Zúzásra fel!!! # Milan v Napoli

Királyaim, egy csodálatos este elé nézünk, amikor is újra megmutatja a Csapat, hogy akkor harap, amikor igazán kell. Ha tét csekély, a kedvem setét, mondta a Rózsaszín Párduc, vagyis Foximaxi, azaz Terence Hill ― Johnny az „És megint dühbe jövünk” című kötelező olvasmány örökbecsű diafilmkockáin. És tényleg, ha a kutyaszaros Npoly nem mozgatta meg a srácokat, akkor a bajnokságot utcahosszal behúzó, a BL-ben is komolyan hasító Lomis alakulat már kellő motivációt fog jelenteni az urak részére. Nem is kell olyan messzire menni az időben, mint ahogy az ismeretes, alig egy hete, hogy 4-0-ás kiütéssel sokkoltuk őket a Maradona stadionban. Természetesen ez a ma este most 0-0-ról fog indulni, de hát pont ettől lesz érdekes, egy BL-negyeddöntő van olyan rangos, hogy megérje kiszurkolni a győzelmet. Hajtás után röviden felvezetjük a szénláncokat.

A legjobb

Stef mester nem sokkal vacakol, ugyanazt a kezdőt csavarja fel, mint pár napja Nápolyban, győztes csapaton ne változtass alapon. A téli szenvedést leszámítva, amikor valóban kiegyensúlyozatlan volt a csapat, ugyanis Sanyeszunk nem tudta egy az egyben pótolni Miklóst, a taktikát elemezve túl sokat nem lehet megtudni erről a csapatról. Vagy akkor segítsetek ki, hogyan, de azt látom, tök mindegy, hány védő, ez az idei Milan sokkal inkább egy hangulatcsapat, egy életérzés, egy kis színes történet, amit ha érzel, akkor nagyjából tudod előre, mire számíthatsz, ha viszont nem, akkor bizony elég sok frusztrációt tud okozni a meccsélmény. A lényeg, hogy most jó lesz.

Ha Milan, akkor BL DNS.

Ha az ág másik végén a kuzinok hasítanak ― innen is gratula a tegnapihoz ― akkor nekünk is oda kell érjünk.

Egy Madonnina BL-elődöntőként óriási csemege, pikáns falat, nem szabad kihagyni.

Ha Ancelottinak jegye van Isztambulba, akkor nekünk is ott a helyünk.

A legnagyobb

Persze mindehhez meg kell még ugrani ezt a kis feladatot, amit a Napoli képez.

Vicces, mert még mindig őket tartjék esélyesnek, én külön élvezni fogom.

Tök mindegy, hogy Raspadori, a kis Simeone, vagy a nigériai hegyomlás, ki lesznek lyukasztva.

MagicMike a kapuban, előtte Szék hosszú labdákkal operál, Zsuzsi csak simán ügyes, Davide Capitano, Theo ViceCapitano. Tonhal sós, Radó édes. Brahim csodagyerek, Bence csodaarab, Rafa csodabrazil. Zsír meg szimplán a legnagyobb.

Stef álmodni akar, Maldini álmodni akar, ne szarozzunk, álmodjunk nagyot együtt!!!

Tipp: Milan 3-0 Napoli (Zsír tripletta, Rafa 3 assziszt)

Gyertek majd, kummantoljuk be azokat a lövéseket a megfelelő helyekre!!!