De nem is kutyagumi. Küzdelmes mérkőzés volt, végignézni mindenképp, bele is szunyáltam, ahogy azt kell. De ne szépelegjünk, hogy most voltunk először kuplerájban, nem volt ez cefetebb, mint bármelyik random szemkifolyatós meccsünk az elmúlt évekből, hogy a Sarri papa féle merényletről ne is beszéljünk. És még ki sem kaptunk, ugye?! Sikeresen összeguberáltunk magunknak 20 pontot így november elejére, legutóbb bajnoki címvédőként volt ennél többünk a szezon ezen szakaszában, semmi okunk nincs rá, hogy intenzívebben rinyáljunk, mint ahogyan egyébként szoktunk. Való igaz, három jutifali után belefért most ez a csontkemény szalonnabőrke, azok meg, akik bármiféle feltámadást vizionáltak, remélem faszagyerekek voltak, és elmentek szépen a vasárnap délelőtti istentiszteletre. Hajtás után felületesen megvakargatjuk a dolgokat, aztán megyünk szünetre.

Na, akkor. Sok elemeznivaló nincs ezen a szétfagyott, folyós kelkáposztahalmon, de azért essék róla néhány szó. Szinyó, a Róka Rudi-mellényes mesterszakács egy szenzációs 4-3-3-at álmodott meg erre az estére. Gondolati síkon elég sekélyes volt ez az elképzelés, nagyjából arra bazíroztunk, hogy Niang vagy Cerci meghúzza a szélen, és akkor lesz valami, vagy Baccának leesik valami középen, csak úgy Isten áldásából. Esetleg egy szöglet. Vagy egy szabadrúgás. Random kamutizi. Kiskutya fasza. Tök mindegy. Hát, ez olyan is lett. Persze ilyenkor el lehet sütni, hogy de hát nem volt Bonaventura, meg az egyesek által ún. biztató jeleket mutató Bertolacci, de végtelenül közhelyes ez, mindig azt hiányolja a nép, aki épp nem játszott, slussz. Aztán később Szinyó meghúzta a szokásost, hogy nyugodtan levehet valakit a zéró középpályánkról, és epszilon áldozatért cserébe beküldte Luiz Adrianót, aztán a végére whatever alapon még Hondát is, aki biztos nem érti, hogy miért nem játszik. Nos, így lőttünk mi tegnap este nulla gólt.

De nem is kaptunk egyet sem! Ebben nem kis része van Grande Giggónak, aki már a második clean sheetjét hozta le negyedik meccsén. Vagy egyet kap a srác, vagy egyet se. Lopezzel egy vagy kettő volt a menü. Jobb ez így? Határozottan. Közelebb jártak a bergamóiak a gólhoz, több helyzetet is ki tudtak alakítani balfácán labdakihozatalainkból, és bár a kapu előtt már nem voltak elég élesek, azért pancser Mexes lábában így is benne maradt egy assziszt. (A félidőben lekapott, szánalmasan gyenge De Sciglio helyére betett labdákat meg hagyjuk is.) Summa summárum, Donna srácnak jár a pacsi, ha csak annyit nyújt, mint a játszópajtásai, akkor négy éven belül harmadszor égtünk volna le a lombard derbyn otthon. 16 évesen erőssége a csapatnak. Bravo!

Bellinit, kedves öreg barátunkat nagyon tiszteljük, örömmel láttuk újra. Ő még akkor kezdett el futballozni, amikor nagy emberek nagy játéka volt ez a párosítás. Egy sapkás Taibi,  fű alatt besurranó Rivaldo-dugó, egy klasszikus Tomasson-pippózás, egy mocskosan penge gól után nem ünneplő Sala, egy vérző Nesta,  egy üvöltő Rui Costa-ziccer és egy zsebre dugott kézzel eloldalgó Ancelotti a kattintás jutalma. És van még benne egy bonus track Pirlótól is, nem utolsó sorban.

Most szépen elpályázunk jól megérdemelt szabadságunkra, szerencsére a pótselikről nem kell írjunk. Bassza meg, pont most nagyon jól jött volna egy tri punti ajiba, mert akkor jól felcsavarhatták volna a hangszórót Fester bácsiék a Juve-meccs előtt. Két hétig, basszus, két hétig átmenthettük volna ezt az ún. feltámadást. Két hétig verhettük volna a nyálunkat erre az eltespedt, vánnyatag, csoffadék Juventusra. Persze még így is lehet valami belőle, ha nem nyernek Empoliban. A sittesek. Mert annál nagyobb szegénységi bizonyítványt nem kaphattak volna, hogy akárhogy vergődhettek, akkor is mögöttünk maradtok, ti vegetáló állatok. De mondom, még összejöhet. Igyatok sok forralt bort! Csók, puszi, pá!