Milan – Lazio 2-0 / Megbasztuk gyerekek ezt a Laziot

Krasnaja kolléga kimondta a jelszót a beharangban, és ez most rendben is volt. Nagyon lelkesedni nem tudok és akarok, mert inkább csak bosszantó, hogy egy rangadót (bár tegyük hozzá, ez a Lazio brutálisan felülteljesít idén, valójában inkább ez a papírforma) ilyen simán és megabiztosan meg tudunk nyerni, miközben a Salernitana, Empoli, Cremonese elleni hazai meccseken el fog úszni a BL hely. Legalább láttunk egy zseniális gólt, kompakt játékot, és szervezettséget, ezekre mind nagy szükség lesz a szezon hátralévő 6 vagy jobb esetben 7 meccsén. Tovább után konstatáljuk, hogy azért nyerni is tudunk néha-néha.

Valahogy amúgy erre számítottam ezen a meccsen, persze, télen nagyon megvertek minket, de akkor olyan szétesésben voltunk, hogy egy NB III-as csapat is komoly győzelmi esélyekkel érkezett volna egy meccsbe ellenünk. Általában azért fekszik nekünk a Coccolino – meg hát Sarri focizni is akar, az meg nekünk csak jó, buszozás ellen nem tudunk mit kezdeni, ha viszont röviden akarod kihozni a labdát, hopp egy Benya elcseni és be is rúgja a vezető gólt. Az ilyen meccseken amúgy fekszik neki, hogy feljebb játszik, viszont a teljesen beálló csapatok ellen el van ott pazarolva, mert kell a hátulról való játéka, hosszú indításai például. Szóval ez már jó volt, és gyorsan meg is szereztünk a vezetést így, aztán meg jött Theo, és megrúgta a szokásos év gólját, csávó csak úgy megindul, 80 métert vezeti, szerelni nem lehet, majd bebassza. Azért ezt nem sok szélsővédő teszi meg a világon, tudom néha frusztráló tud lenni, de hatalmas erőssége ennek a csapatnak. Kapitányként ráadásul mindig level upol is, ilyenkor jobban és egyébként sokkal komolyabban is játszik, próbál vezért lenni.

A védekezés rendben volt nagyon – ahogy általában az szokott is lenni, és a középpályát is uraltuk, olyannyira domináns teljesítmény volt ez, hogy Mikenak gyakorlatilag dolga sem volt, én most így hirtelen nem is emlékszem védésére. Jó, persze lett egy gólpassza, de az egészen komolytalan, hogy ez annak számított, csak kigurította a labdát aztán jó 10 másodperc múlva lett gól, ennyi erővel mindig beírhatnánk a gólszerző előtt labdát érintő játékost assisztnak.

Persze ez a meccs sem lehetett tökéletes, a szezon megkoronázásaként Leao szépen megsérült a legfontosabb meccs és párharc előtt, a hírek meg igen vegyesek, arról is van szó, hogy egyáltalán nem kell aggódni, mert minimális a sérülés, meg olyat is olvasni, hogy azért az Inter ellen nem lesz bevethető. Mondani sem kell, nélküle gyakorlatilag esélytelenek lennénk, pedig Széle a baloson jól szállt be, a munkát belerakja, úgyhogy Theo is többet jöhet előre, cselezni is képes, viszont egy klasszist teljesen pótolni nem. Meglátjuk szerdán, a BL párharcba mindent bele kell tenni, a bajnokságban meg annyi maradt, hogy minden hátralévő meccset nyerni kell, egyedül akkor van esély a BL helyre, és úgy sem saját kezünkben a sorsunk.