°34 Giornata: Egy jó (vén)asszony mindent megbocsájt

Átvirrasztott éjszakák vannak mögöttem azügyben, hogy mi legyen ezzel a beharanggal a vénasszonyÖreg Hölgy ellen, mémeljem el, legyen komoly hangvételű, esetleg elemzősebb, végül elérkezett a leadási határidő, a kreatív energiáim viszont nem, így biztosan 100 el nem mondott szó (és nagyjából ugyanennyi meme) ragadt bennem. A csapatunk ugyan nem süllyedő hajó, de nem veszíthetünk, még nem, viszont ez a szezon már bukott diák rég és én sem bírom el a szenvedést. A tovább után szavak következnek egymás után, mielőtt mindent elfelejtek már, pedig (s)írni szeretnék.

A Juvehoz megyünk a 34 fordulóban és ez a meccs akár a második hely sorsát is eldöntheti. Bár ez itt még elég feltételes, tekintve, hogy mindegyik gárda hatalmasat megy atekintetben, hogy inkonzisztens formát nyújtson, az ezt követő négy fordulóban még simán lecsúszhat bármelyik együttes. Ha másért nem is, a presztízs és a bevétel szempontjából fontos nekünk az ezüst, ellenben sem a játékosokon, sem Piolin nem látom, hogy bármi fajta motivációjuk lenne erre a szezonra, nagyjából január óta.

Sokat elárul az egész csapat mentális állapotáról az Inter elleni derbi utolsó pár perce, ahol Capitano meg a helyettese is elveszítette a kontrollt. Ha igazak a pletykák, most Raffaellon lesz a CSK szalag. Meglátjuk majd, ezzel a felelősséggel mennyire szántja fel a pályát, mert kellően szatirikus lenne egy visszakocogó vezért látni a második helyért való küzdelemben. Ugyanúgy Mike sem akkora vezére a védelemnek már jóideje, mint azt az elmúlt szezonokban megszokhattuk. Ő kivételesen azon játékosaink egyike, aki abszolút nem gyenge fejben, cserébe az utóbbi időben mintha máshol lenne már. Ez alapján, ő lenne az, akit nyáron beáldoznék pénzért, bármekkora spíler is igazából. A középpályának továbbra sincs vezére, Bence és Rén bármekkora playmaker is, egyikük sem tudja egyben tartani a szekciót. ElnöQrat a posztján pedig idén nyáron már végképp illene pótolni az edzőkérdéstől függetlenül.

Nagy talány, hogy jövő nyáron ki veszi át a kispadot, ugynis Stef ideje itt már lejárt. Pusztán a számokat tekintve messze nem egy sikertelen edző. Sőt! A Scudettoban hatalmas hozzáadott értéke volt, és a legtöbb csiszolatlan gyémántunk mentorálásában is oroszlánrészt vállalt, de ez a projekt már nagyon elfáradt vele. Elérte a korlátait, sajnos képtelen nálunk megújulni taktikailag. Azt azért nem hinném, hogy ma este Maximus lemeccselné a bunkerfocijával, de láttam már éjjeliőrt nappal meghalni. Az utódai tekintetében egyelőre semmi nagy nevet nem húztak elő a kalapból, sajnos Mokka is egyre inkább a rabok felé kacsingat. Igazából most bárki, aki felrázza ezt a csapatot előrelépés lehet rövidtávon, de ameddig nem hajlandó a vezetőség súlyos pénzeket letenni az asztalra egy edzőnek, addig maradnak a másodvonalas arcok, akikkel néha kijöhet a lépés egy trófeára.

Amire viszont jövőre is lehet építkezni, ha és amennyiben egyben marad a csapat, hogy minden posztra van olyan játékosunk, aki nem lóg ki látványosan lefelé. A keret minősége talán évek óta a legjobb, ha sikerül pótolni Oli G-t, szerezni egy romboló középpályást, valamint egy jobb bekket, azt gondolom, hogy a felmerült edzőkkel együtt is elindulhat a csapat feljebb.

Hogy a meccsről is essék valami szó, bármennyire is igyekeztem másról beszélni, ami momentán jobban megmozgat, komoly roncsderbire van kilátás. A komplett védelem kioffolta magát, nagy esély van egy Teraszcsávó-Csáó-Gabesz-Flóri hátsó sorra. A gyomrom is görcsbe ugrott hirtelen. A raboknál szinte teljes a keret, de a forma náluk is – hozzánk hasonlóan – ergya. Ugyan a támadóduójuk papíron bivaly, de a MaxiBall jegyében nem egy agyontámadós focát várok ezen a meccsen, a szokásos 0-0-t várom igazából.

Na mindegy, majd csak lesz valahogy, lepörög ez a szezon is, meg a meccsen is átesünk valahogy. A legnagyobb bánatomra semmi derbihangulatom nincsen, pedig még a banterben is fel tudtam spanolni magam ezekre, a fixen szopola eredmények fényében is. Most igazából csak az a kérdés, a dobogón hol végzünk, a bajnoktól utcahosszal lemaradva. Nem hiába: ha kicsi a tét, a kedvem sötét.

Aki nézi, az forzázzon helyettem is, ha már örömjáték Pistunak ez az utsó pár meccs, alázzon meg mindenkit szórakoztató játékkal!