°32 Giornata: Napoli – Milan / Látogatás Rinonál

Ha valaki 2 héttel ezelőtt azt mondja nekem, a Napoli elleni meccsnek úgy fogunk nekimenni, hogy előtte a Roma-Lazio-Juve triót egytől egyig megvertük, akkor egészen biztosan jól kiröhögtem volna ezt az Ibra szintű nagyotmondást, aztán tessék, mégis így vagyunk itt. A győzelem viszont talán most lesz a legnehezebb ebből a sorozatból.

A Napoli hozzánk hasonlóan jól érkezett meg a júliusi folytatásba, a bajnokságban 4 meccsüket megnyerték az 5-ből, csak az Atalantától kaptak ki, az meg ugye manapság papírforma eredmény. És ezen kívül persze Gattuso megcsinálta azt, ami Sarrinak és Ancelottinak 4 év alatt nem sikerült, elhozott egy kupát Nápolyba, miután a Coppában előbb kiütötték az Intert, majd a Juvét is legyőzték tizenegyesekkel a döntőben. De már a szünet előtt sem ment nekik rosszul, összességében a legutóbbi 11 bajnokijukból 9-et megnyertek, és ezek között is volt Inter illetve Juve verés, szóval ez a jelenlegi csapat már sokkal sokkal jobb, mint az őszi Ancelotti féle. Persze ők is hiába hajráznak már, a BL hely elérhetetlen, az EL csoportkör pedig már garantált nekik a kupagyőzelem révén. Komolyabb hiányzójuk nem lesz, ilyen téren ugye az előző két meccsünkön nagy szerencsénk volt. A szokásos 4-3-3-ban fogják nyomni, valószínűleg így: Meret – Di Lorenzo, Maksimovic, Koulibaly, Mario Rui – Fabian Ruiz, Demme, Zielinski – Callejon, Mertens/Milik, Insigne.

Nálunk szintén nem várhatóak nagy meglepetések, az elmúlt meccsek teljesítménye után érthető módon, a hiányzók névsora továbbra is a Musacchio, Duarte, Castillejo hármas. A kapuban Gigio, a védelemben (a keddi hibák ellenére) mostanára végre szépen összeált a Conti-Kjaer-Romagnoli-Theo négyes, előttük meg ott lesz ismét a szerintem jelenleg legerősebb csapatrészünk, a Bennacer-Kessié duó. Ez eddig fix, valószínűleg Ibra is kezdeni fog, mögötte a hármas viszont már kétségesebb, Saelemaekers helye szinte tuti, egész egyszerűen azért, mert jobbszélsőt senki más nem igazán tud játszani (Leao még talán csak-csak). Calhanoglu mivel teljesen felépült valószínűleg a kezdőbe kerül, nagyon helyesen, kedden is rengeteget javult a játékunk a beállásával. A bal szélen akár játszhat Paquetá vagy Jack is, de a legesélyesebb jelölt természetesen Rebic, így megint egyfajta 4-4-2-ben állnánk fel

Nehéz meccsre számíthatunk tehát, én már egy döntetlennel is elégedett lennék. Nyilván győzni különösen szép lenne, nem is a pontok miatt igazából, hanem azért az érzésért, hogy mi itt most 4 rangadót behúztunk zsinórban a semmiből

Utoljára így nyertünk a San Paoloban, nem ma volt ez sem (azon a Lavezzi gólon hatalmasat röhögtem most, akkor még nem tudtuk, hogy hamarosan ilyen bénázásra kell majd készülnünk heti szinten vagy egy évtizedig):

Kezdés: 21:45

Tipp: Napoli-Milan 1-1