Címkearchívumok: crotone

°21 Giornata: Milan-Crotone 4-0 – Ibra 500

Ahogy kell. Már megint. El se hiszem, de tényleg ez van. Persze, hogy elvileg papírforma, de így is öröm volt nézni. Nagy játékok, Ibra 500. klub gólja. Nem is akármilyen akció után.

Annyira jó így meccset nézni. Nyugi, játék, sima győzelem. Ibra ismét duplázik. Utána Rebic is. Calhanoglu bejön és tíz percen belül oszt két gólpasszt. Tomori frissen is biztos.

Nehéz alulértékelni, hogy mennyire nagyot megyünk. Megint egy felforgatott tizeneggyel álltunk ki, Meite és Tomori minimális idő után is teljesen használhatóak. Szinte újszerű, de most nincs hétközi meccs, a jövő szombati Spezia elleni előtt szusszanhatunk egyet. Addig is élvezzük, hogy listavezetünk.

°2 Giornata: Crotone-Milan 0-2 – Ezt is behúztuk

Egy újabb győzelem, ezúttal közepes játékkal. Most ennyi kellett, igy is volt elég hiányzónk. Rebic is az lett, de előtte összehozott egy tizenegyest.

Amit Kessie egészen precízen vágott be. A második elején Brahim megszerezte első gólját nálunk, ez pedig pont elég volt. Ha az év meccset nem is a Crotone ellen játszottuk, néhány gondolatra igy is futja.

Király volt, hogy Tonali kezdett, lesz ő még jobb is. Gabbia továbbra is bele tud hibázni, de igy is egész sok meccsen játszik és az egészen combos veretlenségi sorozatot is vele hozzuk. Pacsi neki is, ahogy lesz még jobb ő is. Az is rendben van, hogy Leao visszatért, pláne, hogy Rebic se lesz a válogatott szünetig. És nyilván ő is lesz még jobb. Milyen fiatalos a csapat.

Most még két meccs és jöhet egy kis szünet. Csütörtökön elrepülünk Rióba, aztán vasárnap beszállunk a Spezia Cabrióba.

Egyszer csak véget ért a mókás félszezon # Milan v Crotone

Urak, bizony, már lement a fele ennek is, hálistennek. Sőt, ha ezen túl vagyunk, akkor két hétig békén leszünk, pihenni fog a bolhacirkusz. Hogy eljuthassunk ehhez a csodálatos állapothoz, a zseniális Crotone állja útunkat. A legutóbbi hat hazai bajnokinkon ötön nem lőttünk gólt, az ellenfél 7/5-nél jár, mindent összevetve, szóval igazi futballünnepre van kilátás. És persze közben folyik a mercato, de most lényegesen megfontoltabbak vagyunk, mint 2017 nyarán. Hajtás után rövid helyzetkép. 

Continue reading

Príma is meg teszt is // Crotone-Milan

Nem akar ám trend lenni, de egy nappal a bajnoki rajt előtt mindössze néhány említés erejéig térünk vissza a csütörtöki hatosra – hiszen nagyjából bármi más eredmény után kicsit ráncoltuk volna a szemöldökünket. Indulhat az öldöklő harc a BL-ért, vasárnap elindulunk egy olyan úton, amin ki tudja, ki és mennyien, és egyáltalán elesnek-e. Continue reading

A hetes szám szentségében # Szar Crotone, szar Roma

Emberek, most ilyen hibrid összefoglaló/beharangozó poszttal jelentkezünk, ha nem gond. De ha az, akkor is. A Crontone ellen mocsoklavináról is lehet és kell is értekezni, a Roma elleni „rangadóról” pedig nyilván kötelező. Van egyfajta lefelé hajló íve az amúgy sem császári meg királyi szezonunknak. Lehet, hogy már nem emlékeztek rá, de sokáig voltunk harmadikak. Aztán lecsúsztunk ezekre a kevésbé patinás helyezésekre. Mostanra pedig akkora lett a nihil, mint mondjuk pontosan egy éve a Brocchi úr regnálása alatt. Most lehet azt mondani, hogy szar Montella nem tud motiválni, szar játékosok nem tudják mit jelent a Milan-mezt viselni stb. stb. stb., kurvaannyát az összesnek (Boldog Anyák Napját, egyébként!) De szerintem inkább arról lehet szó, hogy kurvára nem akarunk odaérni az Erópaliga selejtezőre. Ahogyan tavaly sem. És ahogyan a gyökér kuzinok meg a féreg violák sem, mert már ráuntak ők is. Hajtás után szarozunk még egy keveset az ünnepi hangulat elmélyítéséért.

Continue reading

Decemberben, harmincon túl // Milan-Crotone

A decembernek mindig van egy különleges hangulata, vasárnap már a másodikat gyújthatjuk az adventi koszorún, kicsit rádöbbenünk, hogy megint egy év végéhez közelítenünk: szóval az ember hajlamos kicsit átértékelni dolgokat. Hát még harmincon felül. Szerencsére személyesen nekem még pár karácsonyom a testközelből való tapasztalatig, de annyi biztos: nem mostanában álltunk úgy a bajnokságnak ezen szakaszában, hogy betöltenénk a harmadik ikszet. Continue reading

Kiváló magyarázat // Milan-Crotone 3-1

Lezavartuk, megvan a továbbjutás – röviden ennyivel el is intézhetnénk a tegnapi kupameccset, de egy picit hosszabban nézve, arra garantáltan jó volt ez a Crotone elleni meccs, hogy néhányaknak kőkeményen benyomja az arcba a tükröt, hogyha esetleg lázadni támad kedvük, és nem mellesleg ez is egy igazolás volt Mihajlovics számára.
Continue reading