A hetes szám szentségében # Szar Crotone, szar Roma

Emberek, most ilyen hibrid összefoglaló/beharangozó poszttal jelentkezünk, ha nem gond. De ha az, akkor is. A Crontone ellen mocsoklavináról is lehet és kell is értekezni, a Roma elleni „rangadóról” pedig nyilván kötelező. Van egyfajta lefelé hajló íve az amúgy sem császári meg királyi szezonunknak. Lehet, hogy már nem emlékeztek rá, de sokáig voltunk harmadikak. Aztán lecsúsztunk ezekre a kevésbé patinás helyezésekre. Mostanra pedig akkora lett a nihil, mint mondjuk pontosan egy éve a Brocchi úr regnálása alatt. Most lehet azt mondani, hogy szar Montella nem tud motiválni, szar játékosok nem tudják mit jelent a Milan-mezt viselni stb. stb. stb., kurvaannyát az összesnek (Boldog Anyák Napját, egyébként!) De szerintem inkább arról lehet szó, hogy kurvára nem akarunk odaérni az Erópaliga selejtezőre. Ahogyan tavaly sem. És ahogyan a gyökér kuzinok meg a féreg violák sem, mert már ráuntak ők is. Hajtás után szarozunk még egy keveset az ünnepi hangulat elmélyítéséért.

Láthatólag legatyásodott egy kicsit a blog, de azért tartjuk még magunkat, és írunk. Nem sokat, de nagyon nehéz úgy, hogy mindenkiről üvölt, hogy már a háta közepére kívánja ezt a maradék néhány fordulót. Egyébként meg ott van a bemutatkozó szöveg a jobb felső sarokban, egyszerűen csak igyekszünk megfelelni a saját magunk által támasztott elvárásoknak. A Crotone-meccsről egy mondatban legyen  most nekem elég szólnom, emlékeim szerint ilyet már láttunk kicsi milliót Allegri alatt, Pippo alatt, Szinyó alatt, és már Vince alatt is. Amikor megbánod, hogy nem akármi mást csináltál az elmúlt két órában. Úgyhogy basszák meg, de mindegy igazából.

Nézegettem a híreket, hogy legyen valami, de nem tanáltam sok érdekeset. Petagna 22 millió, Kalinic 45 millió, mi ez már, gyerekek?! Ha holnap azt írják, hogy Torghelle Sándor 100 millió, akkor ki lepődik meg majd?! Remélem, ez full bullshit, és a Csi úrék értik, hogy nem középcsatárt kell idehozni csilliárdokért, hanem tényleg jó focistákat, akik tesznek azért, hogy legyen valami játékunk a mostani nulla helyett. Bár ha a Fassone úr egyéb klubokhoz kötődő munkásságát vizsgáljuk, akkor olyan sok jóra azért nem számíthatunk. No hanem egye, bassza, én nem bánom.

Szóval akkor AS Roma. Az a különbség köztük meg az előző két ellenfél között, hogy ellenünk nyugodtan hozhatjuk, amit tudunk, valószínűleg teszünk egy újabb lépést a hőn áhított 7. hely felé, persze ehhez még a kuzinoknak (Genoában) és a Dózsának (Recska Emiliában) is lehet egy-két szava. De azért nagyon jó meccs lesz, szerintem nézzétek meg. Nálunk ugye a standard hiányzók (Jack, Abate) mellett nem lesz ismét Romagnoli, mint ahogyan Kuco is a soron lévő eltiltását tölti. Ebből következően Giggio előtt a klasszissá érő Zapata-Paletta páros fog takarítani, a két széle pedig a Capitano és Calabria lesznek. Előttük Pasalic lesz a friss erő, Matyiferi meg Jóskapista pedig a rutin és az évek. Jobbről Suso fog firkálni, balról pedig a katalán gyerek lamassziázik. Ékbe a Gyulát mondják, valamiért a Károly mostanában nem kezd, le is szarom, hogy miért. A tippem egy jóféle Raklap-piros.
Jó szurkolást, forza nektek!!!