Az is sokat elmond az állapotokról, hogy nem fix kettesként tekintünk a Crotone elleni meccsre, de ez egy ilyen idény, aminek mindjárt vége.

Papíron persze számolgathattunk hetekkel ez előtt, hogy az Inter elleni derbi után játszunk az Empoli-Crotone kettőssel, akiket kötelező agyoncsapni, aztán megkaptuk az arcba azt a múlt héten, amit. Kottára ugyanaz várható vasárnap is: egy életéért küzdő csapat otthonában kellene három pontot zsákolni. A kérdés tulajdonképpen két részből tevődik össze. Egyrészt a nyilatkozatokon túl valóban van-e szándék arra, hogy ott legyünk Európában jövőre – azaz kell-e nekünk heti két meccs – vagy rámegyünk egy kicsit a rizikóra, de a lóvé [remélhetőleg] nem fog számítani jövőre [sem], szóval ha így közelítjük meg a dolgot, némileg érthető lenne, ha átengednénk valahogy a Fiorentinának vagy a kuzinoknak a lehetőséget – aztán az már egy külön kérdés, hogy kettejük közül kinél fér bele, hogy foglaltak legyenek a csütörtök esték. A másik nagyjából összefügg az elsővel, ez szigorúan a becsület: sok mindent el lehet fogadni a csapattól, és azt hiszem, reálisan nézve nem is vártunk olyan dolgokat, amiket ne lehetne viszont látni. Viszont egy Empoli elleni hazai zakót követően nem tudom, mennyire férne bele egy pontvesztés a Crotone ellen. Nyilván összességében kell nézni az idényt, de Montella megítélésén is nyomhat ez a két meccs – főképp, hogy jövő héten jön a Roma, utána meg elmegyünk Bergamóba, ahol minden bizonnyal végleg eldőlhet a sorsunk.

Krízisból pedig mostanában jutott elég, nagyon nem hiányzik egy edzőkérdés az idény végére. De Sciglio ugye nem lesz, egyrészt így még nincs csapatkapitányunk holnap délutánra, a többi hely nagyjából borítékolható – miképp a játékunk is. Talán nem meglepő, de jól jönne egy sima siker, kicsit rá lehetne szusszanni a hajrára, már ha lesz tétje.