Filippo Inzaghi első derbijére kerül sor majd vasárnap – edzőként. Pippo a Madonnina góllövőlistáján nem áll előkelő helyen, négyszer kotorta be a bogyót, viszont amikor gólt lőtt, mindig nyertünk. Az ezáltal bennünk felmerülő kérdést inkább nem írjuk le. Viszont megmutatjuk mindezeket képkockák sorozatában.
Amikor Abbiatinak még volt haja… Időrendben haladunk, 2001. október 21-én járunk, a Milan a nyáron nem kis lépéseket hajtott végre, a klubhoz érkezett Fatih Terim edző Rui Costával, Ümit Davalával és Filippo Inzaghival erősíti meg a keretet. A csapat nem kezdi rosszul az évet, bár Bresciában csak 2-2-s döntetlen jut nyitányként Terimnek, utána 5-2-re veri Terim előző klubját, a Fiorentinát, nyerni tud Udinében, viszont 3-1-s zakó jön Perugiában, és két 1-1-s döntetlen az Atalanta és a Venezia ellen. Az Inter veretlenül érkezik a nyolcadik fordulóba, Cúper nagyon elkapta a rajtot a kuzinoknál. A szezon végén egyébként a Milan egy ponttal megelőzi a Chievót, és így befut negyediknek, éppen az Inter mögé, 14 pontos hátrányban – Terimet pedig két forduló múlva, a Torino elleni idegenbeli vereség másnapján elküldik, Carlo Ancelotti váltja a törököt. Inzaghi szerzi a Milan harmadik gólját, akit ezt követően rögtön lecserél Terim, góllal debütál első Madonnináján Pippo, a bajnokságban 10 góllal zár. Ezzel hátrányból tud 4-2-re nyerni a csapat, az akkor pályára lépett gárda:
Abbiati – Costacurta, Laursen, Maldini, Serginho – Gattuso, Albertini (Contra 46′), Kaladze – Rui Costa (Brocchi 80′) – Shevchenko, Inzaghi (Donati 67′).
Egy szezonnal később, 2003 áprilisában köszönt be újra az Internek Inzaghi. Ancelotti maradt a csapatnál, aki a nyáron megkapja Nestát és Seedorfot, többek között. Meg Tomassont, hogy Rivaldóról ne is szóljunk. Az első meccsen Serginho góljával nyerünk 1-0-ra, áprilisban az Inter a pályaválasztó. Öt nappal vagyunk az Ajax elleni BL-negyeddöntő odavágója után, 0-0-t hoztunk, (meg héttel az egy évvel korábban még az Intert erősítő Adriano-találattal elbukott pármai bajnoki után) a bajnoki cím valószínűleg nem lesz meg (mint ahogy nem is lett), ellenben az emlékezetes hollandok elleni visszavágót követően az Inter testén jutunk a döntőbe, ahol Carlo a Juventus ellen tizenegyesekkel behúzza a BL-t. Visszakanyarodva a derbihez, ismét egy gól születik a meccsen,akárcsak novemberben (azt a meccset szinte a mostanihoz képest napra pontosan 12 éve, 2002 november 23-án játszották), ezzel pedig Inzaghi eldönti a derbit, a szezon végén az Inter mögött végzünk, de azért egy BL-győzelem mellé becsúszik a kupagyőzelem is (Inzaghi a Roma elleni hazai visszavágón a 92. percben alakítja ki a 2-2-s döntetlent), szóval boldogabbak bőven mi lehettünk, nem csak a két derbi-siker miatt.
A pályára lépettek:
Dida – Simic, Nesta, Maldini (Laursen 53′), Costacurta – Gattuso, Rui Costa, Ambrosini, Serginho (Brocchi 72′) – Shevchenko, Inzaghi (Rivaldo 81′).
(Sajnos innen nem leltem normális összefoglalót)
Nem kellett sokat várni a következő Inzaghi-gólra a derbiken, csak 2003 októberéig ugrunk. A nyáron jött Kaká, Borriello és Cafú például, az Internél még Cóper az edző. Elég korán, az ötödik fordulóban, október ötödikén rendezik a Madonninát, amelyre mindkét csapat veretlenül érkezik, bár az Inter nem tudott gólt lőni sem az Udinesének, sem a Sampnak az előző két meccsen. Inzaghi nyitja a gólok sorát, 3-1-re nyerünk, a szezon pedig scudettóval végződik, mindössze két vereséggel a campionatóban (Udinese otthon és Reggina idegenben, már bajnokként), Pippo viszont az egyik leggyatrább szezonját zárja, köszönhetően a sérüléseknek, csupán három gólig jut.
A pályára lépettek:
Dida – Cafu, Nesta, Maldini, Pancaro (Costacurta 67’) – Gattuso, Pirlo, Seedorf (Ambrosini 75’)– Kaká – Shevchenko, Inzaghi (Serginho 84’).
Egy Inzaghi-gól prototípusa
Elérkeztünk történetünk utolsó állomásához, most egy nagyobb pauza következett, egészen 2008 májusáig kell repülnünk. Továbbra is Carlo ül a padon, de már nem füstölöghet úgy, mint korábban. A nyáron a keretünkben volt Astori, Matri és Antonini is, végül persze mind a három távozott, Ricardo Oliveirával egyetemben. Három fordulóval a vége előtt az Inter a bajnoki címért, a Milan a BL-indulásért kapart, így elég komoly derbi jött május negyedikén. Az Internél a padon egy bizonyos Roberto Mancini ült, és szórhatta a káromkodásokat az 51. percben, ezen a meccsen egyébként pályára lépett az Interben Mario Balotelli is. Pippo újra tíz fölé jut a szezon végén, de a BL nem lesz meg. Az akkor pályára lépettek:
Kalac – Bonera, Nesta, Kaladze, Favalli (Jankulovski 42’) – Gattuso (Brocchi 67’), Pirlo, Ambrosini – Seedorf, Kaká – Inzaghi (Pato 77’).