Sanszok, egészen közel // Milan-Torino

Beindul a pörgés ár így január elején-közepén: a Cagliari elleni fényes sportsikert követően csütörtökön már rögtön rá is melegítünk a hétfői bajnokira, méghozzá ugyanazok ellen. Hogy mennyire lesz felhozó meccs, azt nem tudni, de legalább gyakorolhatunk egyet a kupában.

Négy napon belül kétszer toljuk Szinisa Mihajlovics bagázsa ellen: csütörtökön előbb a kupában jön a Torino, majd hétfőn mi megyünk hozzájuk. Ha már összesítésben el kell esnünk, akkor legyen inkább a mai az, ahol hátrányba kerülünk – mindezzel együtt sem kívánhatjuk a kiesést persze, de egy bajnoki megingás talán többe kerülne, mint az, hogy nem vergődünk tovább a Coppában. Hogy aztán majd mennyire is fog ez látszani a pályán, az lesz az igazán nagy kérdés: hagyományosan nem szoktunk túlzottan ráfeszülni a kupára, és idén azt a szívességet sem tudta elintézni Galliani a Ligában, hogy csak a döntőben találkozzunk a Juvéval, ugyanis ennek a párharcnak a győztese meccselhet majd a népszerűtlenebb torinói csapattal, mert ugye tudjuk, hogy nekik mindenütt kevesebben szurkolnak. Előzetesen annyi borítékolható, hogy Montella jóval többet fog rotálni, mint elődje: így a kezdőben találhatja magát Calabria, Gomez és Sosa is, utóbbinak gyakorlatilag utolsó esélyt jósolnak, ha ma sem villant valamit, akkor utoljára be kell vásárolnia a Gucciban, mert egy darabig nem fog vásárolgatni Milánóban. A túloldalt Castan meg Falque fog hiányozni: a leselejtezett római szélsőkre építő gárdából ugyanakkor Belotti képes megkavarni a mienknél talán egy polccal komolyabb védelmet is.

A továbbjutáson kívül azért egy dolgot mindenképp jó lenne elérni: legyen bármennyire is nehéz meccs, de egy kicsit feloldottabb, kötetlenebb játék talán jót tenne a lelkeknek, túlságosan rágörcsöltünk mostanában a futballra, megvan a Szuper Kupa, behúztuk az első bajnokit, szóval le lehetne egy csöppet ereszteni, ebben talán Calabria mentalitása segíthet egy keveset. Kucka várható kezdetését mondjuk nem biztos, hogy kockáztatni kellene, igaz, minden bizonnyal a ház kedvenc kiskutyája, Poli állhatna ott, mint további opció. Reméljük, sikerül kizárni minden külső elemet és viszonylagos nyomás nélkül futballozunk egy jót – valami ilyesminek kellene lennie a kupameccs értelmének.

MILAN (4-3-3): Donnarumma; Calabria, Paletta, Gomez, De Sciglio; Kucka, Sosa, Bertolacci; Suso, Lapadula, Bonaventura.