inter címkével jelölt bejegyzések

A tényleg fontos derby # Milan v Inter

Urak, szegény Astori halála miatt ma este fél hétkor pótoljuk a Madonninát. Az előjelek nem rosszak, a tét pedig nem csekély. Annyi csak, marad-e tétjük a hátrelévő bajnokiknak májusig. A BL-kvalifikáció messzinek tűnik, mínusz nyolcról nincs már hova hibázni. És ha az jön szembe, akit meg kéne előzni a végén, hát, akkor irgalmatlanul oda kell csapni. Ez sport (talán még), itt célok kellenek, amikért küzdeni lehet. És ez egy nagyon világos célkitűzés. Sajnos nem csak sport, hanem üzlet is, és nem áll úgy a klub szénája, hogy ne üssön, ha nem tudunk majd sorba állni a kasszához. Persze ettől még ugyanúgy beleállhatunk a földbe, de ha optimisták vagyunk, akkor reménykedhetünk abban, hogy egy idei 4. hely irányba tudná lökni ezt a projektet. Hajtás után rövid felvezetés.

 

Piros és kék

Continue reading

Ahogy szoktuk # Inter 3-2 Milan

Drága Urak, két nappal a nagy meccs után indulatok még azért vannak, kizárólag azért, mert még mindig nem tudtam helyre tenni, hogy pont ezzel a mocskos kis pondrót kellett nekünk letripláztatni. DUHHHH!!! Ez még akkor is sok lett volna, ha NÉGYET rúgunk, nemhogy KET-TŐT, menjen rajta keresztül vagy 3 lovaskocsi (rajta két falu népe)! Na. Szóval egyrészt, másodsorban, harmadrészt a büdös kurva picsába már, egyébként meg, szervusztok, ez tényleg egy óriási szopás egyelőre, csókolom kis kezét mindenkinek. Szóval igen, szopó van, és még maradni is fog egy darabig. Nem tudom, hogy mikor lesz jobb, de egyszer biztos. Gyertek, nemzetikonzultáljunk, a faszomat már. Continue reading

Whatever # Inter 2-2 Milan

Már elkönyvelhettük a vereséget, amikor a sokszor káromolt Zapi a gólvonal mögé jutatta a labdát, egálra hozva ezzel egy olyan meccset, amelyet jól kezdtünk, aztán beleszürkültünk, majd kaptunk gyorsan kettőt, hogy érezzük, hol a helyünk. 0-2 után ha fogatlanul is, de mentünk előre, próbálkoztunk, amennyire csak tudtunk, össze is jött a szépítés a hajrában, a 2-2 azonban messze volt nagyon, de a rigó nagyon akkurátusan számon tartotta a bedobásokkal elcsaklizott másodperceket, és egészen a 97. percig engedte a métát, jött Zap, ott is a pont! (A Robentus ellen pont ezt szívtuk be mi is, ezért nem kell a sípmesterekkel olyan sokat foglalkozni, láthatjátok.) Remélem, mindenkinek kellemesen telik a húsvétja, hosszú hétvégéje, az biztos, hogy ez a kései pontszerzés mindegyikünknek jól esett, ugye? Hajtás után rövid összegzés.

Eksztázis a legvégén

Continue reading

°13 Giornata: Milan-Inter 2-2 – Döntelennel felérő döntetlen

Ha kicsit megkésve is, de érkezik a derbi-értékelő. Még szerencse, hogy nincs hétközi európai elfoglaltságunk. Fain meccs volt, Suso-duplával, döntetlennel, telt házzal, speckó Silvio-koreóval. Szóval röviden sok minden rendben volt, a továbbiakban erről bővebben, és egy kicsit arról is, mi nem klappolt annyira.

milan_inter_2016_after

acmilan.com

Continue reading

Éjszaka egy gránátmezőn // Milan-Inter

Ennyire talán nem drámai a helyzet, de azért extra röviden megfogalmazva a derbi előtti gondolatmenetet: gyakorlatilag fogalmunk sincs, hogy mi sülhet ki ebből, függetlenül attól, hogy merre lépünk. Romagnoli kiesése alapvetően befolyásol mindent, és ezen kívül is van még tényező, ami olyan bizonytalanná tesz bennünket, mint egy józan szűzlány az akció előtt. /Pálka kolléga szavai./

 >

Continue reading

Az optimizmus nem pálya // Milan-Inter

keep_calm_ac_milan

Valamennyivel esélyesebbnek írt bennünket a TippMix szombat reggel, de valahogy nagyon nincs az az érzésem, hogy ez valóban is így lenne. Nem csak a közhely miatt, mi szerint egy derbin gyakorlatilag semmi sem számít az előzmények tekintetében, de a vasárnapi meccsen jóval inkább a nyomás elkerülése a cél, mintsem a három pont megszerzése. Continue reading

Jack fieldgoaljával nyertünk // Inter-Milan 1-0

balotelli_mezdobas

Egy derbinél persze nem sok minden számít a végeredményen kívül, de most számunkra talán tényleg nem az eredményjelző tábla lehet a legfontosabb a vasárnap esti után. Mihajlovics tényleg tudott kezdeni valamit a csapattal, ennek a meccsnek pedig nem szabad a mélybe taszítania senkit – ugyanúgy, ahogy fordítva sem kellett volna az egekbe emelnie. Continue reading

Szinyó! Rajtad a világ szeme!!!

A Pippo idejéből maradt  erjedt moslékot már bekanalaztuk, elég volt! Kérjük, követeljük az új fogást! Az alapanyagok ugyan nem sokban változtak, a szakács viszont friss, mutassa hát meg, hogy mit tud! Az első két forduló megmutatta, hogy valamit ki kell találni. Láttuk, hogy ott tartunk, ahol a part szakad. Ezt a legőszintébben maga Szinyó ismerte be. Volt rá három hét. Három hét nem a világ, ahhoz azonban elégnek kell lennie, hogy lássuk, van-e még idén kiút a fostengerből, avagy nyomunk egy szaftos remake-et. Igenis, látni akarom holnap, hogy ugyan nem vagyunk makulátlanok, vannak még bajaink, de Szinyó elindult egy úton, vannak válaszai, képes futballt előcsiholni ebből a hervatag bagázsból. Aztán lehet, hogy a pesszimistáknak lesz igaza, és bebizonyosodik, hogy Krisztus is csak vízen tudott járni, nem szartengeren, mit akar akkor egy Szinyó, alias Miha, alias Traktoros, alias Cigány, alias Barbika, alias Borovói Bombázó, alias Barbika, alias Kamionos.

Most a volt Tanítvány oktatja a Mestert

Continue reading

A rövid élet titka

Bajtársak, az élet úgy hozta, hogy ezt a posztot is én írom. Meccs után összefoglaló kell, hogy következzék,  és mert mi vagyunk a világ legprofibb amatőr szerkesztősége, ez most sem lehet másként. Mivel azonban  volt szerencsém már a meccs előtt elmondani mindent, amit most akarnék, szabadjon most elszakadnom a szorosan vett témától. Mivel a vonaton zötykölődve pötyögöm be a posztot, képek nem lesznek, vizuális típusok nyugodtan üssenek fel egy Playboyt hajtás után.  Continue reading