Juventus – Milan: 0 – 0 / Szportyielló diadalmenete

Van ez a közepesen vidám trend itt a blogon, ami erős korrelációt mutat a Milan szereplésével, miszerint ahogy egyre közeledünk az idény végéhez, és egyre tisztább a kép, hogy mit (nem) érünk el ebben a szezonban, úgy bizony egyre kevésbé lelkes a szurkolótábor, és hát ebbe a körbe mi is vastagon beletartozunk. Író, olvasó egyaránt. Amikor pár hónapja befirkáltam a nevem a közös kis listára, hogy én szeretném írni az összefoglalót az utolsó igazán komolynak várható meccs után az idényben, valami egészen másra gondoltam. Nem is feltétlenül az eredményre, inkább a hangulatra, és a csapat körüli dolgokra való tekintettel. Megpróbálok azért kiemelni néhány pozitív momentuot is, mert mégiscsak arra emlékszik szívesebben az ember!

Még mielőtt az érzelmesebb / szubjektívabb vizekre hajóznánk, emlékezzünk meg a szikár tényekről is pár pillanat erejéig:

  • Ezen a héten hétfőn volt egy Milan – Inter, és tegnap pedig a Juve – Milan. Azért ez ennyi idő alatt combos, valljuk be. Ezen a két meccsen összesen 1 pontocska, már kevésbé szexi, de alapjában véve nem emiatt a két meccs miatt van halotti tor gyakorlatilag hetek óta a csapat háza táján.
  • A 2022/23-as szezonban 38 meccs alatt értünk el 70 pontot összesen, pont annyit, mint most 34 forduló után. Érdekes egybeesés, hogy a rúgott gólok száma is azonos, 64-64. Ezt csak azért hagynám itt, mert fontos a tényszerű kontextus.
  • Ebben az idényben ez volt az első bajnoki 0-0. A BL-ben volt még kettő darab ősszel. Azokon több ment el.
  • A Juve ellen meccsre úgy sikerült odaérni, hogy többek között Mike, Calabria, Kjaer, Tomori, és Theo sem voltak bevethetőek.
  • Ettől függetlenül volt a keretben két jobbhátvéd és (ha Terit nem számoljuk oda mindkét oldalra)  még egy balhátvéd is nevezve. Pioli Múzsát tette be jobbra, Flórit meg balra. Allegri pedig a 63. percig adott előnyt azzal, hogy nem tette fel Chiesa-t a pályára a többi impotens szélső helyett.
  • Utolsó objektív tényként még azt szerettem volna megemlíteni, hogy nem volt kaput eltaláló lövése a Milan-nak a meccsen, 0.31-es xG-vel 90 perc alatt. Azért ez hardcore.

Innentől pedig vérmérséklet és hozzáállás kérdése a dolog. Nekem a következő pontok szúrták ki a szememet:

  • Szportyielló, ahogy a SportTv-s krémkommentátor, Fülöp Laci nevezte konzisztensen, miután a 10. perc környékén észrevette, hogy nem Májki áll a kapuban, szóval Szportyi bizony lehúzta a rolót, és odafingott a francia orra alá, hogy tessék, így is lehet ezt. Nem emlékszem, hogy csak élő meccsnézés közben, vagy írásban is megosztottam-e már, de én határozottan azt gondolom, hogy ha nyáron jön Májkiért egy komolyabb ajánlat (amennyire dekoncentráltnak tűnik a korábbi önmagához képest pár hónapja, simán lehet, hogy ez már be is futott), úgy én biza azt az 50-70 milliót nem kapusra költeném, sőt. Van itt olyan kapus most ebben a keretben, aki el tud vinni egy szezont. Mögé meg jöhet kölcsön + opcióval Dollár padozni.

  • Csáó akkorát ment, mint fiatal korában, és úgy vágta zsebre azt a balkáni 90 millió eurót, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna. Nagyon tudnám értékelni, ha ezt a formát tudná állandósítani valahogy jövőre.
  • Aldi és Rén párosa továbbra sem működik jól védekezésben. Bencével sokkal jobban muzsikált a dolog. Kéne ide a Ricci, vagy az Amrabat.
  • Nem áll jól Rafának a teher. Meg a csk szalag. Tudom, tudom, a keretben csak benne van meg az extra, ami meccseket tud eldönteni. De könyörgöm, már a két hónapja edzősködő De Rossi is képes volt megnézni az Inter meccseket, és látta, hogy mi a kriptonitja a gyereknek ebben a felállásban.
  • Zsír papa hős, meg minden, de teljesen haszontalan volt őt fent hagyni. Várjuk vissza Origit, mert ennyit lehet, hogy ő is hozzá tudna tenni.
  • Gabika viszont megint egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy jövőre megrendeljem a mezét. Tetszik ez a sallangmentes, de azért általában elég biztos játék, amit a téli visszatérése óta stabilan hoz. Csak ne pattanna le Lukakuról, mint az ovis gyerek a hintalóról.

Nem pontokban folytatva még annyit tennék hozzá, hogy szerintem alapvetően ez a 0-0 nem a világ vége. Nekünk jobb ez az egy pont, mint a Juvénak, izzadjon csak a seggük a Bolonya miatt, és a nagy ásítozás és rívás közepette mi meg csak becsorgunk a második helyre. Vagy a harmadikra, ha leolvad a gombóc a végére. De a BL megvan ismét fixen!

Official: Milan have qualified for the 2024-25 edition of Champions League

 

Ami fáj ebben az egészben az a totális apátia, ami a szöges ellentéte annak, amiért elkezdtem – és gondolom sokan mások is – elkezdtünk szurkolni az AC Milan-nak. Nyílván nem akasztjuk szögre a pacskert, de ha most lennék gyerek, szinte kizárt, hogy ebbe a csapatba szeressek bele, és őket válasszam kedvenceimnek. Ez a mai gárda bár minőségben közelebb van az első helyhez, mint a harmadikhoz, mégis egy szétesett, ötlettelen, és főként támadásban felkészületlen tizenegy benyomását kelti. És nem először.

 

Anyád csipája Stefi, hogy lehet ilyet mondani?

Nem szeretnék felülni az edző-keringő májkrémvonatra, és nem is kívánom ráhúzni Pestára a vizes lepedőt idő előtt (bár nálam nagyjából novemberre elfogyott a türelem vele szemben, ami azt illeti), és nem akarom számolgatni a Lópete által fémjelzett, folyton bővülő edzői halmazt, mégis azt gondolom, vagy gyanítom legalábbis, hogy nem zörög a pharaszt, ha nem nyalják a tövit. És ezt már sokan érzik, vagy tudják a klub háza táján. Élnék a gyanúperrel, hogy ennek is köszönhetjük ezt a remek élményt, amit a csapat hoz az elmúlt időszakban.

Előre tekintve pedig csak annyit szeretnék még hozzátenni, hogy van még négy forduló, szerintem ez közel 12 pontot fog még szülni, és szép / szebb játékot, mert nyomás már végképp nem lesz a tehetségek vállán. Szurkolok Mottáéknak, hogy jöjjenek be szépen a harmadik helyre. Addig meg még az is lehet, hogy podcast-ot is fogunk nyomni, vagy nem, de legalábbis egy utolsó meccsközvetítést, egy hangyafasznyival jobb mikrofonnal felszerelkezve.

Addig meg legalább itt a jóidő, elő a bikinikkel!

Ui: Aki úr, az mindig úr marad:

https://www.calciomercato.com/news/festa-inter-e-derby-anche-sul-pullman-lo-striscione-di-dumfries-con-theo-hernandez-al-guinzaglio-19809