Egy újabb nulladik év # Évértékelés

Kedves Urak, minthogy véget ért ez a kiváló szezon, fogtuk magunkat, és egy 15 kérdésből álló kérdőív segítségével kiértékeltük a hátunk mögött hagyott időszakot. Szerkesztőségünk maroknyi, a lelkesedés egy picit megkopott, de az érzés mégis nagyon adja. Nagyon trash, gyerekek. Én már nem is tudom, mikor ültem le meccs elé utoljára úgy, hogy tudtam, meg kell értenem belőle valamit, oda kell figyeljek, mert erről majd én nekem kell megírnom a zöfit. Hát mi szokott lenni, köpünk egy nagyot, azt aláállunk. Ha most nem is ez történt, azért némi malíciával írodtak a következő sorok, de azért a remény sem veszett el teljesen. Hajtás után Ti jöttök 🙂

1. Te elhitted tavaly nyáron?

  Csirko: Egy kicsit. Az osz kabareba fulladt, annal tobbre szamitottam.

  Pálka: Nem volt nehéz szikrát csiholni, szóval igen. Viszont így visszanézve, feloltva a  villanyt, már egész másképp néz ki.

k: Igen! Baszódjon meg…….

2. Mikor tört el?

    Csirko: Oktoberre fogyott el a maradek optimizmusom.

   Pálka: Ezt már többször írtam, de továbbra is azt mondom: nagyjából úgy július közepén. Ezzel a stratégiával egyszerűen lehetetlen volt ezt így megcsinálni

    k:  Hogy tört volna el, hisz már rég fel sem áll…..

3. Milyen volt a szezon egy szóban?

      Csirko: Szokasos

      Pálka: sokvodkakólás

k: SZAR!!!!

4. Hogyan értékelhető ez a 6. hely?

    Csirko: Tenyleg bealltunk erre a szintre.

    Pálka: Azt hittem, komolyabb harc lesz azért, hogy valahogy lecsússzunk róla, de végül győzhetett az önbecsülés. Én a tabellát úgy február környékén végképp elengedtem, és ez a legnagyobb anomália a földön, hogy egy eredménycentrikus valamit, mint a sport is, eredmény nélkül kellene értékelni. Mivel még is meg kell tenni, így egy kalap csokkanatnak mondanám.

 k: Jól  mondod, ez egy kalap szar.

5. Ki a szezon játékosa?

    Csirko: Cutrone. O legalabb tobbet mutatott, mint varni lehetett.

    Pálka: Kessie. De ha igazán le akarnám írni az idényt, akkor Borinit mondanám.

k: Zacsi. Szinte észrevétlenül tette a dolgát, hiába,  az évek meg a rutin.

6. Ki a legnagyobb kutyaütő?

  Csirko: Kalinic-dij?

  Pálka: Yonghong Li

k: Kalinka egy szánalom. Nem mondom, hogy az élet császára lennék, sőt, de amit ez a tag múvel, arra nincsenek szavak.

7. Mik voltak az erősségeink?

    Csirko: Az elrettentes, a meglepetes, a konyortelenseg.

    Pálka: A kiszámíthatóság. Komolyabban véve, azért egy-egy meccsre tényleg oda tudtuk magunkat tenni, más kérdés, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy képtelenek voltunk stabilak maradni az év nagy részében.

k: Micsoda idióta kérdés!! Látszik, hogy én írtam……

8. Látsz valahol fejlesztendő területet?

    Csirko: A blog dizajnja megujulhatna

    Pálka: Csak egy hétfejű sárkányt látok.

k:  MISUDA???!!!

9. Mi volt a siker záloga?

    Csirko: A professzionalis mentalitas

    Pálka: Mondom, nagyjából júliusra, de augusztusra garantáltan kikristályosodott, hogy ebből ez lehet. Nem azért, mert Montella annyira kutya lenne, hanem ezt így nem lehet csinálni. És itt nem akarom megmenteni sem, mert azért van benne egy kis adalék az utcai vegyesekből.

k: Magunk alá szartunk, meghempergőztünk benne, aztán fintorogtunk jókat. Kész csoda, hogy Gatta képes volt valamit visszahozni, és kihozott valami csak simán szart abból a végtelenül röhejes, kínos és szánalmas helyzetből, amibe a benvenutói 2-2 után csöppent.

10. Honnan ez a vérfagyasztó profizmus?

   Csirko: Milan-DNS

   Pálka: Galliani előfizetett a korlátlan hívásokra, meg van egy powerbankja is.

k: 200 millióért egy plusz pont? Hát, ez drága fröccsnek keverődött, gyerekek……

11.   Hányast adnál saját magadnak?

   Csirko: Zapata-szintet hoztam

   Pálka: Korán kezdtem a felkészülést, hogy aztán tavaszra teljesen kicsavarodjak, mint Suso. Hogy szám is legyen, 6.5

k: Friss voltam, mint Monti belépői.

12. És a kommentelőknek?

    Csirko: Riszpekt mindenkinek, aki meg ezt a szezont is itt kovette.

    Pálka: 10.0. Jövőre újra!

k: Szegények nem tehetnek semmiről, de így jártak.

13. Mihez kezdjünk magunkkal augusztus végéig?

    Csirko: Hianyoljuk a vasarnapi meccsekkel jaro izgalmat

    Pálka: Két-három hétig tök jó lesz, hogy eszembe sem fog jutni, utána viszont biztos fogok írni is.

k: Már beizzítottam a torrentet, minden meccsünket visszanézek majd. Egyszerűen hihhetetlen, micsoda szakmai alázat szorul belém!!

14. Milyen nyárra számítasz?

    Csirko: Meg akar egesz vicces is lehet, ha nem tudjak kifizetni az Elliott-ot.

    Pálka: Melegre. Amúgy meg sok függ attól, hogy ki nyeri a világbajnokságot, és nagyon remélem, hogy egyikért sem fogunk rögtön 100 milliót fizetni.

k: A 6. helyet Vanczák Vilivel is hozzuk majd, úgyhogy pont leszarom.

15. Tudsz mondani valami vigasztalót?

      Csirko: Rino az edzo, Rino a kiraly!

   Pálka: Annyira harmatok úgy tűnik, tényleg nem tudunk lenni, hogy tizedik helyen gályázzunk, szóval ha ez az Inter végül be tudott futni negyediknek, nem látom a miértjét, hogy nekünk egy teljesen megmagyarázhatatlan mercato után miért ne sikerülhetne 2019 májusában scudettót ünnepelni.

    k: Csöcs!

Segítségképpen a kérdéssor:

1. Te elhitted tavaly nyáron?
2. Mikor tört el?
3. Milyen volt a szezon egy szóban?
4. Hogyan értékelhető ez a 6. hely?
5. Ki a szezon játékosa?
6. Ki a legnagyobb kutyaütő?
7. Mik voltak az erősségeink?
8. Látsz valahol fejlesztendő területet?
9. Mi volt a siker záloga?
10. Honnan ez a vérfagyasztó profizmus?
11. Hányast adnál saját magadnak?
12. És a kommentelőknek?
13. Mihez kezdjünk magunkkal augusztus végéig?
14. Milyen nyárra számítasz?
15. Tudsz mondani valami vigasztalót?

Gyerünk, kollégák:)

Köszönjük az egész éves figyelmet, egyébként!