöltve őt is duplázni tudtuk. Krunic valami egészen kegyetlenül meghajtotta, érti is a játékot, nem is ügyetlen, lassan ott vagyok, hogy nem csak rendben van, hanem igen jó is. Az egész védelem nagyon adta, Theo is fegyelmezett volt és ritkábban ment fel, a négy kieséses Bl-meccsen egy kapott gól egészen parádé.

Bennacer ismét a régi volt egy régi-új poszton, ő is elképesztően odatette magát, védekezésben-támadásban, télen-nyáron, így hát őt is celebrálom. Tonali pedig csak szokás szerint küldte egészen mesterien. Igen, ki merem mondani: Tonali nagyobb, mint Nagy Sándor. Diaz most nem lőtt gólt, vagy osztott gólpasszt, de rendesen meghajtotta. Korrekt. Helyettese Messias is hasonlóképpen cselekedett, köszönet neki is. Széles is megszaladt párszor az alatt a tíz perc alatt.

Originek úgy hallottam szülinapja volt.

Mély volt az év eleji hullámvölgy, de ezt most nagyon összerakta Pioli. Grande. Maestro.

Május közepén jöhet a Madonnina húsz év után. Idegenben lőtt gól ugyan már nem számol, de így is hatalmas lesz.

Na, akkor még egyszer, Bl-elődöntő, megint, ismét, király!

°29 Giornata: Milan-Empoli 0-0 – Nempoli

Nem nyert. Nem lőttünk gólt se. Nemhiába kettős ez a szezon.

Nem volt túl sok spiritusz a csapatban, talán a rotálás miatt, talán annak ellenére.

Nem sok kreativitás volt a pályán, természetesen a dizájner mezt leszámítva.

Nem szereztünk sok pontot otthon, de még így is többet, mint gólt.

Nem ez a meccs a legfontosabb a szezonban és ahogy a kommentekben is írva vagyon, a következő Bl kalapozásra mindegy, hogy második, harmadik vagy negyedik helyen végzünk.

Nem találtuk meg Giroud pótlását továbbra sem, Origi eddig sem tűnt úgy, mint aki szeretne focizni, ezen a meccsen meg aztán pláne.

Nem feledhetjük, szerdán Bl, velünk, bármily meglepő is.

Nem újdonság, de ha a Bl-ben mutatnánk meg, hogy mi az a dns, egy döntővel ez a szezon még nem csak menthető, de sikeres is lehetne.

Nem túl fényes ez az év eddig, de bő egy héten belül akár még sokkal vidámabban is kinézhet.