Előadás Mozartstadtban # Salisburgo v Milan

Kummant-, baj-, olv- és elvtársak, nagyszerű helyre vezet a Milan idei európai kalandjainak második útja. Nyilván Zeteváros lehet csak az első. Salzburg is tud azért dolgokat, ott született és töltötte élete nagy részét a nagy Wolfgang Amadeus Mozart, nevezik az Észak Kunhalmának avagy Jászság Nairobijának is pazar fekvése, építészete kapcsán. Nem lett volna teljesen kilátástalanul kétségbeejtően rossz kimenni, na. Nem operaelőadásra utaznak a srácok, noha lehet inkább azt választanák a szombati megfeszülés után. Nekem is alkalmi programom lesz, pont a Figaró nevű kiváló helyre vezet, csak házassága nélkül, nehéz megszokni, hogy a kedd nem szabadnap, főleg idén. Hajtás után pár szót ejtünk a meccs előtti dolgokról is, de nem visszük túlzásba. Azért gyertek majd, forzázzuk ki ezt is!!!

Igazából ez akart lenni a bevezető kép, de aztán nem lett

Abból, hogy Salisburgo, hajlamos az emberfia valami gyér képességű, legfeljebb a Kisegítő Tagozatos Ligában vetélkedő, lesajnálásra minden tekintetben érdemes csóri kis egyletre gondolni, pedig ez a Salzburg egy európai szinten is versenyképes, jól működő, stabil klub. Biztosan sokan tudjátok, hogy a fiatal tehetségek felkutatására majd kinevelésére szakosodtak, szinte minden évben eladnak valakit elit helyre vagy akár sok pénzért a Premier League-be. Teszik ezt úgy, hogy közben a helyi Käsebrot ligát széjjeldíbolják, persze könnyű azt úgy, hogy a sok Apfelsaft Wunderschaft meg Himmelbere Eigentor meg Bitterlikőr Grupp mellett csak egy komolyabb ellenfelük van, a Gráci Rohamosztag, így szépen magyarosan, hogyisne, mikor elvisz oda a 8-as szupersztráda meg Szabics Imre és Korsós György is hatalmas helyi legendák voltak ott. Persze nélkülük nem megy úgy, és bár idén már elkapták az RB-t, azért év végén utcahosszal mögöttük lesznek várhatóan. Visszatérve a vezérfonalhoz, a Stroh rum ellenberger kutyaerős, a 80-as évjárat különösen. Azaz, a sóváriak egyáltalán nem lenézendő brigád, otthon tavaly mind3 csoportmeccsüket plusz a nyolcaddöntő első felvonását is a Buyern ellen behúzták a Sóházban. A kukásokkal találkoztak egyébként pár éve a csoportban, akkor két szoros meccsen egy pontot tudtak szerezni. Nyilván idén is kiárusítottak, a keretünk értéke becslés alapján több mint 3x-osa az övékének, ezek tök jó dolgok. Megnéztem a legutóbbi meccsük öszefoglalóját a WienerSchnitzel vagy nemtom mien Wunderfaschirtok ellen, elég egyoldalú volt, az látszik, hogy dinamikus, támadó szellemű, kombinatív játékot tolnak robbanékony, technikás a pályán eléggé szabadon mozgó játékosokkal. A saját szintjükön, na meg a HüttendorferMädchenek ellen persze.

Széles a Sztár

Ami a mieinket illeti, talán a legfontosabb, hogy Stef nem nyúl bele a kuzingyalázó tizenegyébe, és jó eséllyel teljesen ugyanaz a csapatot küldi fel ma este, akik focisulit tartottak a Sinternek alig 3 napja. Egy kérdőjel azért van persze, természetesen még eggyel feljebb lehet korbácsolni a szenvedélyeket, és megint csak epekedve leshetjük, vajon Meszes vagy Eszes lesz a kezdő jobbküllőben. Erős azért, ez erős, ugye az újak közül többeket nem nevezhettünk a BL-keretbe, talán azért is, mert nincs elég olaszunk, meg azért is, mert beakasztott nekünk, tékozló bűnösöknek a Pápai Tanács, és még védelmi pénzt is kell fizessünk. De ezen téren értesüléseim bevallottan nem megbízhatóak. A lényeg, nem tűnik egyszerűnek a történet, a teltházas Sóvárban kellene felpörögni, a hazaikat nyilván fűti majd a hazaszeretet, nekünk viszont nem ez az év meccse, és akkor sokat nem is mondtam. Ja, ezek nem ijedősek, nem fognak beszarni az olasz bajnoktól, ilyesmit ne is feltételezzünk. Hadd legyek most gyáva, kishitű, megalkuvó balfácán, ha nekem azt mondják, hogy egy pont plusz nem sérül meg senki, én aláírom. Ha Egerszegen csak ennyi összejött volna, most nem a kukások vezetnék a bajnokságot, ezt csak zárójelesen.

Mik lehetnek itt a kimenetelek? Válasszatok!!!

  1. Az álruhás kertészlány ― a BürgerMeister rábaszik a végén, és mindenki Szélest akarja meghágni
  2. Così fan tutte ― a sápadt, szőkehajú, vörös szeplős loknis Mädchenek Anulura és Zsuzsira vetik magukat
  3. Szöktetés a szerájból ― visszahozzuk Bibliát meg Bakaye Traorét Rodostóból
  4. A varázsfuvola ― felhúzzuk rá őket is, és megtanítjuk őket a hangszerre

Tipp: Salisburgo 2-5 Milan (Origami, Szék, Theo, a többi öngól)

Gyertek majd, forzázzunk egy nagyot erre is!!!