Sárga csikó, csengő rajta # Milan v Kijev

Ahogyan szépen lassan kitavaszodott, úgy hagytuk magunk mögött az egyre problémásabbá váló rossz formánkat, és ha nem is egyről a kettőre, de csak összekapták magukat a srácok, és már egy hónap is elmúlt utolsó vereségünk óta. A Chievo ellen még soha az életben nem kaptunk ki a Serie A-ban, sőt mi több, Vince is felettük aratta edzőként legtöbb győzelmét. Kár lenne megtörni ezeket a szép tendenciákat. Reméljük, a játékosok is így gondolják, és odateszik magukat alaposan, mert nem számíthatunk könnyű menetre a csontfaragók ellen. Bár ki tudja, lassan ott is elindul a tippmixidény, én lehet, hogy megtennék egy félidei V, a vége H kombinációt, biztosan jól fizetne. Hajtás után rövid felvezetés.

 Biztató hírek érkeztek a sérültek állapotáról, Romagnoli akár már kezdhet is ma este (a Gazzetta szerint fog is), De Sciglio szintén ott lehet a legelejétől egyhónapos kihagyás után, Calabria pedig ott lesz a padon. Sőt, egészen hihetetlen, de ha minden igaz, akkor bizony Montolivo is a keret tagja lehet néhány héten belül. Cserébe nem lesz Iggy, aki meg tényleg nagyon kéne, Jack, na ő meg nagyon nem lesz. Hát, így állunk. A Chievóban persze nincsen sérült, mert ők még a kandelábert is szétrúgják, nemhogy egy A ligás focistát. A nagy öreg Malter is ott lesz a kezdőjükben, majd nem ártana figyelni, hogy ne csináljunk neki szabadot 22-ről.

Az elcseszett téli hónapok bizony alaposan rányomták a bélyegüket a tabellán elfoglalt helyezésünkre, így hiába hoztunk több meccset is mostanában, megmaradtunk a hetes szám szentségében. Ez egyébként egyszerűen üvölt a posztért, na majd egyszer. Hát ez van, én mondjuk ősszel el nem tudtam volna képzelni, hogy a kuzinok elénk fognak kerülni, de hát Pioli mester egészen katonásan összekapta őket, örüljenek neki. A Lazio is szépen menetel Pippo Jr vezérletével, olvasom egykét helyen, hogy milyen sok tizit kapnak, hát gyerekek azért ilyesmivel én nem égetném magunkat, azért az még mindig igaz, hogy van az északi nagy trió, meg a lecsó, óvakodnék bírózni a helyünkben. Az Atalanta meg egy elég durva meglepi, de hát jól dolgoznak arrafelé, nekik a legkönnyebb eredményeket elérni. Úgyhogy jó lenne valahogy előrébb keveredni egy picit a tabellán, de ez nem csak rajtunk múlik. De ha nem sikerül, akkor legalább nem kell majd nagyon nagyon sok posztot írnunk jövőre, úgyhogy rosszul ebből kijönni nem tudunk. 

Térjünk rá akkor a konkrétumokra. A portás természetesen Giggio, akiről szintén kéne már valakinek egy kurva jó posztot írnia. Paletta szinte biztosan ott lesz a tengelyben, a kérdés csak az, hogy Romagnoli rögtön a kezdőbe tér-e vissza, vagy Zapata marad a helyén. Valószínűleg egymást fogják váltani a pályán, aztán meglátjuk. A jobbhátvéd akkor DS lesz, a bal meg a nagyon korrekt kis játékos Vangioni. A középpályán már több variációra mutatkozik lehetőség, ez a most jósolt Sosa-Locatelli-Bertók trió elég madárcsontúnak tűnik nekem így első blikkre, másodikra még jobban, de ám legyen. Ha mégis peckesíteni szeretne Vince, ott van Poli, Kuco és Pasalic is. Elöl viszont biztosan nem lesz nagy varia, a fő ember természetesen Deulofeu, de ott lesz Suso, és hátha Bacca is villan egyet, szívesen írnám, hogy kettőt, de nem merem. Gyula lenne még opció, de hát ő sem mutatott sokat mostanában, Ocampos meg még csak keresi a helyét.

Mindjárt itt a 3/4 9, lehet hangolódni. A csacsik minden körülmény mellett elfektetendő ellenfeleknek számítanak, főleg a San Siróban, ütni kell őket. Legyen egy laza 2-0, amin jól be lehet aludni a nehéz hét után. FORZA MILAN!