A buli folytatódik // Milan-Bologna

Szóval az elmúlt heti parádék után, mint a kiütés előtt álló bokszoló, még felállunk a padlóról, és ténfergünk valamerre, és bízunk benne, hogy céltalan horgaink majd valahogy beakadnak, miközben egyetlen egyenesbe sem nézünk bele. A legnagyobb baj, hogy ez teljesen esetleges forgatókönyv alapján fog zajlani, szóval lesz ami lesz alapon kifutunk, és a kilencven perc letelte után sem leszünk egy dekával sem okosabbak Brocchit és semmi mást sem illetően. Vagyis a legfontosabbat illetően biztos nem a San Siróban lezajlott meccs fog dönteni.

Rosszmájúan még hozzátehetném, hogy ha a kínaiak leülnek ma megnézni a meccset, baromira meglepődnénk, ha tetszene nekik mindaz, amit látni fognak. Egy ilyen Bolognának, amelyik kvázi már bent maradt, egy milánói látogatás lehet a legjobb, ami történhet, hiszen abszolút teher nélkül játszhatnak, ha kikapnak, akkor sem fog történni semmi – ahogy minket sem fog elindítani felfelé az sem, ha 4-0-ra verjük a Bolognát. Ha valakinek mindezek ellenére még mindig maradt motivációja ma estére, akkor továbbra is eljátszhat azzal a gondolattal, hogy jó lesz-e nekünk,ha megelőzzük a Sassuolót a bajnokságban – közben azért még figyeljünk a Lazióra – pluszban tegyük hozzá, hogy állítólag már lefixáltunk egy barátságost az EL-selejtező napjára a Bayern Münchennel, szóval nem úgy tűnik, hogy mi annyira akarnánk játszani a kazah harmadikkal július elején-közepén.

A futball azonban másodlagossá vált jelenleg: egyrészt, mert nagyon rég is játszottuk, másrészt pedig azért, mert egyre inkább a napirenden van a tulajváltás, ami azért nem minden hetes esemény. Silvio biztos kézben akarja látni a klubot, miközben az Alibabát is a tulajdonában birtokló Jack Ma fémjelezte csoport egyre türelmetlenebb. Berlusconi garanciát kért, egyre többen bólintanának, és jelen helyzetből nagyon valószínűtlen, hogy ne legyen semmi az üzletből. Az világos, hogy az eredeti koncepció, miszerint valakinek illedelmesen megköszönjük azt a cirka 4-5-600 millió eurót, amit volt kedves ideadni, majd Berlusconi dirigál továbbra is, megdöglött, szóval itt eredendően a takarítótól kezdve mindenki új lesz, ha sikerül megegyezni. Addig meg maradnak nekünk ilyen izgalmak, mint ami ma vár ránk a Bologna ellen – a monokli már ott van a szemünk alatt, kérdés, hogy lesz-e egyvalaki, aki pont akkor tud majd eltalálni minket, ami földre visz, és persze ezt követően fel tudunk-e majd állni mondjuk a Juventus elleni kupadöntőre.