Bajnokok Ligája: Milan – Porto / Becsületből

A farkasok után jönnek is a sárkányok, és bár a tét talán kisebb, hiszen tovább már nem igazán juthatunk, nagyon csúnya az a 0 pont a nevünk mellett, úgyhogy keményen oda kell tenni ezt a meccset, nem mintha el tudnék képzelni más forgatókönyvet egy hazai BL estén, pláne a most már 75%-ban megtöltött San Siroban. Az biztos, hogy nincs ember a klub környékén, legyen szó játékosokról, vezetőségről vagy rólunk szurkolókról, akiknek ne kellene egy győzelem a BL-ben ennyi év után, még akkor is, ha a hétvégi derby azért sokkal fontosabb, most azt még nem figyeljük. A tovább után rövid felvezetés, és ne ne feledje senki, kezdés 18:45-kor, nehogy lemaradjatok!

Stef végre olyan kényelmes helyzetben van, hogy nincs megkötve a keze szinte a teljes kezdőt illetően, úgyhogy mehet a válogatás és rotálás minden csapatrészben. Kivéve persze a kapuban, ott Tatarozó Sanyi foghatja továbbra is meglepő hatékonysággal az ellenfél bombáit. A védelemben Kjaer kap pihenőt a hírek szerint, Romagnoli a helyén Zsuzsi mellett. Széleken Dávidka és Theo, utóbbinak nincs hova tartalékolnia, van viszont mit javítania az idióta piros lapja miatt, nagy meccset várok tőle. 

A double pivotban a világ legkellemesebb gondja adódik: kettőt kell választani a Tonali, Bennacer, Kessie trióból, az első nagy szezont megy augusztus óta, a második úgy szeptember vége óta a csapat (egyik) legjobb játékosa, a harmadik meg szintén visszanyerte a tavalyi formáját mostanra, elég a hétvégi domináns játékára gondolni. Rosszul nem igazán lehet dönteni, valószínűleg Keszi kap majd pihenőt, mert a Roma ellen végigrobotolta a 90 percet, több ember helyett is melózva.

Előttük a trióban Széle helye biztosnak tűnik, és elvileg végre Díaz is visszatér, egyenesen a kezdőbe. A balon meg Raffaello az esélyes jelölt természetesen, de nincs teljesen kizárva, hogy esetleg pihentetés miatt Radó kerül be végül. Csatárban pedig a hírek szerint Zlatan rápihen a hétvégére, legalábbis az első félidőben, mert Giroud lesz ott a kezdőben.

Pioli elég határozottan fogalmazott, hogy jelenleg csak erre a meccsre fókuszálunk, és nyerni kell, ez a helyes mentalitás szerintem, kéne valamit mutatni a nemzetközi színtéren is a nagyvilág előtt. Ha a San Siro hasonlóan fogja motiválni és tolni a csapatot, mint az Atletico ellen, és tudjuk az alapjátékunkhoz szükséges intenzitást hozni, akkor be fogjuk húzni ezt a meccset. Láttunk milyen ez a Porto, ügyesek, agilisek, kőkeményen letámadnak és van 1-2 kiemelkedő spíler ott, viszont nem gondolnám, hogy összességében tehetségesebbek mint mi. Szóval becsületből oda kell ezt tenni nagyon, és otthon tartani a három pontot, gyertek forzázni, kummantani szokás szerint!

Tipp: Milan – Porto 3-1 (Zsír, Dikaz, Rafa)