Indul
a szezon. A nyár szinte teljesen elszaladt, a mercato is a végéhez közelít. Új
edző, új filozófia, régi-új Zvone. Udinében kezdünk, ami annyira nem egyszerű,
pláne, hogy még kell gyakorolni az új stílust. Giampaolo-éra. Meglátjuk.
Ez a nyár igen intenzív volt,
Giampaolo kinevezése elég rendes változásokat indíthat el. A mercato még pörög,
ha túl vagyunk rajta, akkor jövünk majd szezonbeharangozóval is, de inkább
kivárjuk, hogy lesz-e Correa, esetleg nem lesz-e Andre Silva. Mindenesetre
teljesen új szemlélettel vágunk neki a szezonnak, Giampaolót nem véletlenül
tartják komoly maestrónak. Ahogy az is igaz, hogy Allegri óta először van olyan
edzőnk, aki a taktikai felkészültségével hozhat meccseket. Ugyanakkor kérdéses,
hogy a 4-3-1-2 mikorra áll össze és mennyire lesz működőképes. A csapatnak még
biztosan szoknia kell az új rendszert, többen is új szerepkörben
próbálkozhatnak.
Az Udinese ellen a kapuban szokás
szerint Donnarumma, a védelem pedig, mint tavaly. Calabria előzi Contit,
Musacchio kezdhet a Capitano mellett, az új igazolás Leo Duarte most még a
padon, baloldalon pedig marad Rodriguez, ha már Theo sérült. A középpálya
érdekes/újszerű/mókás lesz. Bennacer még nem elég fitt a kezdőségre, ahogy Jack
sem, Biglia sérült, így Calhanoglu játszhat registát. Mellette az egyik oldalon
Paqueta, a másikon pedig mindenki megelégedésére Borini kezdhet, ha már Kessié
és Krunic sem teljesen meccs fitt. Jó lesz. Susót ezúttal élesben is
megnézhetjük trequartistát játszani, előtte Piatek. Valamint Rafael Leao, aki
várhatóan az egyetlen kezdő lesz a nyári igazolások közül.
Az Udinesétől idén viszonylag
keveset várnak, de szerintem annyira nem ergyák, De Paul pedig elég atom, és
Mandragora és Pussetto is rendben vannak.
Ennek megfelelően egy nem túl
látványos, sok hibával, de néhány ígéretes kombinációval dúsított meccset
várok. Az új rendszert még szokni kell, októberre kaphatunk reálisabb képet
arról, hogy mennyire működik Giampaolo elképzelése.
De a lényeg, hogy kezdődik. Forza
Milan
Talán kezdő: Donnarumma, Calabria, Musacchio, Romagnoli, Rodriguez, Borini, Calhanoglu, Paqueta, Suso, Piatek, Rafael Leao
Tipp: Udinese-Milan 1-1